Honvéd: két zárt kapus nemzetközi kupameccs és pénzbüntetés

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.05. 10:52
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) komoly büntetést rótt ki a Bp. Honvéd labdarúgócsapatára, amely soron következő két hazai nemzetközi kupamérkőzését zárt kapuk mögött kénytelen lejátszani. A kispestieknek ezen felül 50 ezer eurót is fizetniük kell. Minderről a Bp. Honvéd klubhonlapja számolt be.

A kispesti szurkolók július 18-án, a szerb Vojvodina elleni újvidéki Európa-liga-találkozón homofób és rasszista rigmusokat skandáltak, majd a hazai visszavágón is hasonló fegyelmi vétséget követtek el, megsértve ezzel az ellenfél drukkereit, amit náci karlendítéssel tetéztek.

Az UEFA emiatt egy zárt kapus találkozót rendelt el a kispestieknek, de életbe lépett egy korábbi, 2008-ban meghozott, ám akkor felfüggesztett büntetésük is, ami miatt plusz egy mérkőzést kénytelen majd üres lelátók előtt megrendezni a Bp. Honvéd.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik