El: Gulácsiék tovább menetelnek, a Liege-t is legyőzték

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.24. 21:00
null
A Salzburg otthon nyert a Standard ellen, a hazaiak kapuját védő Gulácsi Péter öröme így érthető (Fotó: Reuters)
A labdarúgó Európa-ligában a 3. fordulóhoz érkezett a csoportkör. Az osztrák Salzburg a belga Standard Liege-zsel régi sérelmeket intézett el: Gulácsi Péterék nagy csatában – három piros lapot hozott a mérkőzés – kettő egyre nyertek, ezzel kilenc ponttal a csoport élén állnak. A C-csoport másik mérkőzésén a svéd Elfsborg kikapott odahaza a dán Esbjergtől.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Az Európa-liga – magyar szemszögből – egyik legérdekesebb mérkőzését a „szomszédban", Ausztriában rendezték, ugyanis a Salzburg az ujjsérüléséből felépült Gulácsi Péterrel a kapuban várta azt a Standard Liege-t, amely a közelmúltban kétszer is borsot tört orra alá.

A magyar kapus bátran kiöklözött egy veszélyes beadást a mérkőzés elején, és a „megérdemeltnél" jóval nagyobb tapsot kapott, azaz az osztrákok igencsak megkedvelték őt. Az első fél órában olyan sok tapsolnivalója nem is igen akadt a közönségnek: az osztrákok türelmesen passzolgattak a mezőnyben, és rosszabbnál rosszabb szögleteket ívelgettek be, a vendégek pedig kontralehetőségekre lestek.

A szünet előtti negyedóra már sokkal színesebb lett: előbb a standardos Mehdi Carcela-González, majd a salzburgi Sadio Mané gyűjtötte be második sárgáját (egyik kiállítás sem vált éppen a szlovák játékvezető, a két igen furcsa döntést hozó Ivan Kruzliak dicséretére). Sokkal bátrabban futballozott a házigazda a szünet után, és nem sokra rá máris meglett az eredménye, egy kis szerencsével: az addig észrevehetetlen Alan lövése a korábban szintén halovány Jonathan Soriano elé pattant egy védőről, a spanyol pedig az ötös elől a kapuba lőtt. 1–0!

Pár perc múlva pedig már mehetett is az öltözőbe – nem, nem pirosat kapott ő is, hanem lecserélte a térdsérüléséből nemrégiben felépült csatárt mestere a norvég Valon Berishára. Bezzeg a belgák brazil védője, Kanu csere nélkül jött le, mert lekönyökölte Christian Schweglert – hogy ne reklamáljanak túlságosan a vendégek, arról Kruzliak két percen belül gondoskodott, lévén nem adott meg egy tiszta büntetőt Alan fellökéséért.

Úgy tűnt, André Ramalho egy szép átlövéssel végképp eldöntötte a mérkőzést a 85. percben (2–0), de a csereként beállt Muyangi Bia előbb kiharcolt, majd értékesített egy büntetőt (2–1).

Az eredmény azonban már nem változott: három kör után a Salzburg három győzelemmel áll.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

ELFSBORG–ESBJERG 1–2

A csoport másik mérkőzésén már a hetedik percben megszerezte a vezetést a dán együttes, Hans Henrik Andreasen fejelte a hálóba Jonas Knudsen bal oldalról érkező beadását. A korai előnyt a szünetig meg is tartotta a vendégcsapat, majd a fordulás után tovább növelte azt: ismét a csapatkapitány volt eredményes, Andreasen a 67. minutumban is fejjel talált be. A szépítés két perccel később összejött az Elfsborgnak, Jon Jönsson szabadrúgásból szerzett gólt, ám az egyenlítés már nem sikerült a svédeknek, így az Esbjerg értékes pontokkal gazdagodott.


LABDARÚGÓ EURÓPA-LIGA
C-CSOPORT

Salzburg (osztrák)–Standard Liege (belga) 21
Salzburg,
Salzburg Stadion, 14 800 néző. Vezeti: Kruzliak (szlovák)
Gólszerző: Soriano (53.), Ramalho (85.), ill. Mujangi Bia (87. – 11-esből)
Kiállítva:
Mané (42.), ill. Carcela-González (38.), Kanu (66.)

Elfsborg (svéd)–Esbjerg (dán) 1–2
Boras, Boras Aréna. V: Oliver (angol)
G: Jönsson (69.), ill. H. Andreasen (7., 67.)

A TÖBBI CSÜTÖRTÖKI EL-MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Salzburg 3 3 0 0 8–2 +6 9
2. Esbjerg 3 2 0 1 5–4 +1 6
3. Standard Liege 3 0 1 2 3–5 –2 1
4. Elfsborg 3 0 1 2 2–7 –5 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik