El: nyert a Liverpool és Köteles László csapata is

Vágólapra másolva!
2012.08.02. 22:09
A Köteles Lászlóval felálló Genk hazai pályán, a Gulácsi Pétert foglalkoztató Liverpool idegenben aratott győzelemmel tudta le a labdarúgó Európa-liga 3. selejtezőkörének csütörtöki játéknapját.

A belga bajnokság nyitányán nem éppen csúcsformában védő Köteles Lászlónak ezúttal nem sok dolga volt a Genk kapujában, igaz, a játékot folyamatosan lassító, az utolsó tíz percet emberhátrányban kibekkelő kazah Aktobe fontos góllal reménytelivé tette vereségét.

A fiatal magyar kapus, Gulácsi Péter kispados volt a Liverpoolban, amely Stewart Downing 16-oson kívülről megeresztett lapos lövésével győzött a fehérorosz Gomel vendégeként. Steven Gerrard, Fabio Borini és Joe Cole egyaránt kezdő volt a „vörösöknél" – igaz, utóbbit már az első félidő derekán le kellett cserélni, mert megsérült.

Volt benevezett magyar labdarúgó az Aszterasz Tripolisz mérkőzésén is: a kapus, Fülöp Márton kispados volt a hazai pályán döntetlent játszó görög csapatban.

A játéknapról korábban kiadott híreink:

Két góllal nyert odahaza a Honvéd-verő Anzsi

Súlyos verést kapott Lovrencsics Gergő csapata

Nagy győzelmet aratott az ifjú magyar holland csapata

EURÓPA-LIGA
3. selejtezőkör, 1. mérkőzések
Genk (belga)–Aktobe (kazah) 2–1 (Vossen 8. – 11-esből, Monrose 44., ill. Badlo 25.)
Gomel (fehérorosz)–Liverpool (angol) 0–1 (Downing 68.)
Aszterasz Tripolisz (görög)–Marítimo (portugál) 1–1 (Rayo 48., ill. Fidelis 71.)
Horsens (dán)–Elfsborg (svéd) 1–1 (Fagerberg 92. – 11-esből, ill. L. Nilsson 65.)
Korábban közölt eredmények
Heerenveen (holland)–Rapid Bucuresti (román) 4–0 (Djuricsics 9., 64., De Roon 69., Fazli 89.)
Twente (holland)–Mladá Boleslav (cseh) 2–0 (Fer 52., Chadli 58.)
Servette (svájci)–Rosenborg (norvég) 1–1 (Schneider 68., ill. Dockal 81.)
Steaua Bucuresti (román)–Spartak Trnava (szlovák) 0–1 (Mikovic 6.)
KuPS Kuopio (finn)–Bursaspor (török) 1–0 (Puri 73.)
Arszenal Kijev (ukrán)–ND Mura 05 (szlovén) 3–0 (Mazilu 6., Kovpak 61., Matoukou 83.)
Dila Gori (grúz)–Anorthoszisz Famagusta (ciprusi) 0–1 (Okkasz 69.)
Bnei Jehuda Tel-Aviv (izraeli)–PAOK (görög) 0–2 (Georgiadisz 62., Athanasziadisz 72.)
Ruch Chorzów (lengyel)–Viktoria Plzen (cseh) 0–2 (Stípek 80., Duris 85.)
Tromsö (norvég)–Metalurh Doneck (ukrán) 1–1 (Ondrásek 43., ill. D. Lazics 88.)
Ried (osztrák)–Legia Warszawa (lengyel) 2–1 (Gartler 52., A. Hadzic 62. – 11-esből, ill. Ljuboja 85.)
AIK Solna (svéd)–Lech Poznan (lengyel) 3–0 (Lorentzson 60., Borges 78., Lundberg 86.)
Kalmar FF (svéd)–Young Boys (svájci) 1–0 (S. Andersson 18.)
APOEL (ciprusi)–Aalesund (norvég) 2–1 (Mário Sérgio 34., Aloneftisz 80., ill. Stewart 16.)
Anzsi Mahacskala (orosz)–Vitesse (holland) 2–0 (Satov 63., Szmolov 74.)
Később
Videoton (magyar)–Gent (belga) 20:30 (Tv: m2)
Crvena zvezda (szerb)–Omonia (ciprusi) 20:30
Hajduk Split (horvát)–Internazionale (olasz) 20:45
Eskisehirspor (török)–Olympique Marseille (francia) 20:45
Dundee United (skót)–Dinamo Moszkva (orosz) 20:45
Saint Patrick’s Athletic (ír)–Hannover (német) 20:45
FK Sarajevo (bosnyák)–Zeta (montenegrói) 21:00
Vojvodina (szerb)–Rapid Wien (osztrák) 21:00
Athletic Bilbao (spanyol)–Slaven Belupo (horvát) 21:00
Admira Wacker (osztrák)–Sparta Praha (cseh) 21:05
A visszavágókat augusztus 9-én rendezik meg.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik