Huszti góljára három találattal válaszolt az Anzsi

Vágólapra másolva!
2013.02.14. 17:16
null
Samuel Eto’o a Hannover ellen is ünnepelhetett (Fotó: Action Images)
A labdarúgó Európa-ligában a legjobb 16 közé jutásért rendezett párharc első mérkőzésén az Anzsi Mahacskala hátrányból fordítva 3–1-es győzelmet aratott a Huszti Szabolcsot végig a soraiban tudó Hannover ellen. Az orosz győzelem lehetett volna még fölényesebb is, ám a második félidő derekán Samuel Eto’o tizenegyest hibázott.

1. FÉLIDŐ

A mérkőzés elején az Anzsi akarata érvényesült, az orosz csapat sokkal többet birtokolta a labdát, mint a Hannover, ám helyzeteit nem tudta gólra váltani a Samuel Eto’o vezette támadósor. A Hannover kontratámadásokra rendezkedett be, és nem is végezte rosszul a dolgát.

Kisebb helyzetek után a 22. percbenSébastien Pocognoli ívelt előre egy labdát, amelyet Mame Biram Diouf remekül tett vissza a lendületből érkező Huszti Szabolcsnak, a magyar középpályás pedig nagy erővel a hosszú alsó sarokba bombázott, 0–1. Gabulov kapus csak beleérni tudott a labdába.

A kapott gólt szemmel láthatóan befolyással volt az Anzsi játékára, Guus Hiddink csapata nem találta a ritmust, és csak kereste azt a formáját, amit Huszti gólja előtt mutatott.

A 34. percben azonban az orosz próbálkozások eredményre vezettek: Escsenko ugratta ki a védők mögé belépő Williant a tizenhatoson belül, akinek centerezésből Eto’o közvetlen közelről juttatta a labdát Ron-Robert Zieler kapujába, 1–1.

A gól után újfent magára talált az Anzsi, előbb Willian, majd Eto’o előtt adódott ígéretes lehetőség, ám a brazil játékos emelése célt tévesztett, míg kameruni kollégáját Djourou – a játékvezető szerint – még a szabályok adta kereteken belül állította meg.

2. FÉLIDŐ

A második félidő álomszerűen kezdődött az Anzsi számára. Eto’o a bal szélen két Hannover-védő között Zsirkovhoz játszotta a labdát, aki egy igazítás után középre adott, az érkező Ahmedov pedig kapásból a németek kapujának jobb alsó sarkába lőtte a labdát, 2–1.

Tíz perccel később – teljesen jogosan – tizenegyeshez jutottak az oroszok: Schulz buktatta a lövéshez készülődő Eto’ót. Az ítélet-végrehajtó szerepét a sértett vállalta magára, ám a kameruni támadó ahelyett, hogy nekifutott volna a labdának, inkább „nekisétált”, még meg is torpant, így szinte törvényszerű volt, hogy kihasználatlanul maradt a tizenegyes, Zieler hárított.

A 64. percben azonban Eto’o már „komolyan” vette a feladatát, és egy villámgyors Anzsi-támadás végén nagyszerű ütemben tálalt Buszufa elé, aki gólra váltotta a lehetőséget, 3–1.

A folytatásban Mirko Slomka cserékkel igyekezett feldobni a Hannover támadójátékát, ami sikerült is, hiszen Husztiék előtt számtalan lehetőség adódott a szépítésre, ezek a helyzetek azonban rendre kimaradtak. A hajrában az Anzsi is növelhette volna az előnyét, ám a kapu előtt ekkor már az oroszoknak sem volt szerencséjük.

Az eredmény a hajrában már nem változott, az Anzsi Mahacskala teljesen megérdemelten győzelmet aratott a Hannover ellen. A visszavágót jövő héten csütörtökön rendezik Németországban.

A párharc továbbjutója a Newcastle United–Metaliszt Harkiv összecsapás győztesével találkozik a legjobb 16 között.

ANZSI MAHACSKALA (orosz)–HANNOVER (német) 3–1 (1–1)
Moszkva, Luzsnyiki-stadion. Vezeti: Strahonja (horvát)
ANZSI MAHACSKALA: Gabulov – Escsenko, Joao Carlos, Ewerton, Zsirkov – L. Diarra, Jucilei, Ahmedov – Willian (Carcela González, 85.), Eto’o, Buszufa. Vezetőedző: Guus Hiddink
HANNOVER: Zieler – Sahed, Djourou, Schulz, Pocognoli (Pander, 79.) – Schaludraff (Abdellaoue, 67.), Schmiedebach, Pinto, Huszti – Ya Konan, Diouf (Sobiech, 71.). Vezetőedző: Mirko Slomka
G: Eto’o (34.), Ahmedov (48.), Buszufa (64.), ill. Huszti (22.)

PERCRŐL PERCRE

90+3. perc: Vége a mérkőzésnek! Anzsi Mahacskala–Hannover 3–1!A látottak alapján igazságos eredmény született.

90+2. perc: Gabulov hárított fontos pillanatban.

90+1. perc: Schulz kapott sárga lapot Eto’o visszahúzásáért, három perc a hosszabbítás.

88. perc: Az Anzsi jobbhátvédje, Escsenko került helyzetbe, arra azonban már nem volt elég helye, hogy elpasszolja Zieler mellett a labdát. A kipattanót Eto’o fejelte kapura, ám Schulz tisztázott.

87. perc: Hatalmas lehetőséget puskázott el a Hannover: Sobiech lőtt közelről a hazaiak kapusába.

86. perc: Cseréltek az oroszok. Az első Anzsi-mérkőzésén több jó megoldást is bemutató Willian helyére Carcela González érkezett.

85. perc: Zsirkov veszélyeztetett a tizenhatos sarkáról, ám lövése elszállt a vendégkapu mellett.

81. perc: Pinto szánta el magát egy távoli lövésre, Gabulov látványos vetődéssel szögletre tenyerelte a labdát.

79. perc: Mirko Slomka kihasználja harmadik cserelehetőségét is: Pocognoli helyett Pander a pályán.

74. perc: Sahed kiugratását Abdellaoue mellel szelídítette meg, majd nyolc méterről nagy helyzetben nem találta el a kaput.

71. perc: Újabb csere a vendégeknél: a gólpasszt jegyző Dioufot Sobiech váltotta.

68. perc: Zsirkov vágta fel Ya Konant az Anzsi térfelének közepén, sárga lapot kap érte.

67. perc: Schlaudraff helyett Abdellaoue érkezik a Hannoverbe.

64. perc: 3–1-re vezet az Anzsi! Létszámfölényben támadhattak a hazaiak, az akció végén pedig Eto’o passzát Buszufa helyezte Zieler mellett a Hannover kapujába.

60. perc: Kettő az egy ellen léphetett ki a Hannover az Anzsi tizenhatosának előterében, ám Huszti gyenge megoldást választott, bal külsővel adott passzát könnyedén tisztázta az Anzsi védelme.

58. perc: Eto’o szokatlanul messziről sétált neki a labdának, közben még meg is torpant, a hanyag tizenegyest pedig Zieler hárította, maradt a 2–1.

57. perc: Tizenegyes az Anzsinak! Schulz rúgta térden a tizenhatoson belül Eto’ót, az ítélet jogosságán nem lehet vitatkozni.

56. perc: Ahmedov találata után a Hannover birtokolja többet a labdát, ám nagy helyzetig nem, csak szögletekig jutottak el Husztiék.

48. perc: Fordított az Anzsi! Eto’o a szögletzászlónál két védő között Zsirkovhoz játszott, aki egy átvétel után középre adott, az érkező Ahmedov pedig 14 méterről kapásból a jobb alsó sarokba lőtt, 2–1. A középpályás kísérlete megpattant az egyik hannoveri védőn, így Zielernek nem volt esélye a hárításra.

46. perc: Elkezdődött a második félidő, Eto’o folytatni tudja a játékot.

45+2. perc: Vége az első félidőnek, Anzsi Mahacskala–Hannover 1–1. Huszti Szabolcs góljára Samuel Eto’o válaszolt.

45. perc: Két perc a hosszabbítás az első félidőben.

43. perc: Eto’o belesérült az iménti jelenetbe, hordágyon hagyja el a pályát, de talpra állt az oldalvonal mellett, így lehet, hogy visszatér.

41. perc: Eto’o startolt rá egy védők mögé beívelt labdára, a versenyfutást könnyedén megnyerte Djourouval szemben, aki egy kicsit megrángatta a kamerunit, sőt még a sarkára is rálépett, ám a játékvezető sípja néma maradt.

39. perc: Ismét az Anzsi akarata érvényesül. Guus Hiddink csapata mindent megtesz, hogy még a szünet előtt megfordítsa a mérkőzést.

37. perc: Eto’o fantasztikusan perdítette a labdát a védők fölött Willian elé, a brazil csatár is kiváló megoldást választott, ám Zieleren átemelt labdája a háló tetejére esett.

34. perc: Egyenlített az Anzsi! Escsenko szöktette a jobb szélen Williant, akinek beadását követően Eto’ónak már nem volt nehéz dolga a kapuba továbbítania a labdát, 1–1.

28. perc: A kapott gól megfogta az Anzsit. Eto’óék nem találják a fonalat Huszti gólja óta.

HUSZTI GÓLJA

22. perc: Huszti Szabolcs góljával vezet a Hannover! Először birtokolta huzamosabb ideig a labdát a német csapat, végül Pocognoli ívelt előre Diouf irányába, akinek visszatett labdáját a magyar középpályás 16 méterről bombázta az Anzsi kapujába. Huszti lövése nem ment igazán szélre, ám annál nagyobb erő volt benne, így Gabulov csak beleérni tudott a labdába, 0–1.

19. perc: Ismét Zsirkov aktivizálta magát, bal oldalról középre adott labdáját Eto’o már nem tudta irányítani, és a kapu mellé lőtt.

16. perc: Szép hazai összjáték végén Eto’o előtt adódott helyzet, ám a kameruni támadó a kaputól öt méterre már nem tudta rendesen eltalálni a labdát.

12. perc: Lehetőség mindkét oldalon: előbb Zsirkov száguldott el a bal oldalon, ám centerezését a visszaérkező Huszti tisztázta, majd a német kontratámadás végén Diouf próbálkozott kiszorított helyzetből, s nem talált kaput.

11. perc: A labdát zömében az Anzsi birtokolja, ám újabb helyzetig egyelőre nem sikerült eljutniuk az oroszoknak.

6. perc: Ya Konan verekedett ki magának lövőhelyzetet a tizenhatoson belül, Gabulovnak nyújtózkodnia kellett, hogy megmentse csapatát a góltól. A kipattanó labdát Diouf becsúszva a kapu mellé továbbította Escsenko szorításában.

2. perc: Csődöt mondott a Hannover lestaktikája, így Eto’o léphetett ki a védők mögé beívelt labdával, ám éles szögből leadott lövése elsuhant a kapu előtt.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés.

Közvetlenül a találkozó előtt -4 fokot mutattak a hőmérők a Luzsnyiki-stadionban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik