ROSKA EMESE BOGLÁRKA 2017.07.24 21:31 Frissítve: 2017.07.24 21:44

EYOF: magyar éremeső az uszodában az első napon

Berecz Blanka (200 pillangó) és Nagy Réka (400 vegyes) révén két aranyérmet szereztek a magyarok a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál első napján, ráadásként a 4x100-as leány gyorsváltó a harmadik helyen zárt.

 

Nagy Réka a 400 vegyes bajnoka (Fotó: gyor2017.hu)

Steve Aoki sztár-dj még javában csinálta a showt vasárnap este, amikor az úszók már az igazak álmát aludták: hiába, nekik korán kezdődött a program az első versenynapon. „Az edzők döntöttek így, de mi is úgy gondoltuk, inkább pihenjünk rá a futamainkra” – jegyezte meg Zombori Gábor úszó két futam között. De mint mondják: ki korán kel, aranyat lel, s e mondás feltétlenül igaznak bizonyult az Aqua Sportközpontban.

A délelőtti programban persze még nem osztottak érmeket, ám az előfutamok alapján egyértelmű volt, aki délután magyar sikereknek akar szemtanúja lenni, az a vizes bázis felé veszi az irányt – már csak azért is, mert az első napon másutt nem is jutottak el a dobogós csatákig a fiatalok, a kajak-kenu, a kerékpár, a cselgáncs és a torna képviselői pedig bele sem kezdtek a versenybe.

Kezdésként tehát Berecz Blanka délelőtt EYOF-csúcsot repesztett 200 pillangón, így mindenki biztosra vette, ő lesz az első magyar aranyérmes. Kivéve a spanyol Ana Maria Lamberto Garciát, aki egészen 150 méterig nem akart leszakadni a magyar lányról. Az óriási hajrá aztán meghozta gyümölcsét: az uszoda közönsége tombolva ünnepelte az első magyar érmet, az újabb EYOF-rekorddal megszerzett aranyat.

„Iszonyúan elfáradtam – rebegte a boldog győztes, majd lapunknak hozzátette. – Igazából azt hittem, könnyebben nyerek. Nem akarok nagyképű lenni, csak az időeredmény alapján mondom, ráadásul arra számítottam, a harmadik hosszra kifárad a spanyol lány.”

A Kőbánya SC edzői kollektívájának egyik tagja, Güttler Károly kézfogással gratulált a tanítványnak. 
„A taktika egyébként az volt, hogy két testhosszal győzünk, csak aztán az ellenfél alaposan ránk ijesztett. Szerencsére Blanka észlelte a veszélyt, és megmutatta a már korábban is megcsillogatott hajrát. Meg is dicsérlek – fordult a lányhoz Güttler. – Minden hosszod harminchárom valamennyi lett, ez már úszás. Ez az egy száma volt Blankának, most már jöhet a nyaralás” – a fiatal előbb azért még átvette az aranyérmet Borkai Zsolttól, Győr polgármesterétől.

Fábián László, a magyar csapatvezető még reggel jegyezte meg: nem akarja elkiabálni, de éremesőt vár az uszodában. Az égi áldás egész Győrt áztatta, az uszodában azonban valóban nemesfém „hullott”, hiszen Berecz után Nagy Réka is győzött, 400 m vegyesen. Nem is akárhogyan: az utolsó hossz előtt már hét másodperccel is vezetett!

„Aztán jött a sav… Nagyon elfáradtam, de örülök a sikernek” – pihegte a lány a 4x100-as gyorsváltó fináléja után, merthogy a gyilkos egyéni számot követően a dobogóra repítette a Fábián Fanni, Muzsnay Zsófia, Pózvai Kiara stafétát.

A lány kézilabdázók 43–26-ra legyőzték a hollandokat, a fiúk viszont 34–21-re kikaptak németektől. A fiú röplabdázók 3:0-ra kikaptak az oroszoktól, és a lányok is 3:0-ra veszítettek a szerbek ellen. A lány kosárlabdázók 60–45-re legyőzték a németeket.

A három dobogós helyezésnek köszönhetően Magyarország az oroszok mögött második az éremtáblázaton. Soha rosszabb kezdést!

EURÓPAI IFJÚSÁGI OLIMPIAI FESZTIVÁL, EREDMÉNYEK
ÚSZÁS

Fiúk
200 m gyors:
1. Robin Hanson (Svédország) 1:49.34, 2. Alekszandrov (Oroszország) 1:49.76, 3. Djakovic (Svájc) 1:50.05, …6. Mándli Benedek 1:53.49., …20. Galyassy Szilárd 1:56.35
4x100 m gyorsváltó: 1. Oroszország (Arsenyij Csivilev, Makszim Alekszandrov, Makszim Fofanov, Andrej Minyakov) 3:25.03, 2. Olaszország (Ceccon, Sassi, Ciavarella, Burdisso) 3:27.58, 3. Svédország (Rydahl, Kahl, Hanson, Rehn) 3:27.68, …5. Magyarország (Szabados Bence, Galyassy Szilárd, Mándli Benedek, Mátrai Roland) 3:29.20

Leányok
200 m pillangó:
1. BERECZ BLANKA (MAGYARORSZÁG) 2:11.26, 2. Lamberto Garcia (Spanyolország) 2:11.78, 3. Kleyboldt (Németország) 2:14.80
400 m vegyes: 1. NAGY RÉKA (MAGYARORSZÁG) 4:48.11, 2. Ratti (Olaszország) 4:52.09, 3. Goerigk (Németország) 4:53.38
4x100 m gyorsváltó: 1. Oroszország (Polina Nyevmovenko, Anasztaszija Makarova, Olga Turcsina, Jelizaveta Rindics) 3:49.05, 2. Hollandia (Jonk, Koehorst, Tanis, Jong) 3:49.37, 3. Magyarország (Fábián Fanni, Muzsnay Zsófia, Pózvai Kiara, Nagy Réka) 3:49.65

2017.07.30 12:59:38

EYOF 2017 R. E. B.

„A július a sportról szólt Magyarországon, és az összes esemény közül az első ötkarikás rendezvényünk volt a legkiemelkedőbb.”