El-specialista: simán továbbjutott a Sevilla a Roma ellen

BACSKAI JÁNOS, BORBÉLY LÁSZLÓBACSKAI JÁNOS, BORBÉLY LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2020.08.06. 18:45
null
Cifrázták, kimaradt (Fotó: AFP)
A Sevilla bejutott az Európa-liga negyeddöntőjébe azzal, hogy a duisburgi egymeccses ütközetben Reguilón és en-Nesziri találatával 2–0-ra legyőzte a Romát. A másik 18.55-ös meccsen a Leverkusen otthon is megverte a Rangerst, így magabiztosan került a nyolc közé.

EURÓPA-LIGA
NYOLCADDÖNTŐ
Sevilla (spanyol)–Roma (olasz) 2–0 (Reguilón 22., en-Nesziri 44.)
Kiállítva:
G. Mancini (100., Roma)
Továbbjutott:
a Sevilla (a továbbjutás egy mérkőzésen dőlt el)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A második félidő elején Éver Banega remek emelését Lucas Ocampos a levegőben úszva rúgta kapura az ötös bal sarka elől: a Sevilla játékosai duzzadtak az önbizalomtól, a rómaiak a legegyszerűbb megoldásokat is elrontották. A koronavírus-veszély miatt egy találkozón dőlt el a továbbjutás, pontosabban a duisburgi találkozó első félidejében, amikor az AS Roma két brazil védője, Roger Ibánez és Bruno Peres megmutatta, nem ők lesznek a „farkasok” új Aldair, Cafú párosa, hibáikat két góllal használták ki a sevillaiak.

Előbb a Real Madridhoz hamarosan kölcsönből visszatérő Sergio Reguilón lőtt szép gólt, majd Ocampos beadása nyomán közelről talált a kapuba Jusszuf en-Nesziri.

Banega és Jules Koundé is eltalálta egyszer-egyszer a lécet, a francia védő többször is veszélyeztette a Roma kapuját, és szerzett egy les miatt meg nem adott gólt is.

Nem tudott reagálni a Roma, kapura is alig lőtt, a második félidő végére a csereként beálló Lorenzo Pellegrini majdnem kiállíttatta magát, de megúszta, nem úgy már a 100. (!) percben a könyöklésért járó piros lapot Gianluca Mancini – teljesen megérdemelten jutott tovább a Sevilla.

Egy Európa-liga-specialistához illően.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Sevillai öröm (Fotó: AFP)
Sevillai öröm (Fotó: AFP)


A Rangers márciusban otthon két góllal, 3–1-re kikapott a Bayertől, így legalább három gólra volt szüksége Leverkusenben. A skót csapatnak ehhez képest két kísérletből nulla darab, kaput eltaláló lövése volt, így pedig nem nagyon maradt kérdés, a 15-ször próbálkozó németek a második félidő elején Aránguiz felívelése után Moussa Diaby találatával ezt a meccset is megnyerték (1–0).

VISSZAVÁGÓ
Bayer Leverkusen (német)–Rangers FC (skót) 1–0 (M. Diaby 51.)
Továbbjutott: a Leverkusen, 4–1-es összesítéssel

KÉSŐBB
21.00:Wolverhampton Wanderers (angol)–Olympiakosz (görög) (Tv:Digi Sport1) –élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen:1–1
21.00:FC Basel (svájci)–Eintracht Frankfurt (német) (Tv:Digi Sport2)
Az első mérkőzésen:3–0

KORÁBBAN
Internazionale (olasz)–Getafe (spanyol) 2–0 (R. Lukaku 33., C. Eriksen 83.)
Továbbjutott:
az Internazionale (a továbbjutás egy mérkőzésen dőlt el)
VISSZAVÁGÓK
FCKöbenhavn (dán)–Basaksehir (török) 3–0 (Wind 4., 53. – a másodikat 11-esből, Falk Jensen 62.)

Továbbjutott: az FC Köbenhavn, 3–1-es összesítéssel
Sahtar Doneck (ukrán)–Wolfsburg (német) 3–0 (Júnior Moraes 89., 93., Solomon 91.)
Továbbjutott: a Sahtar Doneck, 5–1-es összesítéssel
Manchester United (angol)–LASK (osztrák) 2–1 (Lingard 57., Martial 88., ill. Wiesinger 55.)
Továbbjutott: a Manchester United, 7–1-es összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik