Folytassa, felség: tovább menetel a Videoton!

Vágólapra másolva!
2012.10.25. 18:52
null
A fehérvári szurkolók újra megtöltötték a Sóstói Stadiont (Fotó: Mirkó István)
A Sporting hazai 3–0-s legyőzése után a Videoton a svájci Basel ellen is győzelmet aratott az Európa-liga G-csoportjában.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Folytatódott a Videoton Európa-liga-szereplése: a székesfehérvári csapat a csoportkörben előbb 3–0-ra kikapott Belgiumban, majd nagy meglepetést aratva hazai pályán kiütötte (3–0) a Sportingot, így az előkelő második helyről fogadta a Baselt.

A svájciak két döntetlennel hátuk mögött érkeztek: idegenben a Sporting, odahaza a Genk ellen szereztek egy pontot, azaz újabb kemény csata várt Paulo Sousa legénységére.

A bázeliek nemrégiben edzőváltáson estek át – ez rövid távon általában feldobja a csapatot –, és új mesterük, az egykori technikás védő, Murat Yakin (ne keverjük össze testvérével, Hakannal) nem titkolta: győzni jöttek Fehérvárra.

Nos, a Vidi frappáns választ adott neki (is): a második percben Álvaro Brachi jobb oldali beadását a rövid ötös-sarokról Nikolics Nemanja „begyötörtette" védőjével, FABIAN SCHÄRREL a bal alsóba. 1–0!

VEZET A VIDI!

Katt a képre a galéria megtekintéséhez!
Fotók: MIRKÓ ISTVÁN
Katt a képre a galéria megtekintéséhez! Fotók: MIRKÓ ISTVÁN

A korai vezető gólnak köszönhetően a magyarok játszhatták kedvenc El-játékukat: kőkemény, fegyelmezett védekezéssel felőrölni, gyors kontrákkal sokkolni az ellenfelet. Az első negyedórához közeledve egy pillanatra azonban kimaradt a hazai védők figyelme, Mladen Bozsovics szerencsére védte a kisodródott helyzetből kapura lövő Marco Streller próbálkozását.

Ettől eltekintve a gól utáni Basel-mezőnyfölény meddőnek bizonyult, igaz ugyanakkor az is, hogy a Vidi támadásai sok mindennek voltak nevezhetők, csak éppen kreatívnak és gólveszélyesnek nem.

Az altatást a 32. percben egy MARCO CANEIRA-GÓL törte meg: egy jobb oldali szögletet Gyurcsó Ádám tolt laposan középre, az ötösön érkező portugál védő pedig higgadtan a hálóba lőtt. 2–0!

CANEIRA IS LECSAPOTT!


Ezt követően ismét aktívabb volt a Basel, Bozsovics azonban újra olyan magabiztosan és bravúrosan védett, mint „a régi szépben".

A fordulást követően a Videoton tervei szerint csordogáltak az események, szép csendesen, Yakin pedig két cserével igyekezett életet lehelni övéibe. Nem sok sikerrel (pedig beállt az észak-koreai csodafegyver, Pak Kvan Rjong is), így a második félidő első húsz perce meglehetősen unalmas lett – de a lényeg az volt, hogy magabiztosan tartotta előnyét a Sousa-csapat.

HIBÁTLAN A GENK

A Videoton elleni fehérvári zakó (3–0) után új vezetőedzővel pontokért utazott a Genkhez a Sporting. A portugál csapat a javítás fényében meg is szerezte a vezetést Belgiumban, a hetedik percben Stijn Schaars volt eredményes. Még az első félidőben egyenlítettek a házigazdák: Benjamin de Ceulaer talált a hálóba, így a szünetben 1–1 állt az eredményjelzőn.

A fordulás után sokáig várni kellett számottevő eseményre, majd a 76. percben Khalid Boulahrouz megkapta második sárgáját, így a Sporting tíz emberre fogyatkozott. A vendégcsapat nem is tudta kihúzni emberhátrányban a meccs végéig, a Genk a 88. percben megszerezte a győztes találatot Elyaniv Barda révén. 2–1

A 70. percben ismét magyar (pontosabban montenegrói) győztese lett egy Streller-Bozsovics párbajnak, majd a tavaly még a Bajnokok Ligájában is gólerős középpályás, Fabian Frei bevetésével Yakin mester a maga részéről meghúzta a leglogikusabb cserét – Sousa erre a szűrő, Tóth Balázs bevetésével reagált.

A hajrában amúgy „britesen" védekezett a Videoton, de olyan egyértelműen messze állt a góltól a svájci csapat, hogy fél szemmel már a másik két csoportellenfél, a Genk és a Sporting mérkőzését figyeltük, amely ekkor a magyar szempontból ideális 1–1-re állt.

A végére beállt olvasóink nagy kedvence, Torghelle Sándor, kimaradt két hazai helyzet, majd „szegény" SCHÄR szépített, de győzött 2–1-re a Videoton. Három forduló után hat pontot gyűjtött tehát a magyar csapat, ezzel a Sportingot a hajrában végül csak legyűrő Genk mögött a második, azaz továbbjutó helyen áll egyelőre.

Sokan kritizálják Paulo Sousát, sokszor nem is ok nélkül, hiszen a portugál egy idegenből jött királyfiként tesz-vesz a magyar futballban, az eredményt szem előtt tartva felrúgva tucatnyi írott és íratlan szabályt; de ha az Európa-liga-szereplést, mit szereplést, menetElést tekintjük, csak annyit tudunk mondani: Folytassa, felség!

EZ NEM HIÁNYZOTT, DE SEBAJ!

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

„A BASEL LEGYŐZÉSÉVEL JOBBAN BECSÜLNEK MAJD MINKET”
NAGY LÁSZLÓ A HELYSZÍNEN SZURKOLT A VIDEOTONNAK–EXKLUZÍV
LABDARÚGÓ EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
VIDEOTON (magyar)–BASEL (svájci) 2–1
Székesfehérvár, Sóstói Stadion. V: Zelinka (cseh)
VIDEOTON: Bozsovics – Brachi, Caneira, Vinícius, Szolnoki – Renato Neto, Mitrovics – Walter Lee (Torghelle, 86.), Sándor (Tóth B., 73.), Gyurcsó (Filipe Oliveira, 79.) – Nikolics. Vezetőedző: Paulo Sousa
Kispad: Tujvel (k.), Szekeres, Kaká, Kovács I.
BASEL: Sommer – Steinhöfer, Schär, Dragovic, Pak Dzsu Ho (Voser, a szünetben)– Cabral – D. Degen (F. Frei, 72.), Díaz, Stocker, Salah (Pak Kvan Rjong, 57.) – Streller. Vezetőedző: Murat Yakin
Kispad: Vailati (k.), P. Degen, Sauro, Grether
Gólszerző: Schär (2. – öngól), Caneira (32.), ill. Schär (91.)
A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Genk 3 2 1 0 7–3 +4 7
2. VIDEOTON 3 2 0 1 5–4 +1 6
3. Basel 3 0 2 1 3–4 –1 2
4. Sporting CP 3 0 1 2 1–5 –4 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik