Hamsík után Higuaín: a Napoli győzött Pozsonyban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.02. 21:11
null
Hamsík nevelőklubja ellen ünnepelhetett győzelmet (Fotó: Reuters)
A Napoli simán győzött Pozsonyban a Slovan elleni Európa-liga-mérkőzésen, többek között a szlovák csapatban nevelkedő Marek Hamsík góljának köszönhetően. Az Everton némi szerencsével és egy Samuel Eto’o-góllal mentett pontot Krasznodarban, a Fiorentina könnyedén győzött Minszkben. A Rijeka egy pontot elcsípett a Sevilla ellen, sőt, a háromra is esélye volt, de nem tudott élni az emberelőnyével.

 

G-CSOPORT

A Sevilla Iago Aspas révén a 26. percben szerzett vezetést a Ferencvárost kiejtő Rijekával szemben, a második félidőben azonban emberhátrányba került. Timothée Kolodziejczak szabálytalankodott a tizenhatoson belül, a lengyel-francia játékost kiállították, a büntetőből pedig Andrej Kramaric egyenlített. Az előnyét nemcsak az egalizálásra, hanem a vezetés megszerzésére is használta a horvát csapat, Kramaric passzából Zoran Kvrzic talált be a 68. percben. Már úgy tűnt, nyer is a Rijeka, a 91. percben azonban Stéphane Mbia egyenlített, 2–2 lett a vége.

A Feyenoord–Standard Liege találkozó első félideje gól nélküli döntetlent hozott, a második játékrész elején azonban Sven van Beek vezetést szerzett a Feyenoordnak. A 65. percben Jonathan Viera góljával egyenlítettek a vendégek. A hollandok azonban nem adták fel, és hat perccel a vége előtt Elvis Manu találatának köszönhetően megnyerték a mérkőzést.

H-CSOPORT

A selejtezők során többek között a DVTK-t búcsúztató FK Krasznodar ismét brazil légiósai gólerősségére tudott építeni: a 43. percben Ahmedov beadása és Phil Jagielka hibája után Ari talált az Everton hálójába. A Krasznodar ezt követően többször is kihasználhatta volna az Everton védelmi megingásait, ám nem tette – Wanderson egy ízben a lécet is eltalálta. A 82. percben aztán a veterán Samuel Eto’o a hálóba továbbította Leighton Baines beadását, így az Everton megmentett egy pontot.

Wolfsburgban a fő szórakozást sokáig a Perisic–Enyeama párharc jelentette: a németek horvát légiósa rendületlenül próbálkozott, a Lille nigériai kapusa rendületlenül védett. A 77. percben aztán Divock Origi gólra váltott egy kezezésért megítélt büntetőt, de a Lille csak öt percig örülhetett, Kevin De Bruyne gyorsan egyenlített, a vége 1–1.

I-CSOPORT

A Napoli pozsonyi vendégjátékát egyvalaki biztosan nagyon várta már, az olaszok csapatkapitánya, Marek Hamsík ugyanis a Slovan Bratislavában nevelkedett, onnan került Olaszországba. Ez a pályán annyira nem látszott meg, a találkozó első 20 percében szinte semmi sem történt, onnantól kezdve a nápolyiak akarata egyre jobban érvényesült, ami végül góllá érett.

A 35. percben Kalidou Koulibaly remek indítással lepte meg Hamsíkot, aki két védő között kilépve csúsztatott a jobb alsó sarokba 11 méterről Dusan Pernis fölött, aki későn indult ki a kapujából (0–1). A gól után nem meglepő módon maradtak támadásban az olaszok, de újabb találat nem született a szünetig.

A fordulás után a játékosok nosztalgiáztak kicsit, mert az első játékrészhez hasonlóan egy darabig semmi sem történt a pályán. Aztán az 58. percben a csereként beálló Marko Milinkovics a semmiből kiegyenlíthetett volna, egy remek bal oldali beadás után hagyták teljesen egyedül a védők, de hét méterről nem sikerült fejjel eltalálnia a kaput. Nem sokkal később érkezett a válasz a túloldalról, Dries Mertens okos tekerése csattant a keresztlécen, Pernis már vert helyzetben volt.

A 73. percben beállt Gonzalo Higuaín, aki 47 másodperccel később ezt góllal tette emlékezetessé, Hamsík remek bal oldali beadását fejelte öt méterről a jobb alsó sarokba, Pernisnek esélye sem volt a hárításra. 0–2

A Slovan a második félidőben közel járt a gólhoz (Milinkovics a kapufát is eltalálta), de a Napoli összességében teljesen sima és megérdemelt győzelmet aratott.

A Young Boys az első körben 5–0-ra nyert a Slovan ellen, de Prágában már a 28. percben kétgólos hátrányban találta magát. A szünetet követően Hoarau ugyan szépített, de több gólt már nem szerzett a Ypung Boys, a Sparta Praha végül a 85. percben állította be a 3–1-es végeredményt.

J-CSOPORT

A dán ellenfelét az első fordulóban két vállra fektető Steauára nehezebb feladat várt csütörtök este, a románok az ukrán bajnoki tabella harmadik helyét elfoglaló, az első körben szintén három pontot gyűjtő Dinamo Kijevvel csaptak össze. Nem is úgy indult a meccs, mint ahogy azt a vendégek remélték, a szünet előtt Andrij Jarmolenko találatával előnybe került a Kijev, amely szépen tartotta magát, majd meg is duplázta az előnyét, és bár a végére felpörögtek az események, 3–1-re nyertek a hazaiak. A négyes másik találkozóján az Aalborg a második félidő elején döntött a Rio Ave ellen.

K-CSOPORT

A K jelű négyes legnagyobb esélyese, a Fiorentina Fehéroroszországban sem óvatoskodott, a tartalékosan kiálló olaszok Aquilani találatával már az első félóra után előnybe kerültek, majd jött a henger, előbb Ilicic, majd Federico Bernardeschi is betalált, így beállítva a 3–0-s végeredményt. A Guingamp–PAOK összecsapás váratlan eredményt hozott, a franciák nem kis meglepetésre könnyedén, 2–0-ra legyőzték a görög PAOK-ot, amely a forduló előtt még a csoport élén állt.

L-CSOPORT

A csoport első gólja a Trabzonspor–Legia Warszawa találkozón született, a vendégek szélsője, Michal Kucharczyk kapott jó labdát, egy az egyben vihette a kapusra, és nem hibázott, ezzel nyertek is a lengyelek. Kassai Viktor a 99. percben fújta le a találkozót.

A Lokeren–Metaliszt Harkiv mérkőzésen a 74. percig gólcsend volt, ekkor azonban, Nill De Pauw megszerezte a vezetést és – mint később kiderült – a három pontot is a belga csapatnak.

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
G-CSOPORT

Feyenoord–Standard Liege 2–1 (Van Beek 48., Manu 84., ill. Viera 65.)
Rijeka–Sevilla 2–2 (Kramaric 52. – büntetőből, Kvrzic 68., ill. Aspas 26., Mbia 91.)

H-CSOPORT
FK Krasznodar–Everton 1–1 (Ari 43., ill. Eto'o 85.)
Wolfsburg–Lille 1–1 (De Bruyne 82., ill. Origi 76. – tizenegyesből)

I-CSOPORT
Slovan Bratislava–Napoli 0–2 (Hamsík 35., Higuaín 74.)
Sparta Praha–Young Boys 3–1 (Vacha 27., Lafata 28., 85., ill. Hoarau 52.)

J-CSOPORT
Aalborg–Rio Ave 1–0 (Helenius 47.)
Dinamo Kijev–Steaua Bucuresti 3–1 (Jarmolenko, 40., Kravec 66., Teodorczyk 92. ill. Rusescu 90.)

K-CSOPORT
Dinamo Minszk–Fiorentina 0–3 (Aquilani 33., Ilicic 61., Bernardeschi 67.)
Guingamp–PAOK 2–0 (Marveaux 47., 50.)

L-CSOPORT
Lokeren–Metaliszt Harkiv 1–0 (De Pauw 74.)
Trabzonspor–Legia Warszawa 0–1 (Kucharczyk 16.)

A CSOPORTOK ÁLLÁSÁT ITT TEKINTHETI MEG!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik