12 csapattal és 24 autóval indul az F1-es szezon

2010.03.04. 11:15
null
A Jean Todt vezette FIA bejelentette: 12 csapattal rajtol az F1-es szezon (Fotó: Action Images – archív)
Címkék
Az újonc USF1-istálló visszalépése után a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) bejelentette, hogy az amerikaiak helyén egyetlen más csapat sem kap rajtengedélyt 2010-ben, így 12 csapat 24 autója lesz ott a jövő vasárnapi szezonnyitó Bahreini Nagydíjon.

„Különféle lehetőségeket vizsgáltunk meg, végül úgy döntöttünk, hogy ilyen közel a szezon rajtja előtt már nem lehetséges beszállni a sorozatba" – közölte közleményében az FIA.

Ez a bejelentés egyúttal azt is jelenti, hogy a Stefan GP is lemondhat az indulásról – pedig a hírek szerint a szerb Zoran Sztefanovics által létrehozott istálló mindent megtett azért, hogy ott lehessen a résztvevők között, korábban azt is bejelentette, hogy akár 14. csapatként is indulna a világbajnokságon.

Az FIA döntése érthető, hiszen a Stefan GP autói hiába vannak készen, az istálló még egyetlen percet sem tesztelt, a szezon pedig jövő hétvégén kezdődik.

Legfrissebb hírek

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
2 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
6 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
6 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
7 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
7 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
7 órája