El: Kádár peches volt, pontokat vesztettek; a Milan sem nyert

Vágólapra másolva!
2017.10.19. 23:04
null
Leonardo Bonucci bosszankodik, a Milan csak egy pontot szerzett (Fotó: AFP)
Az eddig százszázalékos Dinamo Kijev – Kádár Tamással a soraiban – hazai pályán 2–2-es döntetlent játszott a svájci Young Boysszal a labdarúgó Európa-liga csoportkörének csütörtöki, 3. fordulójában. A sérült Szalai Ádámot nélkülöző Hoffenheim megszerezte az első győzelmét, a Milan otthon ikszelt az AEK Athénnal, míg a Lyon 2–1-re nyert az Everton vendégeként.

A-CSOPORT

A csoport két veretlenje vívott meg egymással csütörtök este – mindketten azok is maradtak: az eseménydús első félidő hajrájában a Villarreal kétgólos hátrányt dolgozott le a Slavia Praha ellen. Az Asztana gólzáporos győzelméről ide kattintva olvashatnak!

B-CSOPORT

Az első két mérkőzését megnyerő Dinamo Kijev kétszer is futni kényszerült az eredmény után, ennek fényében nem rossz eredmény a döntetlenhalmozó Young Boys elleni 2–2. Roger Assalé két gólt szerzett a vendégeknél – az elsőt úgy, hogy lövése nyomán a labda a blokkolni szándékozó Kádár Tamás lábán felperdülve került a kijevi kapuba. A magyar légiós végig a pályán volt a Dinamóban.

A DINAMO KIJEV–YOUNG BOYS MECCS GÓLJAI

C-CSOPORT

A Hoffenheim az első pontjai megszerzésének reményében fogadta az Istanbul Basaksehirt, és a második félidőben jöttek is a gólok: Hübner fejjel szerzett vezetést, majd Nadiem Amiri és Nico Schulz is betalált. Szalai Ádám sérülésből gyógyul, nem lépett pályára a német csapatban.

D-CSOPORT

A Milan százszázalékos mérleggel várta az AEK-et, de ezúttal nem tudta feltörni ellenfele védelmét: a görög csapat kapusa, Jannisz Aszentisz remek napot fogott ki. Az AEK harmadszor vendégeskedett a Milannál, és először úszta meg a vereséget.

A MILAN–AEK MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA

E-CSOPORT

Sem a Lyonnak, sem az Evertonnak nem volt győzelme eddig – a francia csapatnak immár van. Nabil Fékir korán, tizenegyesből szerzett gólját Ashley Williams fejjel még megválaszolta a hajrában, de Bertrand Traoré trükkös közeli találatára már nem jött „visszhang”, némi meglepetésre a vendégek elvitték a három pontot. (A hazai gólt szerző Williams nem sokkal az egyenlítése előtt érdekes jelenet egyik főszereplője volt.)

A csoportot mindazonáltal az Atalanta vezeti, amely immár hét hazai mérkőzés óta őrzi európai veretlenségét. A vendég ciprusi csapat a korábbi ferencvárosi légiós, André Schembri fejesével tartotta rövidke ideig az 1–1-es állást.

AZ EVERTON–LYON MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

F-CSOPORT

A döntetlenek csoportja méltó volt híréhez: mindkét csütörtöki meccs 1–1-gyel ért véget. A Zlín–FC Köbenhavn mérkőzés a második félidő derekán köd miatt megszakadt, de végül be tudták fejezni.

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
A-CSOPORT
Asztana (kazah)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 4–0
(Twumasi 33., 42. – az elsőt tizenegyesből, Kabananga 47., 52.)
Villarreal (spanyol)–Slavia Praha (cseh) 2–2 (Trigueros 41., Bacca 44., ill. Necid 18., Danny 30.)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Villarreal
3
1
2

5–3
+2
5
2. Slavia Praha 3 1 2
4–3 +1 5
3. Asztana 3 1 1 1 6–4 +2 4
4. Maccabi Tel-Aviv 3
1 2 0–5 –5 1


B-CSOPORT
Dinamo Kijev (ukrán)–Young Boys (svájci) 2–2
(Mbokani 34., Morozjuk 49., ill. Assalé 17., 40.)
Skënderbeu (albán)–Partizan Beograd (szerb) 0–0

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dinamo Kijev 3 2 1
8–5 +3 7
2. Young Boys 3 3 4–4 0 3
3. Partizan 3 2 1 3–4 –1 2
4. Skënderbeu 3 2 1 2–4 –2 2

C-CSOPORT
Hoffenheim (német)–Istanbul Basaksehir (török) 3–1
(Hübner 52., Amiri 59., N. Schulz 76., ill. Napoleoni 93.)
Sporting Braga (portugál)–Ludogorec (bolgár) 0–2 (Moti 25., Raúl Silva 56. – öngól)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Ludogorec 3 2 1 4–1 +3 7
2. Braga 3 2 1 4–4 0 6
3. Hoffenheim 3 1 2 5–5 0 3
4. Istanbul Basaksehir 3 1 2 2–5 –3 1


D-CSOPORT
Austria Wien (osztrák)–HNK Rijeka (horvát) 1–3
(Friesenbichler 90., ill. Gavranovic 21., 31., Kvrzic 92.)
Milan (olasz)–AEK Athén (görög) 0–0

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. AC Milan 3 2 1 8–3 +5 7
2. AEK Athén 3 1 2 4–3 +1 5
3. HNK Rijeka 3 1 2 6–6 0 3
4. Austria Wien 3 1 2 4–10 –6 1

E-CSOPORT
Atalanta (olasz)–Apollon Limassol (ciprusi) 3–1
(Ilicic 12., Petagna 64., Freuler 66., ill. Schembri 59.)
Everton (angol)–Lyon (francia) 1–2 (A. Williams 69., ill. Fékir 6. – 11-esből, B. Traoré 75.)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Atalanta 3 2 1 7–2 +5 7
2. Lyon 3 1 2 4–3 +1 5
3. Apollon Limassol 3 2 1 4–6 –2 2
4. Everton 3 1 2 3–7 –4 1


F-CSOPORT
Sheriff Tiraspol (moldovai)–Lokomotiv Moszkva (orosz) 1–1 (Badibanga 31., ill. Mirancsuk 17.)
Zlín (cseh)–FC Köbenhavn (dán) 1–1 (D. Diop 11., ill. Ankersen 17.)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Lokomotiv Moszkva 3 1 2
4–1 +3 5
2. FC Köbenhavn 3 3 1–1 0 3
Sheriff Tiraspol 3 3 1–1 0 3
4. Zlín 3 2 1 1–4 –3 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik