A Williams és a Mercedes önmagában, a Lotus a csodában bízik

Vágólapra másolva!
2014.03.03. 13:58
null
Lewis Hamilton és a Mercedes bizakodva, de óvatosan várja az idényrajtot (Fotók: Action Images)
A Formula–1-es tesztek időszaka lezárult, a csapatok legközelebb a jövő hét végén találkoznak Melbourne-ben. Az utolsó teszthéten a Mercedes és a Williams mellett a Ferrari tűnt erősnek, a Red Bull és a Lotus továbbra is szenved – utóbbi két csapat esetében az a fő kérdés, meddig tart ez az állapot, és esetleg már az Albert Parkban megmutatják-e, mire képes az autójuk, vagy a célba érést szem előtt tartva maradnak a biztonsági menetnél. Tesztösszegzés.

A Formula–1-es tesztidény zárása és a jövő hét végi Ausztrál Nagydíj előtt végigjárjuk a csapatokat, hogyan állnak, milyen kilátással indulhatnak el Melbourne-be. Az esélyek latolgatása az idén különösen nehéz feladat, már nem lehet egyszerűen rávágni, hogy Sebastian Vettel vagy Fernando Alonso nyer. A csapatokat három szempont szerint rangsoroltuk, a tavalyi konstruktőr-vb-helyezés, a nyolc bahreini tesztnapon elért leggyorsabb kör és a teszteken megtett összes kilométer alapján. A helyezéseket összeadtuk, és ebből kijött egy lista, amely csupán arra szolgált, hogy eldöntsük, milyen sorrendben írjunk az istállókról.

A PILÓTÁK TÉLI TESZTKILOMÉTEREI
Nico Rosberg 2813
Fernando Alonso 2698
Kevin Magnussen 2471
Valtteri Bottas 2389
Lewis Hamilton 2159
Esteban Gutiérrez 2122
Felipe Massa 2034
Adrian Sutil 1917
Nico Hülkenberg 1840
Kimi Räikkönen 1790
Sergio Pérez 1777
Jenson Button 1683
Marcus Ericsson 1536
Kobajasi Kamui 1365
Jean-Éric Vergne 1347
Danyiil Kvjat 1111
Jules Bianchi 982
Sebastian Vettel 866
Daniel Ricciardo 845
Pastor Maldonado 796
Max Chilton 704
Romain Grosjean 492
ADATBANKUNKBAN (SOK MÁS MELLETT) A TESZTPILÓTÁK ÁLTAL MEGTETT KILOMÉTEREKET IS MEGTALÁLJA.

MERCEDES (5) – Tavaly: 2. Sebesség: 2. Kilométerek: 1.

Az első két teszt után kiemelkedett a mezőnyből a Mercedes, de az utóbbi napokban Nico Rosberg és Lewis Hamilton is műszaki hibák sorával szembesült. Egyikük sem tudott nyugodtan körözni Szahírban, és nyilatkozataikban is kitértek rá, hogy aggódnak az Ausztrál Nagydíj előtt, a W05-ös megbízhatósága még korántsem az igazi. Hamilton a teszt utolsó fél órájában futott olyan kört, amelynek részeredménye alapján a Williams elé került volna a Mercedes, de a technika ördöge nem alszik – ahhoz, hogy pontot szerezzen a csapat, nemcsak gyors, tökéletesen megbízható autó is kell.

FERRARI (9) – Tavaly: 3. Sebesség: 3. Kilométerek: 3.

A Scuderia a napokban végre mindkét pilótájával végre tudta hajtani a kritikus versenyszimulációt, de ez Fernando Alonso és Kimi Räikkönen esetében is lassúbb volt, mint a Mercedesé, ráadásul a gyors körös próbáknál is elmaradtak a piros autók a fő riválisokétól. Nem kérdés, hogy ott lesz a csapat az élmezőnyben vagy közvetlenül mögötte, és a szélcsatorna hibáinak kiküszöbölése után végre a fejlesztési versenyfutásban is megállhatja a helyét.

WILLIAMS (12) – Tavaly: 9. Sebesség: 1. Kilométerek: 2.

A legutóbbi nagy szabálymódosítások után, 2009-ben a Mercedes-motorra váltó Brawn a középmezőnyből az élre ugorva remek szezonrajtjának köszönhetően besöpörte a világbajnoki címet. Most a Williams másolná ugyanezt. A friss Mercedes-szerződés megvan, és a teszteken mutatott forma is igencsak biztató. Gyors az autó, és ha leszámítjuk a teszt legvégén az elöregedett motor előre kalkulált „végelgyengülését", megbízható is. Az utolsó teszt a grove-iaké volt, de ezért vb-pontokat még nem osztanak, a formát legalább az idény elejére is meg kell tartani.

