Európa-liga: elmarad a Prishtina gibraltári meccse

2020.08.18. 22:00
A koszovói FC Prishtina nyolc labdarúgójának pozitív lett a koronavírustesztje, ezért a csapatnak elmaradt a gibraltári Lincoln Red Imps FC elleni mérkőzése kedden az Európa-liga előselejtezőjében.

A koszovói klub közösségi oldalán Avni Durmishi szóvivő elmondta, hiába utaztak el a miniállamba, ott a hatóságok nem engedélyezték a keddi mérkőzés megrendezését, mert időközben kiderült, hogy nyolc játékosuk megfertőződött a koronavírussal.

Ez lett volna az új idény első meccse a második számú európai kupasorozatban.

Az európai szövetségnek három napon belül lehetősége van arra kötelezni a Lincoln Red Imps FC-t, hogy rendezze meg a mérkőzést a négy semleges ország – Magyarország, Lengyelország, Görögország, Ciprus – egyikében, de dönthet úgy is, hogy kizárja a Prishtinát, és a gibraltáriak játék nélkül továbbjutnak.

Ilyesmire éppen a múlt héten volt példa, amikor az ír Linfield FC meccs nélkül megnyerte a Bajnokok Ligája-előselejtező döntőjét, mivel az ugyancsak koszovói Drita Bogovine két játékosa pozitív koronavírustesztet produkált, így a svájci hatóságok karanténba helyezték az egész csapatot.

A párharc továbbjutója a luxemburgi Union Titus Pétange csapatával találkozik a selejtező első körében.

A mai másik meccset megrendezték, a montenegrói Zeta 3–1-re győzött az andorrai Engordany otthonában, így készülhet a következő fordulóra, ahol a luxemburgi Progres Niederkorn lesz az ellenfele.

EURÓPA-LIGA, ELŐSELEJTEZŐ
Lincoln Red Imps (gibraltári)–KF Prishtina (koszovói) – elmaradt
UE Engordany (andorrai)–Zeta Golubovci (montenegrói) 1–3

Legfrissebb hírek

A Celtic ellen idegenben kezd szeptemberben az FTC – íme, a pontos Európa-liga-menetrend!

Európa-liga
2026.08.29. 21:59

Huszonnégy óra csoda – Borbola Bence jegyzete

Európa-liga
2026.08.28. 23:26

A Fradinak az idei a legjobb selejtezős mérlege, az ETO nem élt a „három élet” lehetőségével

Európa-liga
2026.08.28. 17:40

A Juventust fogadja, a Milanhoz és a Celtichez látogat a Ferencváros az Európa-liga alapszakaszában

Európa-liga
2026.08.28. 13:31

Vörös török fejek, piros lapok, zöld-fehér gólok – El-főtáblás a Fradi!; Németh András: Újra fontos játékosnak érzem magam

E-újság
2026.08.28. 00:35

Lemondott a Trabzonspor vezetőedzője az FTC elleni vereség után

Európa-liga
2026.08.28. 00:10

Topligás csapatok jöhetnek az Üllői útra – ez vár a Ferencvárosra az Európa-ligában

Európa-liga
2026.08.27. 22:52

Négygólos FTC-gála! A zöld-fehérek búcsúztatták Szalahékat, és bejutottak az El ligaszakaszába

Európa-liga
2026.08.27. 22:23