Többet érdemelt volna a Fradi; Interjú Lőw Zsolttal, a PSG másodedzőjével

SZ. M.SZ. M.
2019.12.12. 23:34
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.

Meg nem adott 11-es, kihagyott helyzetek, védelmi megingás – csütörtök este szinte semmi sem sikerült a Ferencvárosnak, amely a hosszabbításban ugyan kiegyenlített, de így is a harmadik helyen végzett a H-csoportban s elbúcsúzott az Európa-ligától. A helyszínről Borbola Bence tudósított

Együtt vagyunk a legerősebbek – mondta Lőw Zsolt, a Paris Saint-Germain másodedzője, aki beszélt a rekordok fontosságáról, a gazdagok játszóteréről, valamint arról, hogyan törné át a mentális gátat a csapatával. Tóth Ádám interjúja

Golomán György már nem a Jokohama B-Corsairs játékosa; az erőcsatár kedves és befogadó népnek tartja a japánt, nagyjából elégedett saját teljesítményével, s jelenleg várja a lehetőségeket. A válogatott játékost Győri Ferenc kérdezte

A magyar autósport legnagyobb nemzetközi sikerét arathatja a hétvégén Michelisz Norbert. A túraautó-világkupa mindhárom sepangi futamát vasárnap tartják – a Hyundai magyar pilótája az összetett pontverseny éléről várja a megméretést. Tóth Anita írása

Fáradtságnak nyomát sem tapasztalta Lakner Gábor a vízilabda Európa-bajnokságra készülő női válogatott csütörtöki edzésén, a látottakkal még a szövetségi kapitány is elégedett volt

Sportkrém-mellékletünk tartalmából. Erdély Csanád hokikarrierje az óvodai alvások megúszásával kezdődött; Baji Balázs nagy ellenfele Szergej Subenkov, aki szinte mindig előtte végez; Dartsos álmok: Banai Dávidnak eddig egyszer jött össze a 180, nagyon készül az újrázásra

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik előtt Steven Gerrard is kalapot emel; Molnár Attila: A legmagasabbra tettük a lécet, aranyérmet szeretnék!

E-újság
19 órája

Marco Rossi jó hírrel ébresztette fel Csinger Márkot; Yvonne Turner a vb-részvételről

E-újság
Tegnap, 0:05

A válogatott meghívót kapó Szűcs Kornél megtalálta a számításait a Vojvodinánál; Lipcsei Péternek a mostani a második látogatása Portugáliában az elmúlt 30 évben

E-újság
2026.03.17. 23:55

Makreckis: Egy álmom válna valóra a nyolc közé jutással; Per Johansson: Előbb győzzük le a Fradit, utána számolgatunk

E-újság
2026.03.16. 23:40

Dárdai Pál 50 éves; Negyvenéves az 1986-os magyar–brazil

E-újság
2026.03.15. 23:30

Arne Slot: Kerkez Milos mindig agresszív a párharcokban; A vb-bronzérmes ellen sem lesz könnyű feladata a magyar női kosárválogatottnak

E-újság
2026.03.14. 00:03

A Braga is meghajolt a parádézó Ferencváros előtt; Győzelem nélkül – megégtek a héten az angol klubok a BL-ben

E-újság
2026.03.13. 00:44

Ünnepi Fradi-mez a futballünnepen; Kiss László: 70

E-újság
2026.03.11. 23:50
Ezek is érdekelhetik