A Red Bull vendéglátó gesztusa: a rivális főnöke bukta a kanyarnevet

Vágólapra másolva!
2014.06.19. 11:43
null
Csodás környezetben lesz a hétvégi futam (Fotó: Twitter/WilliamsRacing)<br />
A Formula–1-re az utóbbi évtizedben nem volt jellemző, hogy új európai helyszínt fogad be a versenynaptárba, de az idén ismét az öreg kontinens felé nyitott a sportág és Bernie Ecclestone, aki nem tudott ellenállni Dietrich Mateschitz pénzének, és rábólintott az Osztrák Nagydíjra. A döntésnek szinte mindenki örül, hiszen klasszikus pályára tér vissza a sportág – Monte-Carlo és Montreal városi atmoszférája után a természet lágy ölén az F1.

A Formula–1-es mezőny többszörösen is jó érzéssel érkezett meg Ausztriába, a 2014-es idény nyolcadik versenyének helyszínére. Egyrészt visszatérő, legendás pályán körözhetnek a pilóták, ahol legutóbb 11 évvel ezelőtt rendeztek F1-es viadalt. Másfelől két hete megszakadt a Mercedes győzelmi sorozata, Daniel Ricciardo sikere megmutatta, hogy mások is labdába rúghatnak ebben a szezonban – még ha egyelőre mindkét „ezüstnyíl” műszaki hibája kell is hozzá. S az sem utolsó szempont, hogy a hét elején a teljes mezőnyt feldobta a hír, hogy Michael Schumacher felébredt a kómából, és már Svájcban, a lakhelyétől nem messze folytatja rehabilitációját.

A 27. OSZTRÁK NAGYDÍJ PROGRAMJA
PÉNTEK
10.00–11.30: 1. szabadedzés
14.00–15.30: 2. szabadedzés
SZOMBAT
11.00–12.00: 3. szabadedzés
14.00–15.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
14.00: a verseny rajtja
Az NSO mindegyik edzésről élő szöveges tudósítással számol be.

A Red Bull Ringen ilyen formában először rendeznek F1-es futamot, de 26 alkalommal volt már Formula–1-es viadal az aszfaltcsík valamilyen formájában.

Először 1964-ben versenyeztek itt, a stájerországi légi központban kialakított L-alakú pályán Lorenzo Bandini karrierje egyetlen győzelmét aratta egy Ferrarival. A reptér bezárása után 1969-re új pályát építettek a zöld dombok között, a majdnem hat kilométeres ultragyors aszfaltcsíkon 1970 és 1987 között rendeztek versenyeket. Mark Donohue 1975-ös halálos balesete után iktatták be a Hella-Licht-lassítót, de a nyolcvanas évek végére így is korszerűtlenné vált a pálya. Az Österreichring hat kilométeres verziójának első F1-es futamán Ferrari-győzelem született, de az olaszok újabb ausztriai diadaláig 1999-ig várni kellett.

Szürkével az Österreichring, feketével a mai pálya
(a Lauda-kanyar persze már nem Lauda-kanyar…)
Szürkével az Österreichring, feketével a mai pálya (a Lauda-kanyar persze már nem Lauda-kanyar…)

Nem lesz ismeretlen a pálya Danyiil Kvjatnak és Kevin Magnussennek sem, ők alacsonyabb kategóriákban versenyeztek itt az elmúlt években. Természetesen a Red Bull gondoskodott róla, hogy Jean-Éric Vergne, Daniel Ricciardo és Sebastian Vettel is idő előtt megismerkedjen a vonalvezetéssel, a három versenyző promóciós rendezvényen körözött itt – Vettel nemcsak Red Bull-Renault-val, hanem 1988-as Ferrarival is.

Ausztria 14 F1-es versenyzővel és két világbajnokkal büszkélkedhet. A jelenlegi mezőnyben ugyan nincs osztrák versenyző, az idényt uraló Mercedes-istállót két osztrák, Toto Wolff és Niki Lauda irányítja, a Saubert az osztrák Monisha Kaltenborn vezeti, a Red Bullnál pedig a tulajdonos Dietrich Mateschitz mellett a megmondó ember, Helmut Marko is osztrák.

S ha már Markónál járunk, idézzük fel, mit mondott a Ferrari Adrian Neweynak tett ajánlatáról – a Red Bull technikai igazgatóját évi 20 millió eurós fizetéssel csábította a Scuderia, hiába.

„Hosszan beszélgettünk Adriannal, akinek a Ferrari abszurd ajánlatot tett. Nemcsak az anyagi részletekre gondolok, hanem arra is, hogy mit vártak cserébe Adriantól – mondta Marko a Red Bull tévécsatornájának, a Servus Tv-nek. – Adrian azt mondta, belefáradt, hogy az F1 szabályai elzárják az új ötleteket a tervezők elől. Nem akartuk elveszíteni, ezért építünk egy új központot, amelyben több projektet vezethet egyszerre.”

27. OSZTRÁK NAGYDÍJ, RED BULL RING
A pálya hossza: 4326 méter
Kanyarok száma: 9 (2 bal és 7 jobb)
A verseny hossza: 71 kör (307.146 km)
Gumitípusok: lágy, szuperlágy
Körrekord: 1:07.908 (Michael Schumacher, Ferrari, 2003)
Az Osztrák Nagydíj helyszínei: Österreichring (18), A1 Ring (7), Zeltweg (1) – valójában mindegyik a jelenlegi pálya, más-más formában és néven
Győzelmek a pole-ból Ausztriában: 7
Győzelem a legrosszabb rajthelyről: Alan Jones (1977) 14.
Győztesek a jelenlegi mezőnyből:
Versenyzett már itt: Jenson Button (4-szer), Kimi Räikkönen (3), Fernando Alonso (2), Felipe Massa (1)

IDŐJÁRÁS. Kellemes alpesi időben köröznek a pilóták a hét végén Ausztriában. A hőmérséklet csúcsértéke 25 fok körül várható, esőre csak pénteken lehet számítani, jelenleg 40 százalékos esélyt adnak rá, hogy a nap folyamán elered – de korántsem biztos, hogy a kétszer 90 percnyi edzés alatt. Szombaton lesz a leghűvösebb 22 fokos csúcshőmérséklettel, vasárnapra 25 fokot mondanak.

Marko az Osztrák Nagydíj múltjáról is beszélt, elmondta, hogy az 1970-es futamra kiadott 180 ezer belépő 36 órán belül elkelt, Jochen Rindt szereplése lázban tartotta nyugati szomszédunk népét. Az egyetlen hazai győzelmet 1984-ben Lauda aratta, míg Magyarország számára az 1976-os futam jelentette az áttörést: ezt közvetítette először a Magyar Televízió – emlékezetes módon az utolsó kört leszámítva…

Lauda meg is orrolt a Red Bullra azért, mert a korábban Niki Lauda-kanyarként ismert hajlatot átnevezte, és az idén már a csapat egyik szponzora, a Rauch nevét viseli.

„Borzasztóan csalódott vagyok, persze hogy érdekel a kanyar elnevezése, megtisztelő volt, hogy így tisztelegtek előttem a győzelmem és a világbajnoki címeim miatt – mondta nemrég erről Lauda, aki meg van győződve róla, hogy a kanyar átnevezésének hátterében a Mercedes és a Red Bull rivalizálása áll. – Nem baj, a bosszúnk nemes lesz, a Mercedes kettős győzelmet fog ünnepelni. Talán utána két kanyart is rólam neveznek el.”

A két csapat közötti fagyos viszonyt tovább rontja, hogy Mateschitz felvásárolta a hotelt, amelybe a Mercedes stábja szállást foglalt, és azonnal törölte a foglalásokat. A vb-éllovas istálló így Grazból utazik napi kétszer hetven kilométert a pályára és vissza a szállásra.

A LEGEMLÉKEZETESEBB BEFUTÓ: 1982-BEN KEKE ROSBERG KÉSŐN ÉRTE UTOL ELIO DE ANGELIST

A 2000-es évek elején a Ferrari csapatutasításaitól zengett az A1 Ring, Rubens Barrichello 2001-ben a második, 2002-ben az első helyet adta át Michael Schumachernek.

2002: BARRICHELLO ÁTADJA A GYŐZELMET SCHUMACHERNEK, AKI A DOBOGÓN „TÖRLESZT”

A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSPONT
1.Nico Rosberg277140
2.Lewis Hamilton455118
3.Daniel Ricciardo13579
4.Fernando Alonso1769
5.Sebastian Vettel2560
6.Nico Hülkenberg757
7.Jenson Button1443
8.Valtteri Bottas640
9.Kevin Magnussen1423
10.Sergio Pérez1420
11.Felipe Massa318
12.Kimi Räikkönen518
13.Romain Grosjean28
13.Jean-Éric Vergne28
15.Danyiil Kvjat34
16.Jules Bianchi12
KONSTRUKTŐRÖK
1.Mercedes258
2.Red Bull-Renault139
3.Ferrari87
4.Force India-Mercedes77
5.McLaren-Mercedes66
6.Williams-Mercedes58
7.Toro Rosso-Renault12
8.Lotus-Renault8
9.Marussia-Ferrari2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik