Kétgólos hátrányban is volt, de továbbjutott a PSV

Vágólapra másolva!
2011.11.03. 21:41
null
Wijnaldum gólja is kellett a PSV továbbjutásához (Fotó: Reuters)
Címkék
A görög PAOK kihasználta a Tottenham Hotspur kazanyi vereségét, és a Shamrock Rovers elleni idegenbeli 3–1-es győzelmével az élre ugrott az Európa-liga A-csoportjában. A B jelű kvartettben a Standard Liege és a Hannover fontos idegenbeli győzelmet aratott, míg a C-ből a PSV és a Legia Warszawa már tovább is jutott a 32 közé.

 

A-CSOPORT

A Tottenham Hotspur elméletben már a továbbjutásért lépett pályára a Rubin Kazany otthonában, hiszen egy esetleges győzelemmel biztosíthatta volna helyét a csoport első két helyének egyikén, a tatár csapat azonban ezt teljesen másként gondolta, és már az első félidőben is meggyőzőbben játszott a londoniaknál.

A találkozó egyébként érdekes mozzanattal indult, még két perc sem telt el, s máris nem várt vendég lépett a pályára, egy szurkoló élte ki exhibicionizmusát, miközben bolondot űzött a biztonságiakból. A folytatásban olykor Carlo Cudicini tette ugyanezt a kazanyi támadókkal, akik remekül jutottak el helyzetekig, de sokáig nem tudtak túljárni a veterán olasz hálóőr eszén.

A második játékrész elején Bebrasz Natko volt az, aki szabadrúgásból bevette végül a Spurs hálóját, és mivel a folytatásban is a hazaiak akarata érvényesült, a Rubin megérdemelten győzött 1–0-ra. Érdekes statisztika, hogy a kazanyiak legutóbbi 12 góljukat mind a második félidőben szerezték – elsősorban tehát a szünet után érdemes a tatárok támadásaira koncentrálni a riválisoknak.

A csoport másik mérkőzésén a PAOK élt az eséllyel, és – az ellenfél védelmének hathatós közreműködése mellett – már az első félidőben eldöntötte a Shamrock Rovers elleni mérkőzést. Dimitrisz Szalpingidisz kétszer, míg Jorgosz Fotakisz egyszer használta ki az ír védelem gyermeteg kihagyásait. A szalonikiak végül 3–1-re győztek.

B-CSOPORT

A B-csoportban a Standard Liege és a Hannover is fontos idegenbeli győzelmet aratott, amely a folytatásban még sokat érhet. A belga csapat sikere azért is különösen értékes, mert Olekszij Kurilov fejese után még a Vorszla vezetett 1–0-ra, a Liege azonban még az első félidőben fordított: a brazil Kanu a ráadás negyedik percében vette be az ukrán kaput. A Standard győzelmét Mohamed Tchité biztosította be a 74. percben (1–3).

A Hannover is nehéz körülmények között nyert Koppenhágában, de szép győzelmet könyvelhetett el: a Köbenhavn részéről Dame N’Doye indította meg a góltermelést egy megpattanó lövéssel a 67. percben, azonban hét percen belül érkezett a válasz túloldalról előbb Jan Schlaudraff, majd Lars Stindl lövése révén (utóbbi különösen szép mozdulattal, egy esernyőcsel után talált a hálóba), így a szászok örülhettek a három pontnak.

C-CSOPORT

A C-csoportban játszották a nap egyik leglátványosabb mérkőzését, amely, bár sokáig nem úgy tűnt, hazai örömünneppel ért véget. Gyors gólváltás után ugyanis a Hapoel Tel-Aviv a 33. és a 47. percben is betalált, és 3–1-es előnyre tett szert. A PSV viszont hatalmas hajrát indított (az eindhoveniek egyébként is háromszor annyit lőttek/fejeltek kapura a mérkőzésen), és Ola Toivonen gólja visszahozta a reményeiket.

Omer Damari kiállítása után ráadásul teljesen beszorult a Hapoel, a feszült hangulatú találkozón pedig lejátszódott egy érdekes jelenet is, amikor a hajrában Stuart Attwell játékvezető előbb büntetőt ítélt a hazaiaknak, majd az asszisztenseivel konzultálva visszavonta azt, és a találkozó 16-oson belüli labdaejtéssel folytatódott.

A nagy nyomást végül azonban nem bírta ki a Hapoel: egy beadás után Kevin Strootman lőtte a jobb alsó sarokba a lepattanó labdát (3–3).

A pontszerzéssel a PSV továbbjutott a csoportból, akárcsak a Rapid Bucuresti-et otthon 3–1-re legyőző Legia Warszawa. A lengyel csapat jól használta ki, hogy a románok a mérkőzés nagy részében Dan Aleksza kiállítása miatt emberhátrányban játszottak. Mivel a Legiának jobb az egymás elleni eredménye a Rapidnál (1–0, 3–1), a varsóiak szintén biztosították helyüket a 32 között.

EURÓPA-LIGA
A-CSOPORT, 4. FORDULÓ
Rubin Kazany (orosz)–Tottenham Hotspur (angol) 1–0
Kazany, Centralnij Stadion. V: Meyer (német)
Gólszerző: Natko (56.)
Shamrock Rovers (ír)–PAOK (görög) 1–3
Dublin, Tallaght Stadion. V: Kulbakov (bolgár)
Gólszerző: Dennehy (51.), ill. Szalpingidisz (7., 38.), Fotakisz (36.)
B-CSOPORT, 4. FORDULÓ
Vorszkla (ukrán)–Standard Liege (belga) 1–3
Poltava, Vorszkla Stadion. V: Kovarík (cseh)
Gólszerző: Rebenok (5.), ill. Seijas (17.), Kanu (45+4.), Tchité (74.)
Köbenhavn (dán)–Hannover (német) 1–2
Koppenhága, Parken Stadion. V: Braamhaar (holland)
Gólszerző: N'Doye (67.), ill. Schlaudraff (71.), Stindl (75.)
C-CSOPORT, 4. FORDULÓ
Legia Warszawa (lengyel)–Rapid Bucuresti (román) 3–1
Varsó, Legia Stadion. V: Johannesson (svéd)
Gólszerző: Radovics (54., 69.), Kucharczyk (94.), ill. Filipe Teixeira (65.)
Kiállítva: Gol (Legia, 80.), ill. Aleksza (Rapid, 26.)
PSV (holland)–Hapoel Tel-Aviv (izraeli) 3–3
Eindhoven, Philips Stadion. V: Attwell (angol)
Gólszerző: Wijnaldum (12.), Toivonen (59.), Strootman (87.), ill. Damari (10.), Tamuz (33., 47.)
Kiállítva: Gordana (Hapoel, 73.)
A CSOPORTOK ÁLLÁSA
A-CSOPORT M Gy D V L–K Gk P
1. PAOK 4 2 2 0 7–4 +3 8
2. Rubin Kazany 4 2 1 1 6–3 +3 7
3. Tottenham 4 2 1 1 4–2 +2 7
4. Shamrock Rovers 4 0 0 4 3–11 –8 0
B-CSOPORT M Gy D V L–K Gk P
1. Standard Liege 4 2 2 0 6–1 +5 8
2. Hannover 4 2 2 0 6–4 +2 8
3. FC Köbenhavn 4 1 1 2 4–7 –3 4
4. Vorszkla Poltava 4 0 1 3 2–6 –4 1
C-CSOPORT M Gy D V L–K Gk P
1. PSV 4 3 1 0 8–4 +4 10
2. Legia Warszawa 4 3 0 1 7–4 +3 9
3. Rapid Bucuresti 4 1 0 3 3–7 –4 3
4. Hapoel Tel-Aviv 4 0 1 3 5–8 –3 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik