A Ferrari meg nem énekelt hőse a távolból hoz fontos döntéseket

ZSOLDOS BARNAZSOLDOS BARNA
Vágólapra másolva!
2013.09.27. 13:02
null
Fernando Alonso boxkiállásainak időzítéséről már a nagydíjhelyszíntől távol hoznak fontos döntéseket (Fotó: Reuters)
Nemcsak Fernando Alonso és Pat Fry mérnök-igazgató dolgozik a Ferrarinál felelős beosztásban a McLaren 2007-es csapatából, hanem Neil Martin matematikus is, aki a szürke eminenciás megtestesítője: úgy hoz fontos stratégiai döntéseket a versenyek közben, hogy ott sincs a helyszínen.

Neil Martin, a Ferrari első számú stratégája nevét akkor ismerte meg az F1-es világ, amikor még a McLaren alkalmazottjaként a 2005-ös Monacói Nagydíjon a csapat az ő kiváló stratégiai döntésének köszönhetően nyerte meg a futamot – pedig a szakember ott sem volt a helyszínen.

Igen, ahhoz, hogy a felelősök hideg fejjel, mindig a megfelelő stratégiai döntéseket hozzák meg a másodperc törtrésze alatt, minél sterilebb, minél ingerszegényebb környezetre van szükség, távol az események zajától. Így dolgozott Martin már a McLarennél, és így dolgozik manapság Maranellóban is, ahonnan a verseny alatt ad utasításokat a boxutca falán ülő személyzetnek. S hogy jó munkát végez, abból is látható, hogy részben neki köszönhetően a Ferrari a versenyeken Fernando Alonso és Felipe Massa jó rajtján túl is javítani tud a rajtrácson elfoglalt helyezésén.

Neil Martin gyerekkori álmát valósította meg, amikor 1996-ban a McLaren tagjaként bekerült a Formula–1-be, igaz, keményen meg is dolgozott érte.

„Miután a Southamptoni Egyetemen diplomát szereztem matematikusként tudományos számítógépes ismeretekkel, mesterfokon operációkutatással kezdtem foglalkozni 1994–1995-ben. Engem már akkoriban is a Formula–1 érdekelt igazán, ezért a verseny közbeni tankolás bevezetésének apropóján megkérdeztem a tanszékvezetőmet: ha sikerül meggyőznöm egy F1-es csapatot egy versenystratégiával kapcsolatos tervezetben való együttműködésről, az matematikailag elég komplex téma-e a diplomamunkához? Azt mondta, igen, a McLaren pedig pozitív visszajelzést küldött – mesélte Martin a görög gocar.gr-nek adott interjújában. – Papíron kaptam meg az 1994-es adatokat, így kézzel kellett bepötyögnöm az összes autó összes nagydíjhétvégéjéről az összes szektoridőt. Ezek alapján összeállítottam egy elemzést, amelyből kiderült, hogy a csapat túl korai időpontokra időzítette a boxkiállásokat. Aztán amikor egyszer már kizárólag a verseny előtti adatokból előálltam azzal a stratégiával, amelynek helyességéről a McLaren csak a futam után győződött meg, a csapatot egyre jobban kezdte érdekelni a téma. További fejlesztési munkát és néhány külsős szerződést követően 1996 októberében végre teljes jogú alkalmazott lettem a McLarennél."

Az F1-gyel tehát 19 éve behatóan foglalkozó Martin 2011-ben költözött át Maranellóba, ahol stábjával már jóval a versenyhétvége előtt elkezdi a GP-re vonatkozó munkát.

„Már egy héttel a futam előtt belekezdünk az előzetes elemzésekbe, hogy felmérjük a lehetőségeket és megfogalmazzuk a célunkat – mondta a brit szakember. – A pénteki szabadedzések után aztán, ha kell, újrafogalmazzuk a tervet, és a szimulációk segítségével meghatározzuk, hogy a többi csapat milyen stratégiai hozzáállással készülhet a versenyre. A szombati szabadedzésen további adatokat gyűjtünk, majd véglegesítjük azokat a köridőket, amelyekkel az időmérőn várhatóan még be lehet jutni a Q2-be és a Q3-ba. A kvalifikáció után a rajthelyezések tudatában újra lefuttatjuk a szimulációkat, hogy megnézzük, milyen reménnyel vághatunk neki a versenynek, és mekkora kockázatokat vállaljunk a futam során. Ekkor határozzuk meg a forgalom versenyt befolyásoló tényezőjét, valamin más forgatókönyveket. Vasárnap aztán véglegesítjük a tervünket a pilótákkal, és meggyőződünk róla, hogy mindenki tudja a dolgát."

Egy-egy futamot persze képtelenség pontosan előre szimulálni, hiszen az időjárás, a biztonsági autós periódusok és egyéb váratlan tényezők hamar felboríthatják a menetrendet, ilyenkor hárul óriási felelősség Martinra és csapatára Maranellóban, ahol kockázatelemző módszerek segítségével kell villámgyorsan jó döntést hozniuk – úgy, mint a hétvégi Szingapúri Nagydíjon, amikor mindkét autót egyszerre hívták ki a safety car alatt.

Neil Martin (jobbra) a McLarentől hozott metódust honosította meg a Ferrarinál
Neil Martin (jobbra) a McLarentől hozott metódust honosította meg a Ferrarinál

„Az F1-ben általában hajszálnyi a különbség a között, hogy az embert istenként tisztelik vagy marhának bélyegzik – pedig amikor egy versenyen néhány másodperc alatt kell fontos stratégiai döntéseket meghozni, rengeteg paramétert kell figyelembe venni – magyarázta Martin. – Vasárnap este a csapat jó döntést hozott, amikor Fernando Alonsót és Felipe Massát egyszerre hívta ki kereket cserélni a safety car pályára küldésekor, különböző keverékű abroncsokat feltéve az autókra. A döntés azonban nem csupán a boxutcai irányítópultnál ülők érdeme, hanem a maranellói stratégiai legénységé is, akik a a »távgarázsban« ülve éppúgy élik végig a hétvégéket, mintha ők is ott lennének a versenyhelyszínen."

A boxutcai irányítópultnál ülők ma már vakon megbíznak a csapat stratégáiban, ám Martin jól emlékszik rá, nem volt ez mindig így.

„A kezdet kezdetén, amikor én voltam »az új kölyök a számokkal«, a tapasztalt vezetők mindig előhozakodtak egy bizonyos verseny egy bizonyos eseményével a múltból, amivel megmagyarázták, miért nem fognak működni az új módszerek... Én viszont folyamatosan csak azt ismételgettem nekik, »meghozhatod ezt a döntést, de a várható végeredmény X vagy Y lesz«, és nem tartott sokáig, mire kiderült, tényleg ez a helyzet. Persze egészséges mértékű szkepticizmus mindig jó, de logikátlan dolgokkal én magam sem vesztegetném az időmet."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik