Juhász akrobatikus mozdulattal szerzett gólt

Vágólapra másolva!
2010.10.21. 21:02
null
Lukaku (balra) és Busszufa egyaránt gólt szerzett az Anderlechtben (Fotó: Action Images)
Juhász Roland csapata, az Anderlecht 3–0-ra legyőzte az AEK Athént csütörtök este, azaz megszerezte első győzelmét a labdarúgó Európa-liga 2010–11-es csoportkörében. A brüsszeliek harmadik gólját a mérkőzést végigjátszó magyar védő szerezte. A G-csoport másik mérkőzésén a Zenit Huszti Szabolcs nélkül lépett pályára, és 2–0-ra felülmúlta a Hajduk Splitet.

 

ANDERLECHT–AEK ATHÉN 3–0

Noha az Anderlecht szerzett pont nélkül várta a mérkőzést, Ariel Jacobs vezetőedző felvezetésképp kijelentette: egy mérkőzéssorozat csak akkor veszíti el a jelentőségét, ha a továbbjutás matematikai esélye is elszáll, következésképp még van lehetőség javítani. A tréner támadó felfogású, a középpályán fölényt kiharcolni képes csapatot ígért csütörtök estére.

Juhász Roland lőtte a harmadik

brüsszeli gólt (Fotó: Action Images)
Juhász Roland lőtte a harmadik brüsszeli gólt (Fotó: Action Images)

A tervvel ellentétben játékosai eleinte nem találták a ritmust, mintha a felek nem kívántak volna jelentősebb kockázatot vállalni.

Bár mezőnyfölényben játszott az Anderlecht, a vezető gólt némiképp váratlanul szerezte meg a 31. percben: Lukaku laposan középre adott, Kljestan lövését még védte a kapus, ám a kipattanóra Busszufa jókor érkezett (1–0).

A szünetig hátralévő időben magabiztosabban futballozott az Anderlecht, többször eljutott a görög kapu közelébe, úgyhogy a félidei vezetése megérdemelt volt.

A második félidőben az AEK élénkebbnek mutatkozott, ám igazi veszélyt nem jelentett Silvio Proto kapujára. Nem úgy az Anderlecht a túloldalon a másik kapura!

A 71. percben Busszufa elcsípett egy rossz átadást, indította Lukakut, aki jól helyezett lövéssel megduplázta az előnyt (2–0).

Immár felszabadultan játszott a hazai csapat, és hamarosan megszerezte a harmadik gólt is, méghozzá Juhász Roland révén! A 75. percben a magyar védő egy szabadrúgást követően, akrobatikus mozdulattal döntötte el a mérkőzést (3–0).

ZENIT–HAJDUK SPLIT 2–0

A csoport másik mérkőzésén nem volt magyar szereplő, a sérülése után csupán a héten edzésbe álló Huszti Szabolcsot nem nevezte a szentpétervári csapat. Ott volt ellenben az oldalvonal mellett az egykori ferencvárosi tréner, Stanko Poklepovic, aki jelenleg a Hajduk szakvezetője.

A csoportot pontveszteség nélkül vezető Zenit eddigi teljesítményéhez méltón diktálta a tempót az első félidőben, és a 25. percben meg is szerezte a vezetést: Gyenyiszov ívelt balról a 16-oson belülre, és a védők mögé belépő Buharov a bal felső sarokba fejelt (1–0).

A fordulás után sem változott a játék képe, továbbra is a Zenit kezdeményezett többet, és a 60. percben Lombaerts kis híján gólt lőtt. A 68. percben aztán meg is született a hazaiakat megnyugtató második gól: Zirjanov indításával Lukovics száguldott el a bal oldalon, az alapvonalról beadott, és az addig a helyzetek elpuskázásában „jeleskedő" Danny szép mozdulattal egyből a hálóba lőtt (2–0).

A Zenit három mérkőzés után százszázalékos teljesítménnyel vezeti a G-csoportot.

ANDERLECHT–AEK 3–0

 

EURÓPA-LIGA
 3. FORDULÓ, G-CSOPORT

Zenit (orosz)–Hajduk Split (horvát) 2–0
G: Buharov (25.), Danny (68.)
Anderlecht (belga)–AEK (görög) 3–0
G: Busszufa (31.), Lukaku (72.), Juhász (75.)
AZ ÁLLÁS 

M Gy D V L–K Gk  P  
1. Zenit 3 3 0 0 9–3 +6  9
2. Anderlecht 3 1 0 2 4–4 0 3
3. Hajduk Split 3 1 0 2 2–5 –3  3
4. AEK 3 1 0 2 5–8 –3  3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik