El: szűkült a Fehérvár és a Honvéd lehetséges ellenfeleinek listája

2020.08.31. 00:22
null
Akár újabb ír csapat ellen is mérkőzhetnek a fehérváriak (Fotó: Szabó Miklós)
Hivatalos honlapján jelentette be a Mol Fehérvár FC és a Budapest Honvéd, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) szűkítette fehérváriak lehetséges El-selejtezős ellenfeleinek a listáját. Mindkét csapat három-három klub közül kaphat ellenfelet.

Augusztus 30-án, vasárnap este szűkítette az UEFA azt a listát, melyen az Európa-liga második selejtezőkörében érintett csapatok potenciális ellenfelei szerepelnek.

Az ír Bohemians ellen nehézkesen, büntetőkkel továbbjutó Mol Fehérvár FC a hétfői sorsolást kiemeltként várja, ahol az alábbi együttesek közül kaphat ellenfelet az Európa-liga 2. selejtezőkörében: FK Bodo/Glimt (norvég), Hibernians FC (máltai), Shamrock Rovers FC (ír).

Cikkünk megjelenése után az első körből szintén továbbjutó Honvéd is közzétette lehetséges ellenfeleit: a kispestiek a cseh Liberec, a norvég Rosenborg és a svéd Malmö alkotta hármasból kapnak riválist.

A második fordulóban ugyancsak érintett határon túli magyar klubok közül a felvidéki DAC szintén közölte a maga hármas listáját. Kalmár Zsolték következő ellenfele a Hartberg (osztrák), FC Basel (svájci), FK Jablonec (cseh) trió valamelyik tagja lesz. Az UEFA utóbb maga is közzétette a listát, ebből kiderült, hogy a Kleinheisler Lászlót foglalkoztató NK Osijek is ebből a hármasból kap majd ellenfelet.

A Topolyai SC-re nem kiemeltként a spanyol Granada, a Szalai Attilát alkalmazó ciprusi Apollon Limasszol, vagy a román FCSB közül valamelyik vár majd a következő körben.

A sorsolást hétfőn 13.00 órától tartják, amelyről a Nemzeti Sport Online folyamatosan frissülő, szöveges közvetítésben számol be.

EURÓPA-LIGA

Selejtező, 2. forduló (összesen 92 csapat)

Nem bajnoki ág (72 csapat)

Kiemelt csapatok (36)

Tottenham Hotspur (angol)
FC Basel (svájci)
FC Köbenhavn (dán)
VfL Wolfsburg (német)
APOEL (ciprusi)
BATE (fehérorosz)
Galatasaray (török)
Malmö FF (svéd)
FK Partizan (szerb)
Standard Liege (belga)
FCSB (román)
Granada CF (spanyol)
AC Milan (olasz)
Rangers FC (skót)
Hapoel Beer-Sheva (izraeli)
Rosenborg BK (norvég)
Apollon Limassol (ciprusi)
Stade de Reims (francia)
MOL FEHÉRVÁR FC
Rio Ave FC (portugál)
Dinamo Moszkva (orosz)
Slovan Liberec (cseh)
Hajduk Split (horvát)
Shkëndija (északmacedón)
FK Kolosz Kovalivka (ukrán)
Willem II (holland)
The New Saints (walesi)
FK Jablonec (cseh)
Lech Poznan (lengyel)
TSV Hartberg (osztrák)
Aberdeen FC (skót)
HSK Zrinjski Mostar (bosnyák)
Kajrat Almati (kazah)
FK Zalgiris (litván)
Aarhus GF (dán)
Motherwell FC (skót)

Nem kiemelt csapatok (36)

FK Kukësi (albán)
Servette FC (svájci)
Arisz (görög)
OFI (görög)
FK Ventspils (lett)
Olimpija Ljubljana (szlovén)
Lincoln Red Imps (gibraltári)
TOPOLYAI SC(szerbiai)
Nomme Kalju (észt)
NK OSIJEK (ESZÉK) (horvát)
IFK Göteborg (svéd)
Hammarby IF (svéd)
Bodø/Glimt (norvég)
Viking FK Stavanger (norvég)
Progres Niederkorn (luxemburgi)
FK Riteriai (litván)
CSZKA Sofia (bolgár)
BUDAPEST HONVÉD
Maccabi Haifa (izraeli)
Kajszar (kazah)
Neftci (azeri)
Shamrock Rovers FC (ír)
B36 Tórshavn (feröeri)
Lokomotiv Plovdiv (bolgár)
FC Botosani (román)
Piast Gliwice (lengyel)
Hibernians FC (máltai)
DUNASZERDAHELY (FC DAC 1904) (szlovákiai)
KF Laçi (albán)
Teuta Durrës (albán)
KF Renova (északmacedón)
FK Borac Banja Luka (bosnyák)
Sfantul Gheorghe (moldovai)
Coleraine FC (északír)
Bala Town FC (walesi)
Lokomotivi Tbiliszi (grúz)

Bajnoki ág (20 csapat)

Kiemelt csapatok (17)

FK Asztana (kazah)
Dundalk FC (ír)
Slovan Bratislava (szlovák)
Dinamo Tbiliszi (grúz)
CS Fola Esch (luxemburgi)
Djurgardens IF (svéd)
Linfield FC (északír)
FK Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)
FC Flora(észt)
Riga FC(lett)
Connah's Quay Nomands (walesi)
Europa FC (gibraltári)
Ararat-Armenia(örmény)
KuPS (finn)
KR (izlandi)
FK Szileksz (északmacedón)
FlorianaFC(máltai)

Nem kiemelt csapatok (3)

Tre Fiori FC (San Marinó-i)
FC Drita (koszovói)
Inter Club d'Escaldes (andorrai)

Sorsolás időpontja:
augusztus 31.
Játéknap: szeptember 17.
Az 1. forduló 47 továbbjutójához csatlakoznak(25 csapat): Tottenham Hotspur (angol), FC Basel (svájci), FC Köbenhavn (dán), VfL Wolfsburg (német), BATE(fehérorosz), Galatasaray (török), Standard Liege (belga), Granada CF (spanyol), AC Milan (olasz), Rangers FC (skót), Stade de Reims (francia), Rio Ave FC (portugál), Dinamo Moszkva (orosz), Slovan Liberec (cseh), Hajduk Split (horvát), Willem II(holland), FK Jablonec (cseh), Kolosz Kovalivka (ukrán), TSV Hartberg (osztrák),Arisz(görög), OFI(görög), NK Osijek (horvát), IFK Göteborg (svéd), Viking Stavanger (norvég), Kajszar (kazah)

A Bajnokok Ligája-előselejtezőjéből és a selejtező 1. fordulójából kiesett csapatok is csatlakoznak (20 csapat):FK Asztana (kazah), Tre Fiori (San Marino-i), Dundalk FC (ír), FC Drita (koszovói), Slovan Bratislava (szlovák), Inter Club d'Escaldes (andorrai), Dinamo Tbiliszi (grúz),CS Fola Esch (luxemburgi), Djurgardens IF (svéd),Linfield FC(északír), Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), FC Flora(észt), Riga FC (lett), Connah's Quay Nomands(walesi), Europa FC (gibraltári), Ararat-Armenia (örmény), KuPS(finn), KR(izlandi), Szileksz(észak-macedón), Floriana (máltai)

Selejtező, 3. forduló
Sorsolás időpontja: szeptember 1.
Játéknap: szeptember 24.

 

 

Legfrissebb hírek

DAC: sima meccsből dráma

Minden más foci
21 órája

Ramadan mesterhármast szerzett, a DAC egy góllal nyert a szakolcaiak ellen

Minden más foci
2026.02.21. 17:24

IFFHS: kupatörténeti csúcs az FTC–Ludogorec párharc

Európa-liga
2026.02.20. 12:49

A Fradi hangos szurkolóiról és Makreckis „illetlen gesztusáról” írnak a bolgár lapok

Európa-liga
2026.02.20. 07:35

Robbie Keane: Ennyi helyzetből nem elég egyetlen gólt szerezni

Európa-liga
2026.02.19. 23:59

Gróf Dávid: Az első félidőben három-négy gólt szerezhettünk volna

Európa-liga
2026.02.19. 23:10

El-rájátszás: Dejan Sztankovicsék előnyt szereztek Lille-ben; Glasgow-ban simán nyert a Stuttgart

Európa-liga
2026.02.19. 23:03

Rengeteg helyzetet elhibázott a Ferencváros, hátrányból várhatja a Ludogorec elleni hazai visszavágót

Európa-liga
2026.02.19. 22:57
Ezek is érdekelhetik