Giroud megtörte gólcsendjét, a Chelsea hibátlan maradt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.08. 18:48
null
Olivier Giroud a felirat szerint még az orosz hússalátánál is jobb. És még gólt is szerzett (Fotó: AFP)
A labdarúgó Európa-liga L-csoportjában a 4. forduló után is százszázalékos az angol Chelsea, amely Oliver Giroud szép fejes góljával 1–0-ra nyert a fehérorosz BATE Boriszov otthonában. Négy kör után a Chelsea 12 ponttal vezeti a kvartettet a PAOK-ot 1–0-ra megverő és immár 6 ponttal álló Mol Vidi FC, illetve a 3-3 pontos szalonikiek és beloruszok előtt. Győzelmével a londoni csapat továbbjutott.

Az első félidő a ködös, hideg Boriszov Arénában meglehetősen lesújtó volt, mivel szinte semmi sem történt: a „szinte” szót az indokolja, hogy a 12. percben Dmitrij Baha gondolt egyet és rúgott 25 méterről egy óriási kapufát (Kepának esélye sem volt hárítani), majd a szögletet követően a Chelsea-kapus gyors beavatkozása mentette meg a londoniakat a góltól.

Ettől eltekintve teljesen meddő mezőnyjáték folyt a pályán: a Chelsea kimondottan tompán és lassan passzolgatott, a BATE meg megelégedett azzal, hogy fegyelmezetten tartotta a védekező alakzatot és csak óvatosan próbált meg kontrázni. Mindenesetre az első félidőben csupán a fehéroroszoknak volt értékelhető lehetőségük... Az Opta statisztikái szerint ez volt az első olyan félidő ebben az idényben, amelyben a Chelsea-nek nem akadt kaput eltaláló kísérlete.

Ennél csak jobb jöhetett, és jobb is jött: a második félidő első húsz percében több történt, mint a teljes első játékrészben. Az 53. percben az Emerson Palmieri bal oldali beadását remek mozdulattal a kapuba fejelő Olivier Giroud megtörte május 6. óta tartó góltalansági sorozatát, megszerezte a vezetést a Chelsea! (0–1)

A válasz kis híján rögtön érkezett is, ám Nyikolaj Szihnyevics a kapufát találta el, Alekszej Riosz meg ajtó-ablak helyzetben a kapu helyett az égbe lőtt, a sokkal nehezebb megoldást választva... A másik oldalon megint Giroud villant, ám a francia center fejesét hárítani tudta Gyenyisz Scserbickij.

A BATE becsülettel próbálkozott végig az egyenlítéssel, ám nagyobb helyzetet már nem tudott kidolgozni, a Chelsea ellencsapásait meg nem kísérte siker. A 93. percben egy szöglet utáni kipattanót Jevgenyij Berezkin a kapufára bombázott, az igen szerencsés angol csapat így megőrizte százszázalékos mérlegét. Giroud 794 góltalan perc után beköszönt, a BATE pedig nagyon bánja valószínűleg, hogy nem préselt ki egy pontot ebből a mérkőzésből, mert az iksz bizony karnyújtásnyira volt. Vagy inkább egy kapufányira. A Chelsea minimalista játékkal hozta ki a maximumot a meccsből és négy forduló után bebiztosította a továbbjutását.

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ
L-CSOPORT
BATE Boriszov (fehérorosz)–Chelsea (angol) 0–1 (Giroud 53.)
A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN

Mol Vidi FC–PAOK (görög) 1–0 (Milanov 50.)

AZ L-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Chelsea 4
4
6–1 +5 12
2. Mol Vidi FC 4
2
2 3–3 0
6
3. PAOK 4
1
3
4–5 –1
3
4. BATE Boriszov 4
1 3
4–8 –4 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik