Szabics gólpasszal segítette három ponthoz a Sturmot

2011.09.29. 20:03
Címkék
Juhász Roland csapata, az Anderlecht második mérkőzését is megnyerte a labdarúgó Európa-liga főtábláján: a brüsszeli gárda 2–0-ra győzött a Lokomotiv Moszkva vendégeként, azaz továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezeti csoportját. Juhász Roland végigjátszotta az összecsapást. Szabics Imre együttese, a Sturm Graz 2–1-re nyert az AEK Athén ellen, a mérkőzést végigjátszó magyar támadó a 92. percben gólpasszal segítette csapatát.

Proto (balra) remekül védett Moszkvában, és ezzel nagy részt vállalt csapata sikerében 
(fotó: Action Images)
Proto (balra) remekül védett Moszkvában, és ezzel nagy részt vállalt csapata sikerében (fotó: Action Images)
Proto (balra) remekül védett Moszkvában, és ezzel nagy részt vállalt csapata sikerében
(fotó: Action Images)
Proto (balra) remekül védett Moszkvában, és ezzel nagy részt vállalt csapata sikerében 
(fotó: Action Images)
Proto (balra) remekül védett Moszkvában, és ezzel nagy részt vállalt csapata sikerében (fotó: Action Images)

 

LOKOMOTIV MOSZKVA–ANDERLECHT

Miután az Anderlecht az első fordulóban hazai pályán alaposan elpáholta az AEK Athént, az esetleges moszkvai győzelemmel a brüsszeliek nagy lépést tehettek a továbbjutás felé (különösen annak tükrében, hogy Ariël Jacobs, Juhász Rolandék mestere korábban kijelentette, ehhez elég lesz a hazai mérkőzéseiket hozni).

Nos, az Anderlecht véghezvitte a bravúrt, igaz, sokat köszönhet Fortunának is: a szerencse bizony egy percre sem kerülte el ezen az estén a belgákat.

Matías Suárez úgy szerzett vezetést a vendégeknek a 11. percben (0–1) – egyébiránt remek, fordulásból szerzett találattal –, hogy az első félidőben az előtt és után is a Lokomotiv alakított csak ki helyzeteket: Silvio Protónak Maicon lövésénél és Tarasz Burlak fejesénél is a helyén kellett lennie, míg a félidő utolsó percében hálát adhatott az égieknek, amiért Dmitrij Szicsov centikkel lemaradt egy felívelt labdáról.

Proto első félidei teljesítménye azonban szinte csak bemelegítés volt a fordulás utánihoz képest, a kapuvédő két-három alkalommal is bravúrral védett, miközben a sorsra sem panaszkodhatott: a játékvezető sípja egy erősen tizenegyesgyanús szituációnál néma maradt, Maicon szinte az üres kapu mellé helyezett, és volt egy – tévesen – meg nem adott gólja is a Lokomotivnak.

A 71. percben így ismét elsüthettük a futballtörvények egyik legnagyobb közhelyét – ti. a sok helyzet megbosszulta magát –, amikor a csereként beállt Dieudonné Mbokani a brazil Guilherme kapusnál is (…) magasabbra emelkedett, s ezzel biztossá tette az Anderlecht sikerét. 0–2

Juhász Roland végigjátszotta az összecsapást, csapata pedig két forduló után hibátlanul vezeti az L-csoportot.

Szabics Imréék (jobbra) javítottak 
az első körbeli hazai vereség után (fotó: MIT/AP)
Szabics Imréék (jobbra) javítottak az első körbeli hazai vereség után (fotó: MIT/AP)

AEK ATHÉN–STURM GRAZ

A csoport másik mérkőzésén az első fordulóban vereséget szenvedő Sturm Graz az AEK Athén otthonában lépett pályára. Az elsősorban a védekezéssel elfoglalt vendégek az első játékrészben jórészt a kontrákban bízhattak, de a támadások végjátékába mindig hiba csúszott.

Fordulás után Joachim Standfest hibája után gólt kaptak a graziak, José Carlos próbálkozása után ráadásul a labda a védőről került a hálóba, így öngólként könyvelték el a találatot. 1–0

Nem sokkal később a bíró kiállította Traianosz Dellaszt, így a Sturm emberelőnybe került, az osztrák csapat át is vette a kezdeményezést, de sokáig nem igazán volt átütőerő a támadásaiban – a hajrában azonban minden megváltozott.

A 87. percben Standfest kijavította hibáját, és remekül készítette elő a labdát Thomas Burgstallernek, aki 10 méterről a kapuba lőtt: 1–1! És ezzel még nem volt vége: a 92. percben a támadóharmadban szerzett labdát a Sturm, Szabics Imre egy csel után Mario Haast hozta játékba, a veterán játékos pedig szépen kilőtte a bal alsót. A Sturm Graz tehát nagy küzdelemben 2–1-re nyert, s megszerezte a három pontot az AEK ellen. Szabics Imre kezdőként végigjátszotta az összecsapást.

J-CSOPORT. A Schalke – immár újra Huub Stevensszel a kispadon – Christian Fuchs duplájával szerezte meg a három pontot a Maccabi Haifa ellen, és a csoport élére állt, miután az AEK Larnaca és a Steaua Bucuresti nem bírt egymással Cipruson (1–1).

K-CSOPORT. A Wisla Kraków ugyan hamar vezetést szerzett Enschedében, de a Twente még az első játékrészben fordított Luuk de Jong és Marc Janko révén, ráadásul az osztrák csatár a folytatásban második gólját is megszerezte, Theo Janssen pedig fölényessé tette a hollandok győzelmét. A Fulham – a találkozóra nem nevezett Somogyi Csaba nélkül – fontos három ponthoz jutott Odensében, amit elsősorban Andy Johnson két góljának köszönhet.

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
J-CSOPORT
SCHALKE 04 (német)–MACCABI HAIFA (izraeli) 3–1
Gelsenkirchen, Veltins Arena. V: De Sousa (portugál)
G: Fuchs (8., 61.), Jurado (82.), ill. Vered (35.)
AEK LARNACA (ciprusi)–STEAUA BUCURESTI (román) 1–1
Nicosia, GSP Stadion. V: Courtney (északír)
G: Mrdakovics (59.), ill. Costea (65.)
Kiállítva: Brandán (Steaua, 82.)
K-CSOPORT
TWENTE (holland)–WISLA KRAKÓW (lengyel) 4–1
Enschede, De Grolsch Veste Stadion. V: Gomes (portugál)
G: L. de Jong (32.), Janko (45+1., 57.), Janssen (80.), ill. Biton (9.)
ODENSE (dán)–FULHAM (angol) 0–2
Odense, TRE-FOR Park. V: Lajuskin (orosz)
G: A. Johnson (36., 88.)
Kiállítva: K. Traoré (Odense, 91.)
L-CSOPORT
AEK ATHÉN (görög)–STURM GRAZ (osztrák) 1–2
Athén, Olimpiai Stadion. V: Probert (angol)
G: Standfest (50. - öngól), ill. Burgstaller (87.), Haas (92.)
Kiállítva: Dellasz (AEK Athén, 53.)
LOKOMOTIV MOSZKVA (orosz)–ANDERLECHT (belga)0–2
Moszkva, Lokomotiv Stadion. V: Jug (szlovén)
G: M. Suárez (11.), Mbokani (71.)

 

A J-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Schalke21103–1+24
2. Maccabi Haifa21012–3–13
3. Steaua20201–10 2
4. AEK Larnaca20111–2–11
A K-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Twente21105–2+34
2. Fulham21103–1+24
3. Odense21013–30 3
4. Wisla Kraków20022–7–50
AZ L-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anderlecht226–1+56
2. Sturm Graz2113–30
3
3. Lokomotiv Moszkva2112–3–13
4. AEK Athén222–6–40


Legfrissebb hírek

Stoplinyomon két keréken: Balaton-felvidéki Hátsó füves-biciklitúra

Hátsó füves
1 perce

Újra edzett Madridban: eldőlt Julian Álvarez jövője, de ezzel még nincs vége a drámának

Spanyol labdarúgás
10 perce

NB I: vasárnap játszik a Ferencváros a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
21 perce

Jégkorong Kontinentális Kupa: október 18-án találkozik a BJA és a Brassó Észtországban

Jégkorong
27 perce

Hazája harmadosztályában köthet ki az Euroliga tavalyi ezüstérmese

Kosárlabda
27 perce

Már csak 10 nap! Impozáns trófea jár az atlétikai világdöntő győzteseinek

Atlétika
33 perce

Francia Alpok 2030: szabad az út az NHL-esek előtt

Jégkorong
43 perce

Budapest Félmaraton: megdőlt a nevezési rekord

Atlétika
1 órája