Falcao egy félidő alatt elsüllyesztette a Villarrealt

Vágólapra másolva!
2011.04.28. 20:55
null
Falcao és a Porto megállíthatatlan volt az első meccsen (Fotó: Reuters)
Bár a szünetben még hátrányban volt, megnyugtató előnyt szerzett a Porto a Villarreal elleni idegenbeli visszavágóra az Európa-liga elődöntőjének első mérkőzésén. Az 5–1-es végeredménnyel záruló összecsapáson Falcao mesternégyest szerzett, s immár 15 találattal vezeti az El mostani sorozatának góllövőlistáját.

A 2006–2007-es évad után fordul elő ismét, hogy egy országból három csapat is az elődöntőbe jutott. Akkor az UEFA-kupa legjobb négy csapata közé Spanyolország delegált három együttest (Espanyol, Osasuna, Sevilla).

VILLAS-BOAS: MÉG NEM VAGYUNK DÖNTŐSÖK

A Porto vezetőedzője, André Villas-Boas óva inti csapatát az elbizakodottságtól a Villarreal ellen 5–1-re megnyert Európa-liga-elődöntő után.

 

„Az első félidőben nagy gondjaink voltak, és szenvedtünk amíg a vendégek vezettek, de a szünet után sikerült fordítanunk. Nagy hiba lenne azt gondolni, hogy ezzel továbbjutottunk. Mindenesetre nem volt nagy különbség az első félidőben és a szünet után nyújtott játékunk között, csak az elején nem voltunk szerencsések" – mondta Villas-Boas.

 

A Villarrealt irányító Juan Carlos Garrido elismerte, nagy pofont kapott a csapata, de a szakember büszke, hogy idáig eljutott együttese.

 

„Egy ilyen eredmény nagy pofon a csapatnak, de nagy dolog, hogy eljutottunk az elődöntőig egy európai kupában. Nagyon büszkék vagyunk, és nagy tervekkel érkeztünk ide, de sajnos nagy pofonba szaladtunk bele. Ez az elitfutball, amelyben a nagy pofonok után sem szabad összeesni, menni kell előre" – mondta Garrido, aki szerint 2–0-ra is vezethettek volna, de ehelyett a Porto egyenlített, ami nagy lökést adott a portugáloknak.

Ezúttal azonban pont egy spanyol csapatnak, a Villarrealnak lett volna feladata megakadályozni a portugál házi döntőt az Európa-ligában. A spanyol csapat ennek érdekében meg is tett mindent a Porto elleni elődöntő első félidejében – végül kiderült: ez valószínűleg kevés lesz az üdvösséghez.

A mérkőzés első félidejében a portugálok valamivel többet birtokolták ugyan a labdát, a spanyolok kontratámadásai azonban rendre veszélyt jelentettek a hazai kapu előtt.

Elsősorban a sorozatban tízgólos Giuseppe Rossi, valamint Nilmar jelentett veszélyt a hazai kapu előtt. Utóbbi egyből a hatodik percben előnyhöz juttathatta volna csapatát, de ziccerben a szöget jól záró Héltonba lőtt.

A mezőnyben többet birtokolta a labdát a Porto, de elsősorban csak távoli lövésekkel veszélyeztetett. Hulknak szabadrúgásból és akcióból is volt lehetősége, a brazil játékos mindig kaput tévesztett. Egyszer pedig a játékvezetőt akarta megetetni egy 16-oson belüli műeséssel – sárga lap lett a jutalma...

A másik oldalon Rossi válhatott volna főszereplővé, de két ziccert is elhibázott, a félidő végén mégis a Villarreal szurkolói örülhettek. Rubén Gracia Cani ugyanis megmutatta, hogyan kell kihasználni egy helyzetet: a félidő utolsó percében szép támadás végén Nilmar átadását követően bólintotta közelről a labdát a kapuba.

Aztán a második félidőben váratlan és hatalmas fordulat következett be a meccsen. Rossi az elején még eltotojázott egy helyzetet, amiért csúnyán megfizetett a Villarreal.

Guarín egy perccel később ugyanis remekül hozta helyzetbe Falcaót, akit csak szabálytalanul tudott megállítani Diego López kapus. A megítélt büntetőt pedig a sértett magabiztosan értékesítette, ami igazi góllavinát indított el.

A 62. percben a gólpasszt adó, a mérkőzésen igen aktív Guarín brusztolt ki magának egy gólt, majd Hulk lövetett egyet ismét Falcaóval. Ekkor azonban még senki sem sejtette, hogy a kolumbiai idei El-ben szerzett 13. gólját további kettő is követi.

Falcao a folytatásban bebizonyította, hogy fejjel is igen erős: előbb közeli, aztán ívelt fejessel növelte tovább a portói előnyt.

Végül 5–1-re nyert a hazai csapat, s nehéz elképzelni, hogy a négygólos előny ne tartson ki a spanyolországi visszavágón – a Porto fél lábbal már a döntőben érezheti magát.

STATISZTIKÁK, ÉRDEKESSÉGEK
A Porto–Villarreal mérkőzésen az El-góllövőlistájának első két helyezettje is pályára lépett: a meccs előtt 11 gólos Falcao négy góllal növelte találatai számát, a Villarrealt erősítő Giuseppe Rossi nem szerzett gólt.
Falcao tehát 15 góljával vezeti a mostani szezon góllövőlistáját, egy évvel korábban Claudio Pizarró 12-vel lett gólkirály.
Az Európa-ligát és elődjeit figyelembe véve eddig mindössze Jürgen Klinsmann (az 1995–1996-os UEFA-kupa-szezonban), a Bayern München egykori futballistája szerzett egy szezonban 15 találatot. Vagyis a kolumbiai beállította a német rekordját!
Az első meccsen elszenvedett 5–1-es vereséget követően mindössze egyetlen csapat, a Real Madrid tudta kiharcolni a továbbjutást a nemzetközi kupaporondon. Az 1985–1986-os UEFA-kupa-sorozat 3. fordulójában a Real Mönchengladbachban kapott ki 5–1-re a Borussiától, a visszavágón azonban 4–0-ra nyert.
A cseh SK Hradec Králové után a Porto az első olyan csapat, amely sorozatban három európai kupameccsen lőtt legalább öt gólt. Korábban az Ajax (79), PSV (77), Levszki Szófia (76), Celtic (70), Vasas (67), Inter (61) volt képes hasonló bravúrra.
A Villarreal a legutóbbi nyolc Európa-liga-mérkőzésén veretlen maradt, most azonban egy 5–1-es pofonnal megszakadt ez a sorozat.
A Villarreal még sohasem kapott ki négygólos különbséggel európai kupameccsen.
Vandinho az első Braga-játékos, aki idegenben gólt szerzett az El-ben. A negyeddöntőben Kijevben a Dinamo öngóljának köszönhetően ért el 1–1-et a csapat.
EURÓPA-LIGA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
PORTO (portugál)–VILLARREAL (spanyol) 5–1 (0–1)
Porto, Estádio do Dragao. V: Kuipers (holland)
Porto: Hélton – Sapunaru, Rolando, Otamendi, Álvaro Pereira – Guarín (Souza, 79.), Fernando, Joao Moutinho, C. Rodríguez (Varela, 72.) – Hulk (J. Rodriguez, 84.), Falcao. Vezetőedző: André Villas-Boas
Villarreal: Diego López – Mario Gaspar, Musacchio, Marchena, Catalá – Santi Cazorla, Bruno Soriano, Borja Valero (Mubarak, 65.), Cani (Matilla, 71.) – Rossi, Nilmar (Rubén, 72.). Vezetőedző: Juan Carlos Garrido
Gólszerző: Falcao (49., 67., 75., 90. – a másodikat 11-esből), Guarín (62.), ill. Cani (44.)
Sárga lap: Fernando (4.), Hulk (26.), Hélton (83.), ill. Borja Valero (41.), Diego López (48.), Catalá (74.)
PERCRŐL PERCRE
A két csapat már kivonult a pályára. Hamarosan kezdődik a mérkőzés.
1. perc: Elkezdődött a mérkőzés. A Porto indította útjára a labdát.
1. perc: Máris egy veszélyes hazai lehetőség. Egy bal oldali beadásra érkezett a kapu előtt Falcao, de Diego López lekapta a levegőből a labdát.
4. perc: Fernando lépett oda Nilmarnak az oldalvonalnál, amiért a játékvezető felmutatta a sárga lapot.
6. perc: Hatalmas lehetőség adódott a Villarreal előtt: Nilmar kapott remek kiugratást a leshatáron, majd a 16-oson belülre vezetve a labdát a bal alsó sarkot célozta meg. Hélton szépen zárta a szöget, és hárított.

A Villarreal harmadszor szerepel európai kupasorozat elődöntőjében. Ez a statisztika nem mondható rossznak, eddig ugyanis hét idényben próbálkozhatott nemzetközi színtéren a spanyol csapat.

15. perc: Kiváló jobb oldali lapos beadására érkezett Falcao, de Musacchio becsúszva szerelt a gólvágó elöl. A helyzetet követő szöglet után Diego López a mezőnybe öklözte a labdát.

Az első negyedóra mezőnyben kiegyenlített küzdelmet hozott. Egy igazán nagy helyzete azonban volt a vendégcsapatnak, ezzel azonban nem tudott élni a Villarreal.

23. perc: Hulk végezhetett el szabadrúgást a kaputól 27-28 méterre. A jó felépítésű portói csúnyán kapu fölé durrantott.
A másik elődöntőben a Benfica és a Braga gyűri egymást – eddig mindössze egy érvénytelen gólt tud felmutatni a két csapat. Ide kattintva megtekintheti online közvetítésünket a találkozóról!

23. perc: Rossi remek kiugratást kapott a jobb oldalon, levezette a labdát az alapvonalig, visszagurítását a hazai védők kivágták a kapu előteréből.

26. perc: Hulk meghúzta a labdát Musacchio mellett, majd eldobta magát a tizenhatoson belül. A játékvezető sárga lappal jutalmazta a műesést.

28. perc: Rossi kapott ütempasszt a tizenhatoson belül, majd lendületből eltolta a labdát Helton mellett. Kisodródva kapura lőtt az olasz támadó, Rolando azonban becsúszva mentett. Nagy helyzet volt ez is.

31. perc: Hulk kissé hosszan vette át a labdát a 16-os előterében, aztán ballal életerős lövést suhintott meg a jobb alsó irányába. A labda nem sokkal ment kapu mellé.

35. perc: Nilmar az ötösön helyezkedő Rossi el fejelte a labdát, a társ azonban fordulásból jócskán fölé lőtt.

37. perc: Guarín szánta el magát lövésre a 27. percben, lapos labdáját magabiztosan ölelte magához Diego López.
40. perc: Sapunaru húzta meg a jobb oldalt, majd befelé húzta a labdát. A román légiós 20 méterről lőtt – pár méterrel a kapu mellé.
41. perc: Borja Valero sárga lapot kapott, miután rácsúszott Pereira bokájára.
42. perc: Guarín lövése kerülte el nem sokkal a vendégek kapuját.
45. perc: Formás akció végén Nilmar beadott a jobb oldalról, a középen érkező Cani pedig védőjét megelőzve közelről a hazai kapuba csúsztatott. 0–1
45+1. perc: Vége az első félidőnek.

46. perc: Elkezdődött a 2. félidő.

46. perc: Ismét Guarín próbálkozott távolról, a labda azonban jócskán fölé ment.
47. perc: Rossi lépett ki teljesen egyedül a rosszul lesre állító védők között, de nem sikerült gólt elérnie.
48. perc: Guarín ütempassza után Falcao elhúzta a labdát Diego López mellett, a kapus pedig elbuktatta. A hazai csatár 11-est, a vendégkapus sárga lapot kapott.
49. perc: Falcao vállalta magára a büntetőt, s könnyedén helyezte a labdát a jobb sarokba. Diego López a másik irányba indult, esélye sem volt a hárításra. 1–1
Ez volt Falcao 12. találata ebben a sorozatban.
52. perc: Hélton védte Valero lövését, amely után a játékvezető lefújta az akciót, Nilmar ugyanis lesen helyezkedett.

60. perc: Guarín próbálta meg megtréfálni a kapujából kint álló Héltont, de távoli emelése egy méterrel a kapu fölé ment.

62. perc: Guarín a tizenhatos jobb oldalánál remek visszacsellel leültette védőjét, majd a rövid sarkot megcélozva lőtt. Hélton védte a lövést, a kipattanót azonban Guarín közelről a kapuba fejelte. 2–1
65. perc: Borja Valero helyére Mubarak állt be.

67. perc: Hulk „biciklizett" a tizenhatos jobb oldalánál, majd miután a Villarreal védői mögé került, a középen érkező Falcaóhoz passzolt, akinek nem okozott gondot az üres kapuba továbbítania a labdát. 3–1

71. perc: Cani helyett Matilla a pályán a Villarrealban.
72. perc: Rodríguez helyett Varela érkezett a Portóba, Nilmar helyett Rubén a Villarrealba.
74. perc: Catalá kapott sárga lapot.
75. perc: Guarín végezhetett el szabadrúgást a jobb oldalról, a Villarreal védői rosszul használták a lestaktikát, így mintegy négy portói érkezett a beadásra. Közülük Falcao fejelte a labdát a bal felsőbe. 4–1
79. perc: Souza váltotta Guarínt.
83. perc: Hélton kapott sárga lapot, mert a 16-oson kívül kézzel ért a labdába.
84. perc: Hulk lejött a pályáról, helyén J. Rodriguez folytatta.

90. perc: Ismét Falcao! Ezúttal a hosszú oldalon maradt üresen a kolumbiai csatár, aki 11 méterről fejelt a hosszú sarokba. 5–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik