Nagyon, nagyon gyenge – otthon égett a Győri ETO

Vágólapra másolva!
2014.07.17. 19:57
null
Már a 8. percben hátrányba került, és nem is állt fel onnan a Győr (Fotó: Szabó Miklós)
A Győri ETO FC az Európa-liga-selejtező második fordulójának első mérkőzésén már a 8. percben hátrányba került a svéd IFK Göteborggal szemben, és bár voltak helyzetei, végül nagyon sima, 3–0-s vereséget szenvedett.

EURÓPA-LIGA
2. SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉS
GYŐRI ETO FC–IFK Göteborg 0–3
(0–1)
Győr, ETO-stadion. Vezette: Abdula (ukrán)
GYŐRI ETO FC: Kamenar – Svec (Varga R., 46.), Windecker (Trajkovics, 59.), Had, Dinjar – Pátkai, Kamber, Kronaveter (Koltai, 57.) – Dudás, Rudolf, Andrics. Vezetőedző: Horváth Ferenc
GÖTEBORG: Sandberg – A. Johansson, Bjarsmyr, H. Jónsson, Augustinsson – Smedberg (Sobralense, 80.), J. Johansson, Mahlangu (Allansson, 87.), Vibe (Söder, 70.) – Svensson, Larsson. Vezetőedző: Mikael Stahre
Gólszerző: Vibe (8.), J. Johansson (56.), Mahlangu (83.)



PERCRŐL PERCRE A MÉRKŐZÉSRŐL

Az európai kupaporondon a 2014–2015-ös szezonban eddig nem kápráztattak el minket a magyar csapatok – talán csak a DVTK Birkirkara elleni idegenbeli teljesítménye sorolható a jó kategóriába –, de az előző szezont a legjobb formában befejező, tavaszi elsőként, ezüstéremmel záró, bátor támadófutballt felvállaló Győrtől hazai pályán azért joggal várhattuk, hogy változtat az eddigi tendencián.

Még akkor is, ha messze nem a legerősebb csapatával állt fel a svéd Göteborg ellen a játékosállományát tekintve nyáron nem sokat változó Győri ETO (a meccsre nevezett keretben a szerb cserekapus, Milos Kocics volt az egyetlen új szerzemény). A védelem egyik oszlopa, Lipták Zoltán már korábban vádlisérülést szenvedett, a másik oszlop, Lang Ádám pedig a meccs előtt belázasodott, egyikük sem vállalta a mecset, ahogy a szintén sérült Marek Strestík és a várhatóan Lipcsébe szerződő, jelenleg pedig az U19-es válogatottal készülő Kalmár Zsolt sem lépett pályára.

Az idényben tétmeccsen először pályára lépő győriek így kényszerből a Marián Had, Djordje Kamber védőkettőssel álltak fel. Előbbi tavasszal összesen két meccsen játszott, utóbbi pedig védekező középpályás, legutóbb akkor szerepelt védőként, amikor az ETO márciusban 5–2-re kikapott otthon a Pécstől...

Az első kapura lövés ugyan a hazaiak nevéhez fűződött (Rok Kronaveter szabadrúgását üggyel-bajjal hárította a svéd kapus), de a győri védelem már a 8. percben betlizett. Lasse Vibe könnyedén került a bal oldalon Michal Svec mögé, a belső emberek nem tudtak kisegíteni, és bár Lubos Kamenár elsőre még védett, a kipattanóval szemben már tehetetlen volt. 0–1

Rudolf Gergely és Djordje Kamber áll tanácstalanul (Fotó: Szabó Miklós)
Rudolf Gergely és Djordje Kamber áll tanácstalanul (Fotó: Szabó Miklós)




Mintegy ötven, nagyon lelkes svéd szurkoló ünnepelte a dán támadó találatát, aki 2014-ben a bajnokságban tíz meccsen már kilenc gólnál jár.

Sajnos a Győr a folytatásban az NB I-ben megszokott önmagához képest lassú és nagyon körülményes volt a középpályán. Hiányzott egy olyan irányító típusú játékos, mint Kalmár Zsolt, ahogy hiányzott a lendületes szélső, Varga Roland is, aki csak a cserepadon kapott helyet.

A leginkább mégis az átütőerő hiányzott a győriek játékából, igaz, a hazaiaknak így is megvolt az esélyük az egyenlítésre, de Pátkai Máté és Rok Kronaveter hét méterről, Dudás Ádám pedig 12 méterről nem találta el a kaput.

A szüneten így 1–0-ra vezetett a gólján kívül még egy nagy helyzetet kialakító, de azt elpuskázó Göteborg.

Az első félidőben nagyon érződött, hogy a Göteborg a Győrrel szemben játékban van, hiszen Svédországban tart a bajnokság, és az északi csapat már az El-selejtezőjében is ment egy kört, az 1. fordulóban a luxemburgi Fola Escht búcsúztatta 2–0-s idegenbeli sikerének köszönhetően.

A második félidőre Horváth Ferenc, az ETO vezetőedzője némi kockázatot vállalt azzal, hogy a védő, Michal Svec helyére küldte be Varga Rolandot, míg a védelembe az alapesetben támadó Dudás Ádámot vezényelte hátra. Az 53. percben éppen ő adta el a labdát a győri tizenhatos előterében, de szerencsére a svédek nem tudtak helyzetet kialakítani.

Az 56. percben azonban ismét Dudás oldalán támadtak a svédek, egy szöglet után Sam Larsson lőtt kapura 17 méterről, a labda pedig Jakob Johansson lábáról a gólvonal mögé pattant. 0–2

A gól után nem sokkal kettőt is cserélt a Győr: Rok Kronavetert Koltai Tamás, a paksi kölcsönből visszatérő Windecker Józsefet pedig Nikola Trajkovics váltotta (az első cseréhez már a gól előtt készülődtek a hazaiak).

Kétgólos hátrányban már zúgott a lelátóról a „nagyon gyenge" rigmus kevésbé szalonképes változata, és ezek a hangok csak felerősödtek, amikor Rudolf Gergő kihagyta a meccs legnagyobb hazai helyzetét: öt méterről a kapuval szemben fölé lőtt.

Ezen az estén semmi sem jött össze Rudolféknak (Fotó: Szabó Miklós)
Ezen az estén semmi sem jött össze Rudolféknak (Fotó: Szabó Miklós)

A Győrnek ezután mintha még a maradék kedve is elment volna a játéktól, a 84. percben pedig a dél-afrikai May Mahlangu is betalált. 0–3

Ezek után a jövő heti visszavágó csak formalitásnak tűnik...

A háttérben a svéd, az előtérben a magyar együttes vezetőedzője (Fotó: Szabó Miklós)
A háttérben a svéd, az előtérben a magyar együttes vezetőedzője (Fotó: Szabó Miklós)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik