nemzetisport.hu 2018.11.08 21:42 Frissítve: 2018.11.08 22:36

El: Hiába a jobb kvalitások, a Vidi megtréfált minket – Lucescu

A Vidi FC–PAOK (1–0) El-csoportmeccs után a Nemzeti Sport Online arról kérdezte Razvan Lucescut, a vendégek szakvezetőjét, egyetért-e azzal, amit a két meccs eredménye mutat (hiszen Szalonikiben is győzött a Vidi), vagyis hogy a magyar bajnok a jobbik csapat a két gárda közül.

Razvan Lucescu (jobbra) szerint Marko Nikolics Vidije megfojtotta a PAOK-ot (Fotó: Szabó Miklós)

A MÉRKŐZÉSRŐL KÉSZÜLT KÉPGALÉRIA IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG.

„Nagyon nehéz meccs volt, nagyon jól megszervezte a védekezését az ellenfelünk, és a két mérkőzés alatt nem voltak számottevő lehetőségeink. Sajnos nem volt egy olyan játékos a csapatban, aki helyzeteket alakítson ki, hiányzott egy vezér. Sok mindennel próbálkoztunk, próbáltuk gyorsítani a játékot, próbálkoztunk a támadók cseréjével, de semmi sem vezetett eredményre. A döntő szituációkban ellenfelünk jobban játszott. A Vidi megtréfálta a PAOK-ot, a védekezésével elfojtotta a játékunkat és a kontrákból gólokat tudott lőni” – értékelt a az 1–0-s Vidi-győzelem után Razvan Lucescu, a PAOK román vezetőedzője.

A szakember hozzátette, mindent megtettek, de a futballban előfordul, hogy hiába minden erőfeszítés, nem sikerül helyzeteket kialakítani. Játékosai hozzáállásával elégedett, ám van olyan, hogy semmi sem sikerül.

Lucescu a továbbjutás kérdésével kapcsolatban elmondta, két meccs még hátravan, nem mondtak le a folytatás kiharcolásáról.

„Ők nyerték a két meccset. A kvalitások mellettünk szólnak, de hiába, ők nyertek kétszer is. Ez az én felelősségem” – válaszolta Lucescu az NSO azon kérdésére, hogy a Vidi-e a jobbik csapat a két mérkőzés alapján.

EURÓPA-LIGA

CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ
L-CSOPORT
Mol Vidi FC–PAOK (görög) 1–0 (Milanov 50.)
Groupama Aréna, 17 208
néző, V: Palabiyik (török)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A CSOPORT MÁSIK MECCSÉN
BATE Boriszov (fehérorosz)–Chelsea (angol) 0–1
(Giroud 53.)

Boriszov Aréna. V: Dabanovics (montenegrói)

AZ L-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Chelsea 4
4
6–1 +5 12
2. Mol Vidi FC 4
2
2 3–3 0
6
3. PAOK 4
1
3
4–5 –1
3
4. BATE Boriszov 4
1 3
4–8 –4 3

 

2019.06.17 19:03:04

Európa-liga nemzetisport.hu

A döntőt 2020. május 27-én rendezik meg Gdanskban.

2019.05.30 23:56:18

Európa-liga MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. A megfogalmazások a nálunk honos nyilatkozatokra emlékeztetnek.

2019.05.29 19:22:29

Európa-liga nemzetisport.hu

A Chelsea a második félidőben négy gólt szerezve másodszor nyerte meg az Európa-ligát!

2019.05.07 11:49:21

Európa-liga nemzetisport.hu

Az El-selejtező főágáról mindössze 13 csapat jut be a 48-as csoportkörbe.

2019.05.09 21:35:19

Európa-liga nemzetisport.hu

Loftus-Cheek a 28. percben volt eredményes a Stamford Bridge-en.