McLAREN (13) – Tavaly: 5. Sebesség: 4. Kilométerek: 4.

A csapat formája a bizonyíték rá, hogy egy héten belül minden megváltozhat. Az első bahreini teszt után még a Mercedes fő riválisának tűnt a McLaren, de az elmúlt hét annyira rosszul alakult a wokingiak számára, hogy az időlistán és a megtett kilométerek tekintetében is a mezőny második felébe szorultak. A Mercedes csapatai közül nekik volt a legtöbb gondjuk, de az egy héttel korábbi eredményeket (1:34.9) figyelembe véve butaság lenne leírni őket. Legalább az oddsaik jók lesznek Melbourne-ben.

RED BULL (17) – Tavaly: 1. Sebesség: 7. Kilométerek: 9.

A MOTOROK ÁLTAL TELJESÍTETT KILOMÉTEREK A TÉLEN
Mercedes 17994
Ferrari 10214
Renault 8770

A legutóbbi négy világbajnoki dupla miatt sokan még az utolsó tesztnapon is azt kérdezték, altatja-e riválisait a Red Bull? Aligha, ezen a télen ugyanis senki sem volt olyan helyzetben, hogy megengedje magának az altatást. (Talán Hamilton utolsó napi visszafogott szuperlágy gumis köre volt az egyetlen, ilyen megfontolásból elkövetett cselekedet.) A Red Bull annyira szenved az autó túlmelegedése miatt – amit a továbbra is túlzsúfolt motortér okoz –, hogy helyben fabrikált extra szellőzőnyílások fúrása-faragása után tudott csak körözni az autója Bahreinben, akkor is lassan. (A hírek, amelyek vasárnap szárnyra keltek arról, hogy a csapat hétfőn és kedden Bahreinben marad 100 kilométeres promóciós tesztre, hamisnak bizonyultak.) Hamilton azonban amondó az alapján, amit a pályán látott Vettel mögött haladva, hogy ha egyszer a Red Bull felülkerekedik a problémáin, nehéz lesz legyőzni. A kérdés az, mekkora egérutat kapnak a riválisok.

A Red Bull még nem oldotta meg a problémáit, pedig a nyakán az idénynyitó
A Red Bull még nem oldotta meg a problémáit, pedig a nyakán az idénynyitó

VETTEL VASÁRNAPI KICSÚSZÁSA FÉKHIBA MIATT VIDEÓN

FORCE INDIA (17) – Tavaly: 6. Sebesség: 5. Kilométerek: 6.

SZAVAZÁS

Az F1-es tesztnapok alapján sok kiesésre lehet számítani az idény első versenyein. Mit gondol erről?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Mercedes-motoros csapatként megtett kilométerek és sebesség szempontjából is erős a Force India, amely pazar utolsó hetet zárt, a Williams után a második legtöbb kört tette meg. Sergio Pérez csütörtökön és pénteken is 100 kör fölé jutott, és mindkét napot az élen zárta. A leggyorsabb körért vívott szétlövésből a mexikói és Nico Hülkenberg is kimaradt a napok végén. Megbízható csapat lesz a Force India, amely minden versenyen joggal reménykedhet a pontszerzésben, és egy-két dobogós helyezés is becsúszhat.

SAUBER (20) – Tavaly: 7. Sebesség: 8. Kilométerek: 5.

A svájci csapat annak ellenére végzett a harmadik legtöbb kilométerrel a múlt héten, hogy Adrian Sutil alatt szombaton egy kör után elfüstölt a motor, és ki sem ment aznap. Vasárnap 175 körrel pótolt a csapat, de a legjobb köridő a Marussia, a Caterham és a Lotus kivételével mindenki másétól elmaradt.

TORO ROSSO (22) – Tavaly: 8. Sebesség: 6. Kilométerek: 8.

A Toro Rosso futotta a leggyorsabb kört a Renault-motoros istállók közül Bahreinben, de van egy gyanúnk, hogy amint helyrejön a Red Bull és a Lotus, vissza fog esni a csapat a harmadik helyre a sorban. Az olaszok valójában hasonló úton járnak, mint a Sauber, a középmezőny hátsó felébe várjuk őket.

AZ UTOLSÓ BAHREINI TESZT
1. NAP: Fogy az idő, egy helyben toporog a Red Bull és a Lotus
2. NAP: Ha megy a Red Bull, gyors – de meddig megy?
3. NAP: Vettelnek ma fél kör jutott, Massa idei csúcsot ment

4. NAP: Hamiltoné az utolsó tesztnap, de Massáé maradt a csúcs

LOTUS (26) – Tavaly: 4. Sebesség: 11. Kilométerek: 11.

Borzasztó holt szezonja volt a Lotusnak, nem készült el az autójával az első tesztre, és a négynapos lemaradása miatt még a Red Bullénál is kilátástalanabb tesztje volt. Minden bizonnyal gyorsabb lenne az autó, mint a Marussia és a Caterham, de azzal, hogy Szahírban két nap kilométereit kellett összeadni egy versenytávhoz, egyelőre kilátástalan a helyzet. A technikai igazgató is elismerte, hogy a melbourne-i célba éréshez hatalmas szerencse kellene.

A TESZTRŐL KÉSZÜLT GALÉRIÁNKAT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETI MEG
A TESZTRŐL KÉSZÜLT GALÉRIÁNKAT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETI MEG

CATERHAM (28) – Tavaly: 11. Sebesség: 10. Kilométerek: 7.

Nemcsak a legcsúnyábbak, a leglassúbbak is. A legtöbb megtett kilométerrel büszkélkedhetnek a Renault táborában, de a mért körök időeredményét a fontossági listája legaljára süllyesztő Lotust leszámítva mindenkitől elmaradt sebességben. A pontszerzésre akkor lehet esélyük, ha elegen kiesnek előlük – a teszten mutatott forma alapján beleértve a Marussiákat is. Kobajasi Kamui nagyon szókimondó, az a kérdés, meggondolta-e már magát, hogy GP2-es autóval kellene indulnia Melbourne-ben a Caterham helyett.

MARUSSIA (29) – Tavaly: 10. Sebesség: 9. Kilométerek: 10.

Az első bahreini tesztje rémes volt a Marussiának, de a másodikon kezdett összeállni a kép, és biztató körszámokat és időeredményeket mutatott fel a csapat. A csapat nagy esélye a pontszerzésre az első néhány futamon a sok kiesés lehet, de ezt csak akkor tudják kihasználni, ha eljutnak a célig.

A MEGTETT KILOMÉTEREK A TÉLI KOLLEKTÍV TESZTEKEN
MERCEDES Nico Rosberg 2813 Lewis Hamilton 2159 4973
WILLIAMS Felipe Massa 2034 Valtteri Bottas 2389 4893
FERRARI Fernando Alonso 2698 Kimi Räikkönen 1790 4489
McLAREN Kevin Magnussen 2471 Jenson Button 1683 4153
SAUBER Adrian Sutil 1917 Esteban Gutiérrez 2122 4039
FORCE INDIA Sergio Pérez 1777 Nico Hülkenberg 1840 3975
CATERHAM Kobajasi Kamui 1365 Marcus Ericsson 1536 3313
TORO ROSSO Jean-Éric Vergne 1347 Danyiil Kvjat 1111 2458
RED BULL Sebastian Vettel 866 Daniel Ricciardo 845 1711
MARUSSIA Jules Bianchi 982 Max Chilton 704 1686
LOTUS Pastor Maldonado 796 Romain Grosjean 492 1288

A MEGTETT KILOMÉTEREK A 2. BAHREINI TESZTEN
WILLIAMS Felipe Massa 1093 Valtteri Bottas 1277 2370
FORCE INDIA Sergio Pérez 1152 Nico Hülkenberg 1022 2175
SAUBER Adrian Sutil 979 Esteban Gutiérrez 1039 2018
MERCEDES Nico Rosberg 1039 Lewis Hamilton 860 1899
FERRARI Fernando Alonso 1060 Kimi Räikkönen 763 1823
CATERHAM Kobajasi Kamui 676 Marcus Ericsson 930 1607
McLAREN Kevin Magnussen 1066 Jenson Button 400 1466
TORO ROSSO Jean-Éric Vergne 730 Danyiil Kvjat 736 1466
MARUSSIA Jules Bianchi 828 Max Chilton 568 1396
RED BULL Sebastian Vettel 422 Daniel Ricciardo 568 990
LOTUS Pastor Maldonado 335 Romain Grosjean 351 687
A LEGJOBB KÖRIDŐK A 2. BAHREINI TESZTEN
1. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:33.258 3. nap
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:33.278 4.
3. Nico Rosberg német Mercedes 1:33.484 3.
4. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:33.987 4.
5. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:34.280 4.
6. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:35.290 1.
7. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:35.426 3.
8. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:35.557 4.
9. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:35.701 4.
10. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:35.743 2.
11. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:35.894 3.
12. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:36.113 3.
13. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 1:36.467 4.
14. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 1:36.835 4.
15. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:36.901 2.
16. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari 1:37.087 3.
17. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:37.303 4.
18. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:37.468 4.
19. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 1:38.083 3.
20. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault 1:38.391 4.
21. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:39.302 4.
22. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault 1:40.599 1.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik