EYOF: a győri verseny vissza nem térő alkalom a kajak-kenusoknak

Vágólapra másolva!
2017.06.16. 13:00
A győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) egy vissza nem térő alkalom a fiatal magyar kajak-kenusok számára, ezért előnyt élvez a korosztályos világbajnoksággal szemben is Dónusz Éva utánpótlás szövetségi kapitány szerint.

A szakember az M4 Sport Sportreggeli című műsorában beszélt arról, hogy súlyozniuk kellett a nemzetközi megméretések között, s a júliusi EYOF egyértelműen a többi viadal előtt van az azon érdekelt 15-16 évesek számára, például a vele egy időben sorra kerülő ifjúsági világbajnoksággal szemben is.

Az olimpiai bajnok Dónusz megemlítette, hogy a múlt hétvégén Szegeden rendeztek külön válogatót az olimpiai fesztiválra, és azon óriási mezőny gyűlt össze, így nagyon színvonalas versengések zajlottak. A győri eseményen a kajakosok közül Keresztes Kristóf, Opavszky Márk, Rendessy Eszter és Szellák Szabina, míg kenuban Horváth Bence és Molnár Csenge vesz részt.

A kapitány szerint jó esély van arra, hogy minden számban legyen döntősünk, ami a legjobb négy közé kerülést jelenti, mivel az EYOF-on négyes finálékat rendeznek.

Az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra július 23. és 29. között kerül sor, tíz sportágban 130 versenyszámra kerül sor, melyekre ötven országból 2500 sportolót és 1100 kísérőt várnak.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik