El: Negyvennégy nagyszerű perc semmit sem ér – Doll

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.13. 23:34
null
Hiába kezdett jól a Ferencváros a Midtjylland ellen (Fotó: Veres Viktor)
Mint ismert, a Ferencváros a labdarúgó Európa-liga második selejtezőkörében, a párharc első felvonásán 4–2-re kikapott a dán Midtjyllandtól a Groupama Arénában. A találkozót követően a két vezetőedző, Thomas Doll és Jess Thorup, valamint a vendégek magyar védője, Korcsmár Zsolt értékelte a látottakat.

„Nagyon nehéz szavakat találni egy ilyen mérkőzés után. Mindannyian szomorúak és csalódottak vagyunk. Sajnos a labdarúgásban negyvennégy nagyszerű perc semmit sem ér. Remekül kezdtünk, nagy dicséret jár a fiúknak, hogy a tervünket megvalósítottuk” – értékelte a meccset Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője.

„A félidőben senki sem lógatta a fejét, tudtuk, hogy fel kell tűrni az ingujjakat, és harcolnunk kell. Felállást váltottunk, és az volt a kérésem, hogy zártan védekezzünk, gyors ellentámadásokkal, kontrákkal pedig veszélyeztessünk.”

„Múlt évben egy öngól után a tizenegyespárbajban estünk ki. Ma egy piros lap miatt nem nyertünk. A második félidőben mindent beleadtunk, egy-két hibát elkövettünk, de a harmadik gól megszerzésére is volt lehetőségünk.”

„Olyan régen dolgozom a futballban, hogy elszoktam attól, hogy megítéljem, mi igazságos és mi nem. A fiúkért és a csapatért fáj a szívem, rengeteg energiát fektettünk bele a meccsbe. Sosem hittem volna, hogy ilyen kezdés után négy kettőre veszítünk.”

„Így sokkal nehezebb lesz Dániába utazni, ezt először meg kell emészteni” – fogalmazott a német tréner.

Thomas Doll sajtótájékoztatója vágatlanul

„Az első negyvenöt percben sok problémát okozott nekünk a Ferencváros, de a piros lap és a tizenegyes megváltoztatta a mérkőzést. Nagyon nehéz meccs volt, főleg hogy sokan azt gondolták, egyértelműen mi vagyunk az esélyesek” – mondta a találkozót követően Jess Thorup, a Midtjylland vezetőedzője.

„Speciális helyzet volt ide visszatérni, kicsit úgy éreztem magam, mint egy turista. Szívesen elkerültem volna a magyar csapatokat, természetesen szeretném, hogy minél tovább jussanak ők is” – mondta az összecsapás után a dánok játékosa,Korcsmár Zsolt.

„Valamennyivel könnyebb lesz a saját pályánkon játszani, de nem fér bele még egyszer, hogy ilyen szellősen védekezzünk, hogy a Fradi ránk erőltesse az akaratát, mint tette azt az első félidőben” – tekintett előre a magyar védő.

Jess Thorup és Korcsmár Zsolt sajtótájékoztatója vágatlanul

EURÓPA-LIGA
2. SELEJTEZŐKÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS

Ferencváros–Midtjylland (dán) 2–4 (Botka 22., Varga R. 42., ill. J. Poulsen 45+1., 61., 67. – az elsőt és a harmadikat 11-esből, Onuachu 90.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik