Könnyedén jutott tovább a Valencia, az Udinese és a PSV is

Vágólapra másolva!
2012.02.23. 21:06
null
A Valencia kiverte a Stoke Cityt (Fotó: Reuters)
Címkék
Csütörtökön 15 mérkőzést rendeztek az Európa-ligában a legjobb 16 közé kerülésért, kora este hét találkozót bonyolítottak le ezekből. Ahogyan az várható volt, a Valencia és a PSV könnyedén jutott tovább, idegenben emberelte meg magát a PAOK ellen az Udinese, tíz emberrel harcolta ki a diadalt a Bilbao, hozta a papírformát a Twente és a Standard.

VALENCIA–STOKE CITY

Az első mérkőzésen idegenben győzni tudott a spanyol egyesület Mehmet Topal góljával, de nem becsülte le ellenfelét a hazaiak mestere, Unai Emery, ugyanis egyáltalán nem B-csapatát küldte ki a pályára az angolok ellen. Daniel Parejo már a második percben a kapufára lőtt szabadrúgásból, de tévedett, aki azt hitte, hogy ettől sínre került hazai szempontból a mérkőzés. Nem sokkal később megszerezhette volna ugyanis a vezetést a Stoke, ha Kenwyne Jones képes öt méterről a kapuba fejelni egy beadást, vagy ha ugyanő tíz méterről el tudja rúgni a labdát a kapus mellett. Emery kissé lehiggadt, amikor a 24. percben Pablo Hernández spanyol válogatotthoz méltó gólpasszt adott Jonasnak. Később bátran próbálkozott a két csapat, „felváltva forogtak veszélyben a kapuk”, ahogyan a közhely tartja, de maradt az 1–0 a Valencia javára. Ismét, így magabiztosan léptek a következő körbe a „denevérek”.

ATHLETIC BILBAO–LOKOMOTIV MOSZKVA

Izgalmas visszavágóra volt kilátás ebben a párharcban (is), hiszen Moszkvában egy góllal jobb volt a Lokomotiv, a baszkok viszont egy fontos idegenbeli találatot jegyeztek. Ne feledjük, az oroszok első tétmérkőzése volt az ebben az évben! Most, a második elején nagyon meglepték a Bilbaót, mert többször is kapura lőttek az első percekben. Gólig viszont nem jutott az élénk Gyenyisz Glusakov, Dmitrij Torbinszkij, Felipe Caicedo hármas, de hazaiaktól Fernando Llorente és Javi Martínez is hiába próbálkozott az első félidőben a gólszerzéssel. A szünetben kettős cserével próbálta felrázni csapatát Marcelo Bielsa, a hazaiak mestere, egyik középső védője, Fernando Amorebieta viszont a 60. percben begyűjtötte második jogos sárgáját is, nehéz helyzetbe hozva övéit. Két minutum múlva Llorente csúsztatását viszont két lépésről az orosz kapuba vágta egy szöglet után a fiatal Iker Muniain, ezzel pedig már a baszkok álltak továbbjutásra. A vége izgalmas és kissé kaotikus volt, feltörte a háló a Bilbao játékosainak hátát, de kivédekezték – és továbbjutottak.

TWENTE–STEAUA BUCURESTI

A házigazda hollandok nyugodtan készülődhettek a visszavágóra, lévén Ola John góljának köszönhetően győztesen hagyták el Bukarestet. John két csatártársa, Luuk de Jong és Nacer Chadli, valamint az egy hazaadásnál elcsúszó Steaua-kapus, Ciprian Tatarusanu egy fél óra alatt összehozták a következőt. Az első félidőben még forszírozta némileg a gólszerzést a Twente, amely egyre óvatosabb futballra váltott, és erre rá is fázott kis híján a végére, mert több helyzetet is kialakított a Steaua. Gólt viszont nem jegyzett a román gárda, amely elbúcsúzott a sorozattól.

PAOK–UDINESE

Az egyenes kieséses szakasz első mérkőzéseinek egyik legnagyobb meglepetése volt, hogy az olasz élcsapat nem tudta legyőzni odahaza görög ellenfelét. Az udineiek ráadásul most azzal néztek szembe, hogy a Tumba Stadion nem éppen vendégbarát környezetében kell kiharcolniuk a továbbjutást. Bölöni László gárdája, a PAOK mellett szólt az is, hogy az olaszok legjobbjuk, a sérülés miatt kidőlő Antonio Di Natale nélkül érkeztek. A hazaiak egy Aposztolosz Jannu-helyzettel nyitottak, de Samir Handanovic nagyot védett, majd egy ellentámadásból megszerezték a vezetést az olaszok: Giovanni Pasquale adott be balról jobb lábbal, a középen érkező, a labdát öt méterről a kapuba fejelő Danilo pedig igen jókor szerezte meg első gólját az Udinese színeiben. Megzavarta a gól a PAOK-ot, Dario Kresic kapus fejbe lőtte például védőjét, az olasz Bruno Cirillót egy kósza labdával – a honfitárson esett sértést aztán az igen aktív Antonio Floro Flores torolta meg egy 25 méteres bombagóllal. A fordulás után ugyanő kiharcolt egy tizenegyest, amelyet Maurizio Domizzi váltott gólra, és ezzel mintegy pontot is tett az Udinese a továbbjutás kérdéskörére.

PSV–TRABZONSPOR

Ez a találkozó nem ígért körmeinkre veszélyes izgalmakat, mert a hazai csapat itt is győzelemmel tért meg idegenbeli túrájáról. A 15. percben Dries Mertens még tovább fokozta az eindhoveniek nyugalmát, amikor kiharcolt, majd értékesített egy büntetőt. Mertens kiosztott még az első félidőben egy asszisztot Tim Matavznak, Kevin Strootman pedig távolról rezgette meg a hálót. Bár a törökök szépítettek a szünet előtt, kapusukat, Tolga Zengint kiállították egy 16-oson kívüli kezezésért – a második félidőt tehát csakis az illendőség és az UEFA ide vonatkozó szabályzata miatt tartották meg. Kész csoda, hogy már egyszer rezgette meg a lefújásig a Trabzon hálóját az eindhoveni tizenegy…

FC BRUGES–HANNOVER

Az európai kupák újabb belga-német párviadalának eme felvonása semleges szurkolói szempontból ideális eredményt hozott (2–1 a Hannover javára), hiszen így maradtak izgalmak a második összecsapásra is. Értelemszerűen a hazaiak erőltették a támadásokat, volt is dolga már az első percekben a német kapusnak, Ron-Robert Zielernek, de mégis az ő csapata jutott előnyhöz: egy szépen kijátszott támadás végén Mame Diouf mattolta közelről Vladan Kujovicsot. Zieler ezt követően folytathatta kisebb-nagyobb légi utazásait, de kollégája sem panaszkodhatott: több mint negyven(!) kapura lövést hozott a találkozó. Gólt viszont újabbat nem, így a német gárda készülhet a nyolcaddöntőre.

STANDARD LIEGE–WISLA KRAKÓW

A lengyel Wislát erősítő bolgár támadó, Cvetan Genkov 88. percben elért találata az odavágón csak arra volt jó, hogy egyenlítsen ezzel csapata, magyarán kellemes helyzetből rugaszkodott neki a visszavágónak a Standard. Ez rányomta a bélyegét a mérkőzésre is, amely, mi tagadás, meglehetősen békés mederben csorgadozott az első félidő – bár a hajrában láthattunk két veszélyesebb lengyel lövést is. A fordulás után bemutattak néhány próbálkozást a Standard villámléptű fiataljai is, hiába, a Wisla argentin középpályásával, Gervasio Núnezzel viszont „megszereztették” második sárgáját. Innen már nem tudott feltámadni a Wisla, kiesett.

EURÓPA-LIGA
A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓK
VALENCIA (spanyol)–STOKE CITY (angol) 1–0
Valencia, Mestalla. V: Strömbergsson (svéd)
G: Jonas (24.)
Továbbjutott: a Valencia, 2–0-val
ATHLETIC BILBAO (spanyol)–LOKOMOTIV MOSZKVA (orosz) 1–0
Bilbao, San Mamés. V: Gil (lengyel)
G: Muniain (62.)
K: Amorebieta (60.)
Tj: a Bilbao, 2–2-vel, idegenben szerzett góllal
TWENTE (holland)–STEAUA BUCURESTI (román) 1–0
Enschede, Twente Stadion. V: Schörgenhofer (osztrák)
G: Chadli (29.)
Tj: a Twente, 2–0-val
PAOK (görög)–UDINESE (olasz) 0–3
Szaloniki, Toumba Stadion. V: Hagen (norvég)
G: Danilo (6.), Floro Flores (15.), Domizzi (51. – 11-esből)
Tj: az Udinese, 3–0-val
PSV (holland)–TRABZONSPOR (török) 4–1
Eindhoven, PSV Stadion. V: Chapron (francia)
G: Mertens (15. – 11-esből), Matavz (31., 53.), Strootman (38.), ill. Burak Yilmaz (43.)
K: Tolga Zengin (44.)
Tj: a PSV, 6–2-vel
FC BRUGES (belga)–HANNOVER (német) 0–1
Bruges, Jan Breydelstadion. V: Collum (skót)
G: Diouf (21.)
Tj: a Hannover, 3–1-gyel
STANDARD LIEGE (belga)–WISLA KRAKÓW (lengyel) 0–0
Liege, Maurice Dufrasne Stadion. V: Mazics (szerb)
K: Núnez (63.)
Tj: a Standard, 1–1-gyel, idegenben szerzett góllal
KÉSŐBB JÁTSSZÁK (21.05)
BESIKTAS (török)–BRAGA (portugál)
Isztambul, BJK İnönü Stadion. V: Vad II (magyar)
G:
Összesítésben: 2–0
MANCHESTER UNITED (angol)–AJAX (holland)
Manchester, Old Trafford. V: Skomina (szlovén)
G:
Összesítésben: 2–0
SPORTING CP (portugál)–LEGIA WARSZAWA (lengyel)
Lisszabon, José Alvalada Stadion. V: Bezbodorov (orosz)
G:
Összesítésben: 2–2
SCHALKE 04 (német)–VIKTORIA PLZEN (cseh)
Gelsenkirchen, Veltins-Arena. V: Kelly (ír)
G:
Összesítésben: 1–1
METALISZT HARKIV (ukrán)–SALZBURG (osztrák)
Harkiv, Metaliszt Stadion. V: Gautier (francia)
G:
Összesítésben: 4–0
OLYMPIAKOSZ (görög)–RUBIN KAZANY (orosz)
Pireusz, Jorgosz Karaiszkakisz. V: Johannesson (svéd)
G:
Összesítésben: 1–0
ANDERLECHT (belga)–AZ (holland)
Brüsszel, Constant Vanden Stock Stadion. V: Proenca (portugál)
G:
Összesítésben: 0–1
ATLÉTICO MADRID (spanyol)–LAZIO (olasz)
Madrid, Vicente Calderón Stadion. V: Atkinson (angol)
Összesítésben: 3–1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik