El: Leandro győztes gólt szerzett, nyert az FTC-t kiejtő Aalesund is

2011.08.18. 20:54
Címkék
Az Omonia Nicosia hazai pályán 2–1-re legyőzte a Salzburgot a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének 4. körében. Leandro végig a pályán volt, és ő szerezte a győztes gólt.

Rosszul indult a meccs az Omonia számára, hiszen Alan már a harmadik percben a hálóba talált. A ciprusi együttes azonban nem rogyott meg, a 35. percben Freddy egyenlített, a vendégek szerint lesről.

Az első félidő ráadásában a salzburgiak nem tudtak felszabadítani egy szabadrúgás után, legalábbis röviden mentettek, Leandro pedig 25 méterről kapura lőtt. A labda megpattant az egyik vendégjátékosokon, majd a hálóba került.

Előnyt szerzett a korábban az FTC-t is elbúcsúztató norvég Aalesund is, amely 2–1-re győzött az AZ Alkmaar ellen. Nem ment a románoknak, a Dinamo Bucuresti és a Gaz Metan Medias is kikapott.

Korábbi cikkeink az Európa-ligáról:

Megint bejött a moszkvaiaknak, hogy brazil anyagból dolgoznak

Pukki meglepte a Schalkét

EURÓPA-LIGA
RÁJÁTSZÁS, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Liteksz Lovecs (bolgár)–Dinamo Kijev (ukrán) 1–2 (Janev 13., ill. Ninkovics 7., Ideye 77.)
Aalesund (norvég)–AZ Alkmaar (holland) 2–1 (Barrantes 14. – 11-esből, 75., ill. Martens 31.)
Austria Wien (osztrák)–Gaz Metan Medias (romániai) 3–1 (Linz 7., Barazite 45., 61., ill. Breeveld 24.)
Omonia Nicosia (ciprusi)–Salzburg (osztrák) 2–1 (Freddy 35., Leandro 45+1., ill. Alan 3.)
Vorszka Poltava (ukrán)–Dinamo Bucuresti (román) 2–1 (Krivosejenko 32., Barannyik 89., ill. Niculae 58.)
KORÁBBAN
HJK Helsinki (finn)–Schalke (német) 2–0 (Pukki 18., 54.)
Zesztafoni (grúz)–FC Bruges (belga) 3–3 (Gelasvili 59., 83., Dvali 64., ill. Akpala 27., Rafaelov 31., Hoefkens 73.)
Legia Warszawa (lengyel)–Szpartak Moszkva (orosz) 2–2 (Radovics 5., 69., ill. Ari 52., 71.)
Lokomotiv Moszkva (orosz)–Spartak Trnava (szlovák) 2–0 (Janbajev 34., Maicon 37.)
Ekranas (litván)–Hapoel Tel-Aviv (izraeli) 1–0 (Samusiovas 82.)
Vaslui (román)–Sparta Praha (cseh) 2–0 (Temwanjera 13., Milanov 36.)
KÉSŐBB
Steaua Bucuresti (román)–CSZKA Szófia (bolgár) 19.30
Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Panathinaikosz (görög) 19.30
Thun (svájci)–Stoke City (angol) 19.30
Besiktas (török)–Alanyija Vlagyikavkaz (orosz) 20.00
Slask Wroclaw (lengyel)–Rapid Bucuresti (román) 20.00
Bursaspor (török)–Anderlecht (belga) 20.00
PAOK (görög)–Karpati Lviv (ukrán) 20.00
Nordsjaelland (dán)–Sporting CP (portugál) 20.00
Standard Liege (belga)–Helsingborg (svéd) 20.15
Crvena zvezda (szerb)–Rennes (francia) 20.30
Fulham (angol)–Dnipro Dnipropetrovszk (ukrán) 20.30
Metaliszt Harkiv (ukrán)–Sochaux (francia) 20.30
Rosenborg (norvég)–AEK Larnaca (ciprusi) 20.45
AEK Athén (görög)–Dinamo Tbiliszi (grúz) 20.45
Shamrock Rovers (ír)–Partizan Beograd (szerb) 20.45
Maribor (szlovén)–Rangers (skót) 20.45
Slovan Bratislava (szlovák)–Roma (olasz) 20.45
Nacional (portugál)–Birmingham City (angol) 20.45
Differdange (luxemburgi)–PSG (francia) 20.45
Hearts (skót)–Tottenham (angol) 20.45
Athletic Bilbao (spanyol)–Trabzonspor (török) 21.00
Lazio (olasz)–Rabotnicski Szkopje (macedón) 21.00
Ried (osztrák)–PSV (holland) 21.05
Celtic (skót)–Sion (svájci) 21.05
Braga (portugál)–Young Boys (svájci) 22.00
Atlético Madrid (spanyol)–Guimaraes (portugál) 22.00
Legfrissebb hírek

Második meccsét is simán nyerte a Ferencváros a Fekete-tenger-kupán

Vízilabda
26 perce

Vívás: öt magyar a női kardozók orani világkupaversenyének főtábláján

Egyéb egyéni
50 perce

Demeter Irén: Az utánpótlásedzőknek kell a legtöbbet tudniuk

Utánpótlássport
1 órája

Férfi röplabda: „A hazai bajnokságban játszunk nemzetközi meccseket…”

Röplabda
1 órája

Pápai Olivér bronzérmes 400 méter gyorson a rövid pályás úszó-vk-n

Úszás
1 órája

A FIFA húszezer dolláros büntetést rótt ki a spanyolokra

Spanyol labdarúgás
1 órája

A göbbelsi propagandához hasonlította a Real Madrid kommunikációját Javier Tebas, a klub válasza nem váratott magára

Spanyol labdarúgás
1 órája

Változtatott az MLSZ, mégis lehetnek nézők a Honvéd–DVSC bajnoki meccsen

Labdarúgó NB I
2 órája