Azeri közreműködéssel simán búcsúzott az MTK az Európa-ligától

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.21. 18:50
null
Torghelle sem tudott segíteni, kiesett az MTK (Fotó: Szabó Miklós)
Kevés esélye maradt az otthoni 1–2 után az MTK-nak a Qabala ellen Azerbajdzsánban, és nem is sikerült megragadnia. A hazai csapat különösebb nehézség nélkül 2–0-ra nyert, és továbbjutott. A kék-fehérek nagyon igyekeztek, de szinte helyzetet sem tudtak kialakítani, úgy pedig nehéz nyerni.

EURÓPA-LIGA
2. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ
QABALA (azeri)–MTK 2–0 (Zenjov 7., Weeks 37.)

Baki. Vezette: Kalkavan (török)

Összesítésben: 4–1, Továbbjutott a Qabala.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA LEHET ELOLVASNI!

 

Azerbajdzsán fővárosában, Bakiban meccsre gyűlt a nép. Na persze nem éppen tömött sorokban, csak úgy lazán, szellősen. Harmincfokos melegben bizony megárt a rohanás…

Valami hasonlót gondolhattak a hazai játékosok is. A Qabala futballistái ezért csak annyit futottak, amennyire okvetlenül szükségük volt. Megtehették, miért ne tehették volna… Hiszen Gyirmóton 2–1-re megverték az MTK-t. Márpedig az Európa-ligában az idegenbeli győzelem sokat ér.

Ameddig a hazaiak tartották az előnyt, az MTK támadott, de helyzetekig nem jutott. Az ellenfél sem sokig. De minek is erőltették volna, hiszen rögtön az elsőből megszerezték a vezetést. A 7. percben Zenjov lépett ki remek átadással két védő díszkíséretében, és máris vezettek a hazaiak. 1–0

Itt most annak kellene következnie, hogy az MTK mindent elsöprő támadásokkal igyekezett egyenlíteni, de fájdalom, ebből csupán az „igyekezett” szó állta meg a helyét. A Qabala átadta a teret a kék-fehéreknek, hadd jöjjenek. Jöttek is a magyarok, de nem mentek semmire.

Aztán a második valamirevaló helyzetét is belőtte az azeri csapat. A 37. percben jártunk, amikor Dabo ment el a jobb oldalon, az alapvonal közeléből középre adott, Weeks pedig befejelte a labdát a kapuba. 2–0

Az első félidő végén a merészebbek arról álmodoztak, hogy majd három gólt bepakol az MTK, a realistábbak látták, hogy ebből már nem lesz semmi. Maximum tapasztalatszerzés.

A második félidőben sem sikerült nagyot alakítani. A Qabala legszívesebben már letudta volna a találkozót, de a kék-fehérek így sem tudták elkápráztatni a szurkolókat. Az azeriek még lőhettek volna gólt, de annyira nem szakadtak meg érte, viszont azt a szívességet nem tették meg, hogy be is engedjenek egyet-kettőt.

Így aztán a Fradi és a Debrecen után a kék-fehérek is búcsúztak az Európai kupaküzdelmektől, méghozzá harmadiknak. Csekély vigasz, de a sorsolás ismeretében erre tettek volna a legkevesebben…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik