Sifter: Egy nemzet szorít a Paksért

Vágólapra másolva!
2011.07.27. 11:23
null
Egy nemzet szorít a Paks európai sikereiért (Fotó: Mirkó István)
Címkék
Csütörtökön, a labdarúgó Európa-liga harmadik selejtezőkörében a Paks a skót Heartsot fogadja Székesfehérváron. A norvég Tromsö búcsúztatása után most még nagyobb bravúrra van szüksége Kis Károly legénységének – véli Sifter Tamás. A tolnai csapat középpályása szerint egy nemzet szorít értük, ezért kötelességük megfeszülni a továbbjutásért.

„Ha már kiestünk volna, biztosan több szabadidőnk lenne, de ilyen áron egyikünk sem vágyik rá – utalt az Európa-ligában való továbbjutásra Sifter Tamás a Nemzeti Sportnak. – Számunkra megtiszteltetés, hogy Magyarországot képviselhetjük, és mivel egyre gyakrabban tapasztaljuk, hogy már egy nemzet szorít értünk, még akkor is kötelességünk megfeszülni a továbbjutásért, ha nálunk magasabban jegyzett csapattal találkozunk."

A Hearts jóval nagyobb nemzetközi kupatapasztalattal rendelkezik, mint a Paks. Az edinburghi csapat eddig 20-szor szerepelt a nemzetközi porondon. Legutóbb magyar együttessel az UEFA kupa 2004–2005-ös csoportkörében találkoztak a skótok, akkor a Ferencváros az utolsó mérkőzésen (minden csapat csak egyszer játszott a másikkal) idegenben 1–0-ra győzött Rósa Dénes góljával.

„A skótok legyőzése még nagyobb bravúr lenne. A Paks kisebb klub, mint a Hearts, nemzetközi tapasztalata is jóval kevesebb, ám az utóbbi hónapokban többször is bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk felnőni a nagy feladatokhoz. Szóval a helyzetünk nem reménytelen" – tette hozzá Sifter.

A paksi középpályás végül kitért a Hearts magyar kapusára, Balogh Jánosra, akivel korábban Sopronban együtt futballozott, most azonban ellenfélként érkezik Székesfehérvárra.

„Jani erőssége volt a Sopronnak, sokat köszönhettünk neki. Sajnálom, hogy nem ő véd, ámbár minden rosszban van valami jó: a gólokat nem ő kapja majd..." – mondta kitörő önbizalommal Sifter Tamás.

A paksiak nem a csütörtöki jegybevételből akarnak meggazdagodni. A belépőket ugyanis továbbra is 1000, illetve 1200 forintért kínálják – előrejelzések szerint legalább négyezren élnek is a lehetőséggel.

„Egyhangú" biztosan nem lesz a mérkőzés: a Hearts ezer belépőt rendelt, eddig hatszáz talált gazdára. A leghamarabb Jim Jefferies csapata érkezett Fehérvárra, mi több, kedd este már edzett is. A foglalkozást hárman hagyták ki: a Rangers elleni szezonnyitón megsérülő Andy Webster és Mehdi Taouil Edinburghban kezelteti magát, míg a Hearts egyik legjobbja, David Obua az utolsó pillanatban vette észre, hogy lejárt az útlevele.

ÉGER: A REGENERÁLÓDÁS A LEGFONTOSABB


EURÓPA-LIGA
Paksi FC–Hearts (skót)
csütörtök, 20.00 (Tv: Digi Sport)
HEARTS
Teljes név: Heart of Midlothian Football Club
Alapítási év: 1874
Klubszínek: bordó-fehér
Stadion (befogadóképesség): Tynecastle Stadion (17 420 fő)
Cím: Tynecastle Stadium, Gorgie Road, EH11 2NL Edinburgh
Honlap: www.heartsfc.co.uk
Nemzetközi kupaindulás: 20
Skót bajnoki címek: 4 (1895, 1897, 1958, 1960)
Skót Kupa-győzelmek: 7 (1891, 1896, 1901, 1906, 1956, 1998, 2006)
Skót Ligakupa-győzelmek: 4 (1955, 1959, 1960, 1963)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik