El: hihetetlen fordítások – a playoffkör meccseinek eredményei

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.20. 22:57
Csütörtökön megkezdődött a playoffkör a labdarúgó Európa-ligában, már csak egy akadályt kell sikerrel venniük a csapatoknak ahhoz, hogy bejussanak a csoportkörbe. Íme, az első mérkőzések eredményei!

A román Astra Giurgiu pocsékul kezdett a holland AZ ellen, hiszen az alkmaariak a 13. percben már 2–0-ra vezettek idegenben, kifejezetten kellemes helyzetbe hozva ezzel magukat. Igen ám, de a gyurgyevóiak nem adták fel, a játékrész derekán szépítettek, majd a félidő hajrájában szerzett két góllal már vezettek! A szünet után újabb találat nem esett, így az Astra várhatja minimális előnyből a visszavágót, bár az AZ-nek még így is sokat érhet az idegenben szerzett két találat.

Érdekesség, hogy a gyurgyevóiak az előző körben a West Ham United ellen idegenben szintén felálltak 0–2-ről (2–2), míg a visszavágón hazai pályán ugyancsak hátrányból nyertek (2–1)!

Az osztrák Salzburg számára igencsak küzdelmesnek ígérkezik a második felvonás, a fehérorosz Dinamo Minszk egyórányi játékhoz közeledve jutott előnyhöz, majd a 93. percben megduplázta azt.

Könnyebb a helyzete a Legia Warszawának, Nikolics Nemanja csapata a balhés felvezetés után idegenben 1–0-ra nyert a Zorja ellen. A magyar támadót a 88. percben cserélték le.

A PAOK már gyakorlatilag készülhet a csoportkörre. A szlovák Róbert Mak elképesztő meccset játszott, három gólja mellett két gólpasszt kiosztott, emellett kihagyott egy büntetőt és még egy sárga lapot is begyűjtött a dán Bröndby ellen.

Az Atromitosznak nem sikerült előnyt szereznie, sőt, az utolsó előtti percben érkezett a 80. percben pályára lépő Robin van Persie, és a Fenerbahcéban szerzett első góljával eldöntötte az összecsapást.

Az AZ után az Athletic Bilbao is nyeregben érezhette magát vendégként, de ahogyan a gyurgyevóiak, úgy a zsolnaiak is fordítani tudtak kétgólos hátrányukból! A csereként beálló Willian volt a nyerő ember, a 77. percben egyenlített, a 94. percben a győztes gólt is megszerezte.

A nap legnagyobb fordítása a Dortmundé, a fekete-sárgák ugyanis háromgólos hátrányból győztek az Odd vendégeként. Bővebben itt!

A DVSC-t búcsúztató Rosenborg 3–0-ra legyőzte Bukarestben a Steauát, a korábban az MTK-t is kiejtő szerb Vojvodina ugyanennyire kapott ki a Viktoria Plzen otthonában.
Astra Giurgiu pocsékul kezdett a holland AZ ellen, hiszen az alkmaariak a 13. percben már 2–0-ra vezettek idegenben, kifejezetten kellemes helyzetbe hozva ezzel magukat. Igen ám, de a gyurgyevóiak nem adták fel, a játékrész derekán szépítettek, majd a félidő hajrájában szerzett két góllal már vezettek! A szünet után újabb találat nem esett, így az Astra várhatja minimális előnyből a visszavágót, bár az AZ-nek még így is sokat érhet az idegenben szerzett két találat.

Érdekesség, hogy a gyurgyevóiak az előző körben a West Ham United ellen idegenben szintén felálltak 0–2-ről (2–2), míg a visszavágón hazai pályán ugyancsak hátrányból nyertek (2–1)!

Az osztrák Salzburg számára igencsak küzdelmesnek ígérkezik a második felvonás, a fehérorosz Dinamo Minszk egyórányi játékhoz közeledve jutott előnyhöz, majd a 93. percben megduplázta azt.

Könnyebb a helyzete a Legia Warszawának, Nikolics Nemanja csapata a balhés felvezetés után idegenben 1–0-ra nyert a Zorja ellen. A magyar támadót a 88. percben cserélték le.

A PAOK már gyakorlatilag készülhet a csoportkörre. A szlovák Róbert Mak elképesztő meccset játszott, három gólja mellett két gólpasszt kiosztott, emellett kihagyott egy büntetőt és még egy sárga lapot is begyűjtött a dán Bröndby ellen.

Az Atromitosznak nem sikerült előnyt szereznie, sőt, az utolsó előtti percben érkezett a 80. percben pályára lépő Robin van Persie, és a Fenerbahcéban szerzett első góljával eldöntötte az összecsapást.

Az AZ után az Athletic Bilbao is nyeregben érezhette magát vendégként, de ahogyan a gyurgyevóiak, úgy a zsolnaiak is fordítani tudtak kétgólos hátrányukból! A csereként beálló Willian volt a nyerő ember, a 77. percben egyenlített, a 94. percben a győztes gólt is megszerezte.

A nap legnagyobb fordítása a Dortmundé, a fekete-sárgák ugyanis háromgólos hátrányból győztek az Odd vendégeként. Bővebben itt!

A DVSC-t búcsúztató Rosenborg 3–0-ra legyőzte Bukarestben a Steauát, a korábban az MTK-t is kiejtő szerb Vojvodina ugyanennyire kapott ki a Viktoria Plzen otthonában.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, PLAYOFFKÖR
ELSŐ MÉRKŐZÉSEK

Dinamo Minszk (fehérorosz)–Red Bull Salzburg (osztrák) 2–0
Astra Giurgiu (román)–AZ (holland) 3–2
Qäbälä (azeri)–Panathinaikosz (görög) 0–0
Sparta Praha (cseh)–Thun (svájci) 3–1
Zorja Luhanszk (ukrán)–Legia Warszawa (lengyel) 0–1
Slovan Liberec (cseh)–Hajduk Split (horvát) 1–0
Ajax (holland)–Jablonec (cseh) 1–0
Molde (norvég)–Standard Liege (belga) 2–0
PAOK (görög)–Bröndby (dán) 5–0
FK Krasznodar (orosz)–HJK (finn) 5–1
Milsami Orhei (moldovai)–Saint-Etienne (francia) 1–1
Rabotnicski (macedón)–Rubin Kazany (orosz) 1–1
Young Boys (svájci)–Qarabag (azeri) 0–1
Atromitosz (görög)–Fenerbahce (török) 0–1
Steaua Bucuresti (román)–Rosenborg (norvég) 0–3
MSK Zilina (szlovák)–Athletic Bilbao (spanyol) 3–2
Rheindorf Altach (osztrák)–Belenenses (portugál) 0–1
Bordeaux (francia)–Kajrat (kazah) 1–0
Odd (norvég)–Borussia Dortmund (német) 3–4
Viktoria Plzen (cseh)–Vojvodina (szerb) 3–0
Southampton (angol)–Midtjylland (dán) 1–1
Lech Poznan (lengyel)–Videoton 3–0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik