Háromgólos vereséggel kezdett a Videoton

Vágólapra másolva!
2012.09.20. 20:20
null
Sándor György (jobbra) hiába harcolt az első félidőben (Fotók: Action Images)
Címkék
Genkben kezdte Európa-liga-szereplését a Videoton, amely az első csoportmérkőzésen háromgólos vereséget szenvedett belga ellenfelétől.


A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

„Nagyon szerettünk volna az Európa-liga csoportkörébe eljutni, és most élvezni akarjuk, hogy itt vagyunk, és ilyen jó ellenfelekkel játszhatunk, mint a Genk" – mondta a mérkőzés előtt Paulo Sousa, a Videoton portugál mestere, aki kap(ott) hideget-meleget fehérvári regnálása alatt, de azt legnagyobb kritikusai is elismerik: a selejtezőben jóval esélyesebb csapatokat ütött el legénysége a csoportkörtől.

A hazaiak kezdője nem rejtett meglepetéseket, Sousa mester viszont Torghelle Sándornak és Walter Leenek is bizalmat szavazott: előbbi Nikolics Nemanját, utóbbi Gyurcsó Ádámot szorította kispadra.

Lelkes magyar szurkolók (Fotó: Kecskés István)
Lelkes magyar szurkolók (Fotó: Kecskés István)

Az első kapura lövést éppen az a Tóth Balázs jegyezte, aki 2007 és 2011 között a Genk profija volt, és akit most egy kedves felirattal fogadtak a hazai szurkolók – labdája középre tartott, így könnyedén fogta az alig 208 centiméteres kapus, Kristof van Hout. Torghelle Sándor is gyorsan bemutatkozott: ütköztében jobbal, laza, elegáns csuklómozdulattal könnyedén arcon legyintette védőjét, Khaleem Hylandot.

A magyar csapat egyáltalán nem játszott megilletődötten, jóllehet Steven Joseph-Monrose kapu előtt elsuhanó lövése jelezte is: nehéz este vár a Vidire.

Néhány távoli, veszélytelen próbálkozás után rajtaütésszerűen leült a mérkőzés, majd a 22. percben váratlanul vezetéshez jutott a Genk: a jobb oldali Thomas Buffel-beadásnál középen Marco Caneira és (főleg) Álvaro Brachi is elaludt, Jelle Vossen pedig hat méterről a kapuba fejelt: 1–0.

Hat perc múlva formás támadás végén Benjamin De Ceulaer kerülhetett volna helyzetbe, de parádés labdalevétele szerencsére hosszúra sikeredett. A Vidi-védelem nem pörgött csúcsfordulaton, nem sokra rá hárman is nagyot hibáztak egyetlen belga támadáson belül, Vossen így öt méterről fejelhetett kapura, de éppen Mladen Bozsovicsot találta el.

Genk-gólöröm a tomboló szurkolók előtt
Genk-gólöröm a tomboló szurkolók előtt
BÁZELI PONTSZERZÉS LISSZABONBAN
A csoport másik mérkőzésén a Sporting egyértelműen uralta az első félidőt, jóval több helyzete volt, mint a Baselnek, a legnagyobb lehetőséget azonban a vendégek osztrák válogatott védője, Aleksandar Dragovic hagyta ki, aki tiszta helyzetből fejelhetett, de nem találta el a kaput.
A második játékrész elején Xandao szabálytalanul állította meg a gólhelyzetben kilépő Marco Strellert, ezért piros lapot kapott – a Sporting brazil védője nem játszhat október 4-én Székesfehérváron. Ezzel oda is lett a lisszaboniak addigi fölénye, és bár tíz emberrel is próbálkoztak a zöld-fehérek, nem sikerült kicsikarniuk a győzelmet, maradt a 0–0.

Hazai részről még Brian Hamalainen kacska beadása is beakadt kis híján a bal felsőbe, míg a magyar csapat játékosai hiába voltak elszántak és motiváltak, a 16-osig is csak ritkán jutottak el labdástól. Az első félidő hajrájára aztán aktívabb lett a Sousa-gárda, egy-két középre tartó lövést és pár okosabb beadást is láthattunk tőle.

A szünet után is aktívabb maradt a fehérvári alakulat, majd a kissé későn ébredő belgák forrósították fel a magyar ötöst, de a kapusok mindent védtek (földöntúli bravúrra nem volt szükségük ehhez). Vossen az 55. percben ismét magára maradt az ötösön, de lábbal hibázott, majd pályára lépett Gyurcsó, a ma formán kívüli Filipe Oliveira helyett.

A válogatott támadó íziben adott is egy szép labdát Sándor Györgynek, aki 18-ról célba vette a jobb alsót, Van Hout azonban odaért laptopméretű kezeivel.

Tóthot a kreatívabb Kovács István váltotta, jól érezte Sousa, hogy lendületbe jött csapata közel áll a gólszerzéshez, de kell egy pár ötletes passz – Torghelle viszont reménytelenül cselgáncsozott (pontosabban cselezés helyett gáncsokkal kísérletezett) a belga védőkkel. Akiknek kollégáik továbbra sem álltak a helyzet magaslatán: a 70. minutumban Vossen került jó helyzetbe egy közös Walter Lee, Stopira-hiba után, de az oldalhálóba rakétázott, majd ismét utóbbit megelőzve 12 méterről a lécre fejelt.

Talán ezért nem mert Sousa áttérni a kétcsatáros játékra, de gyorsan meghúzta az „evidens" Torghelle– Nikolics Nemanja váltást.

A 78. percben eldőlt a mérkőzés: Vossen, mint kés a vajon, ment el a balon, beadását elvétette Stopira, a rutinos Thomas Buffel pedig az ötös jobb sarkától gondolkodás nélkül a kapuba bombázott. 2–0

Nem így működött eddig a Vidi-védelem az El-ben...

A vége már csak közjáték volt, amelybe sajnos belefért egy szép Benjamin De Ceulaer-találat (3–0) is – kikapott a Genk otthonában a végig rendkívül lelkesen futballozó, de egyetlen igazi gólhelyzetig sem jutó, hátul nyílt napot tartó Videoton.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A TÖBBI CSÜTÖRTÖKI EL-MÉRKŐZÉSRŐL IDE KATTINTVA OLVASHAT!

EURÓPA-LIGA
G-CSOPORT, 1. FORDULÓ
KRC GENK (belga)–VIDEOTON (magyar) 3–0
Genk, Cristal Arena, 15 000 néző. V: Duhamel (francia)
GENK: Van Hout – Dani Fernández (Nadson, 77.), Koulibaly, Simaeys, Hamalainen – Buffel, Gorius, Hyland, Joseph-Monrose (Plet, 81.) – Vossen (Kumordzi, 86.), De Ceulaer. Vezetőedző: Mario Been
Kispad: Wertelaers (k.), Tshimanga, Barda, Nwanganga
VIDEOTON: M. Bozsovics – Brachi, P. Vinícius, Caneira, Stopira – Mitrovics, Tóth B. (Kovács I., 66.) – F. Oliveira (Gyurcsó, 58.), Sándor Gy., Walter Lee – Torghelle (Nikolics N., 72.). Vezetőedző: Paulo Sousa
Kispad: Tujvel (k.), Kaká, Szolnoki, Renato Neto
Gólszerző: Vossen (22.), Buffel (78.), De Ceulaer (90.)

A végén a csalódottság volt az úr – a taps viszont járt a fehérvári drukkereknek (Fotó: Reuters)
A végén a csalódottság volt az úr – a taps viszont járt a fehérvári drukkereknek (Fotó: Reuters)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik