Meccs még nincs, zűr már van: késelések Nápolyban

Vágólapra másolva!
2010.10.21. 14:52
null
A nápolyi drukkerek nem csak zászlólengetéssel készültek... (Fotó: Imago)
Sajnos erőszakkal vezeti fel a két szurkolótábor Nápolyban az Európa-liga csütörtöki, K-csoportbeli rangadóját: a Napoli–Liverpool mérkőzés előtt angol drukkereket késeltek meg, de olaszok is megsérültek. Többen letartóztatásban, a meccsen telt ház lesz.

Kezdjük a rendőrségi hírekkel, mert sajnos, ennek is külön részt kell szentelni: már megtalálták a Napoli huligánjai az Európa-liga-mérkőzésre Dél-Olaszországba látogató Liverpool szurkolóit – az ANSA olasz hírügynökség jelentése szerint három angol drukkert is megkéseltek.

A nápolyi rendőrség tájékoztatása szerint két angolt a Corso Umbertón kaptak el botokkal és késekkel felfegyverzett huligánok, míg egy harmadik Liverpool-drukkert a Via Mezzocannonén támadtak meg. A szurkolókat kórházba szállították, tíz napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

A brit nagykövetség megerősítette az első két esetet. A Mersey-parti rendőrség úgy tudja, eddig összesen hat Liverpool-szurkolót ért támadás.

Öt olaszt is sérülésekkel ápolnak, Napoli-fanatikusok egy csoportja kövekkel dobált meg angol turistákat, mivel Liverpool-drukkereknek hitték őket. Három személyt a nápolyi rendőrség őrizetbe vett.

És innentől labdarúgás: a Liverpool a csapatkapitány Steven Gerrard és Fernando Torres nélkül utazott el Nápolyba, Glen Johnson sérült, Daniel Agger beteg, a csapat szintén, legalábbis borzalmas formában van... Christian Poulsen visszatérhet a csütörtök esti mérkőzésen. A Liverpool mindenesetre érdekes felvezetést kapott a meccsen, ugyanis az Iron Maiden énekese, Bruce Dickinson vitte repülőgépüket Dél-Olaszországba.

„Több fontos játékosom nem utazik el, mert fontos a részvételük a vasárnapi bajnokin, és nem engedhetjük meg maguknak ezzel a kerettel, hogy elveszítsük őket. Most megkapják a lehetőséget azok, akik kevesebbet játszanak, remélem, rákényszerítenek, hogy többet játszassam őket" – mondta a Pool menedzsere, Roy Hodgson.

Aurelio De Laurentiis, a Napoli elnöke egy laza 2–0-s tippel elintézte a meccset.

„Simán nyerünk kettő nullára, teljes a bizalmam a kék angyalokban. Tuti, hogy megszerezzük a három pontot" – mondta a La Gazzetta dello Sportnak.

A Liverpool ellen készül volt játékosa, Andrea Dossena.

„Sajnos a liverpooli légióskodásom alatt sosem voltam olyan erőállapotban, mint most. Meg akarom mutatni, hogy más játékos vagyok, nem annyit tudok, amit náluk mutattam" – nyilatkozta az UEFA hivatalos honlapjának.

A Liverpool eddigi európai kupatörténetében mindössze kétszer nyert Olaszországban, a mérleg 2–3–5. A Napoli még sosem játszott tétmérkőzést angol csapattal.

A K-csoport másik mérkőzésén két, fanatikus szurkolókkal szintén jól „felszerelt" csapat, az Utrecht és a Steaua csap össze. Az Utrecht eddigi mindkét mérkőzésén gól nélküli döntetlent ért el, ráadásul legutóbbi négy hazai európai kupameccsén nem kapott gólt. A Steaua legutóbbi 26 csoportmérkőzéséből (BL, UEFA-kupa, El) csak kettőt nyert meg.

TÁVIRATI STÍLUSBAN

A-csoport: A Manchester City nyilván három pont begyűjtését tervezi az Artjoms Rudnevsszel felálló Lech ellen. Mario Balotelli már edz, de nem játszik. Carlos Tévez pihenőt kaphat, csakúgy, mint Nigel de Jong. A Juventus Salzburgba látogat, érdekesség, hogy a Red Bull edzője, Huub Stevens mérlege pozitív az olasz csapatokkal szemben! A Juve mindössze egyszer kapott ki európai kupamérkőzésen Ausztriában, no de az rekordvereség: 1958 október elsején 7:0-ra (!) maradt alul a Wiener SC ellen – klubrekord.

 

B-csoport: Görögországban izzadhat a Leverkusen: az Arisz stadionja Európában a legfélelmetesebbek közé tartozik, még sosem vette be vendégcsapat kontinentális kupameccsen. A mérleg 1970 óta 12 győzelem, 10 döntetlen, és a címvédő Atlético már elvérzett itt. A madridiaknak a Rosenborg ellen három pontot kell szerezniük, különben meleg lesz a helyzet

 

C-csoport: A jó formában levő Sporting a Gent ellen folytathatja győzelmi szériát, ráadásul a lisszaboniak több mint ötven éve nem kaptak ki belga csapattól. A Gent ráadásul elvesztette legutóbbi hét európai kupameccsét... Még két gól, és a Sporting eléri a 200. El- és UEFA-kupa-találatát. A Lille egyértelműen esélyes a Levszki Szófia ellen.

 

D-csoport: Edzőváltással készült a PAOK a Villarreal elleni, idegenbeli mérkőzésre, Pavlosz Dermicakisz helyett ideiglenesen Makisz Havosz irányít. A másik mérkőzésen az otthon kifejezetten erős Dinamo Zagreb az eddig gyengélkedő, csoportutolsó FC Bruges-t fogadja.

 

E-csoport: Valerij Gazzajev lemondása óta első El-meccsét játssza a Dinamo Kijev, és a feladat sem könnyű, hisz Alkmaarba látogat. Az ukránok 1997 óta nem nyertek Hollandiában, az AZ pedig továbbra is félelmetes európai kupákban hazai pályán (38 otthoni meccséből csupán egyet vesztett el!). A másik meccsen a Sheriff és a BATE csap össze, legutóbb a volt szovjet tagállamok tornáján találkoztak, 2007-ben – akkor a boriszoviak nyertek.

 

F-csoport: A CSZKA Moszkva Palermóba látogat, és szeretne 1991 után ismét nyerni Olaszországban – erre van esélye, főleg, hogy a 2010–2011-es El-ben jól teljesít. A svájci másodosztályú Lausanne a Sparta Prahánál vizitál, ha a csehek tovább akarnak jutni, be kell gyűjteniük a pontokat.

 

G-csoport: a csoportelső Zenit háromból hármat nyerne, a Hajduk ellen van is esélye erre. A szentpéterváriaknál már edzésbe állt sérülése után Huszti Szabolcs, de valószínűtlen, hogy lehetőséget kap. Az Anderlecht (minden bizonnyal Juhász Rolanddal a soraiban) az AEK ellen törné meg négymeccses európai nyeretlenségét.

 

H-csoport: A Stuttgart pocsékul szerepel a Bundesligában, jól az El-ben, és edzőváltással készült: október 13-án távozott Christian Gross, most Jens Keller irányít. A svábokhoz a Getafe látogat. Bernben a Young Boys és az OB Odense találkozik.

 

I-csoport: A PSV (soraiban Dzsudzsák Balázzsal) a Puskás Ferenc Stadionban csap össze a Debrecennel, amely első pontjai megszerzésére készül. A Sampdoria otthon hagyta Pazzinit, de Koman Vladimir elutazott Harkivba – a magyar válogatott középpályás szerint győzni kell a genovaiaknak. A Loki-meccs beharangozóját itt olvashatják!

 

J-csoport: A Bundesligában éllovas Dortmund még sosem kapott ki otthon francia csapattól, most a PSG ellen folytathatja a szériát. Érdekes, hogy a BVB legutóbbi hat hazai európai kupameccséből csak egyet nyert meg, a Karabah ellen – pedig biztos nem zavarja őket fantasztikus szurkolótáboruk... A Lviv a továbbra is formán kívüli Sevillát látja vendégül.

 

L-csoport: Az isztambuli Inönübe, a Besiktashoz látogat a Porto. A „sárkányok" a 2007–2008-as BL-ben kétszer is nyertek a törökök ellen (2–0, 1–0), mindkét meccsen gólt szerzett Ricardo Quaresma – aki most már a Besiktas játékosa. Első győzelmére hajt a CSZKA Szófia és a bécsi Rapid.

EURÓPA-LIGA 
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ  
A-CSOPORT  
Manchester City (angol)–Lech Poznan (lengyel)  21.05
Salzburg (osztrák)–Juventus (olasz)  21.05
B-CSOPORT  
Atlético Madrid (spanyol)–Rosenborg (norvég)  21.05
Arisz (görög)–Leverkusen (német)  21.05 (Tv: Sat1, DigiSport)
C-CSOPORT  
Sporting (portugál)–Gent (belga)  21.05
Lille (francia)–Levszki (bolgár)  21.05
D-CSOPORT  
Villarreal (spanyol)–PAOK (görög)  21.05
Dinamo Zagreb (horvát)–FC Bruges (belga)  21.05 
E-CSOPORT  
Sheriff (moldovai)–BATE (fehérorosz)  21.05
AZ (holland)–Dinamo Kijev (ukrán)  21.05
F-CSOPORT  
Palermo (olasz)–CSZKA Moszkva (orosz)  21.05
Sparta Praha (cseh)–Lausanne (svájci)  21.05
G-CSOPORT  
Zenit (orosz)–Hajduk Split (horvát)  19.00
Anderlecht (belga)–AEK (görög)  19.00
H-CSOPORT  
Young Boys (svájci)–OB (dán)  19.00
VfB Stuttgart (német)–Getafe (spanyol)  19.00
I-CSOPORT  
Metaliszt Harkiv (ukrán)–Sampdoria (olasz)  19.00
DEBRECENI VSC (magyar)–PSV (holland)  19.00 (Tv: Story TV4) 
J-CSOPORT  
Borussia Dortmund (német)–PSG (francia)  19.00 (Tv: Sat1)
Karpati Lviv (ukrán)–Sevilla (spanyol)  19.00 
K-CSOPORT  
Utrecht (holland)–Steaua Bucuresti (román)  19.00
Napoli (olasz)–Liverpool (angol)  19.00 (Tv: DigiSport) 
L-CSOPORT  
CSZKA Szófia (bolgár)–Rapid Wien (osztrák)  19.00
Besiktas (török)–Porto (portugál)  19.00
A CSOPORTOK ÁLLÁSA
 A-CSOPORT M Gy D V L–K Gk  P  
1. Lech Poznan 2 1 1 5–3 +2  4
2. Manchester City 2 1 1 3–1 +2  4
3. Juventus 2 2 4–4 0 2
4. Salzburg 2 2 0–4 –4  0
               
               
 B-CSOPORT M Gy D V L–K Gk  P  
1. Bayer Leverkusen 2 1 1 5–1 +4  4
2. Rosenborg 2 1 1 2–5 –3  3
3. Arisz 2 1 1 2–2 0 3
4. Atlético Madrid 2 1 1 1–2 –1  1
               
               
 C-CSOPORT M Gy D V L–K Gk  P  
1. Sporting CP 2 2 7–1 +6  6
2. Levszki Szófia 2 1 1 3–7 –4  3
3. Lille 2 1 1 2–3 –1  1
4. Gent 2 1 1 3–4 –1  1
               
               
 D-CSOPORT M Gy D V L–K Gk  P  
1. PAOK 2 1 1 2–1 +1  4
2. Dinamo Zagreb 2 1 1 2–1 +1  3
3. Villarreal 2 1 1 2–3 –1  3
4. FC Bruges 2 1 1 2–3 –1  1
               
               
 E-CSOPORT M Gy D V L–K Gk  P  
1. BATE Boriszov 2 1 1 6–3 +3  4
2. AZ Alkmaar 2 1 1 3–5 –2  3
3. Sheriff Tiraspol 2 1 1 3–2 +1  3
4. Dinamo Kijev 2 1 1 2–4 –2  1
               
               
 F-CSOPORT M Gy D V L–K Gk  P  
1. CSZKA Moszkva 2 2 6–0 +6  6
2. Sparta Praha 2 1 1 3–5 –2  3
3. Palermo 2 1 1 3–3 0 3
4. Lausanne 2 2 0–4 –4  0
               
               
 G-CSOPORT M Gy D V L–K Gk  P  
1. Zenit 2 2 7–3 +4  6
2. AEK 2 1 1 5–5 0 3
3. Hajduk Split 2 1 1 2–3 –1  3
4. Anderlecht 2 2 1–4 –3  0
               
               
 H-CSOPORT M Gy D V L–K Gk  P  
1. VfB Stuttgart 2 2 5–1 +4  6
2. Young Boys 2 1 1 2–3 –1  3
3. Getafe 2 1 1 2–3 –1  3
4. Odense 2 2 2–4 –2  0
               
               
 I-CSOPORT M Gy D V L–K Gk  P  
1. Sampdoria 2 1 1 2–1 +1  4
2. PSV 2 1 1 3–1 +2  4
3. Metaliszt Harkiv 2 1 1 5–2 +3  3
4. Debrecen 2 2 0–6 –6  0
               
               
 J-CSOPORT M Gy D V L–K Gk  P  
1. Paris SG 2 2 3–0 +3  6
2. Sevilla 2 1 1 1–1 0 3
3. Borussia Dortmund 2 1 1 4–4 0 3
4. Karpati 2 2 3–6 –3  0
               
               
 K-CSOPORT M Gy D V L–K Gk  P  
1. Liverpool 2 1 1 4–1 +3  4
2. Napoli 2 2 3–3 0 2
3. Utrecht 2 2 0–0 0 2
4. Steaua Bucuresti 2 1 1 4–7 –3  1
               
               
 L-CSOPORT M Gy D V L–K Gk  P  
1. Porto 2 2 4–0 +4  6
2. Besiktas 2 2 3–1 +2  6
3. CSZKA Szófia 2 2 0–2 –2  0
4. Rapid Wien 2 2 1–5 –4  0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik