El: „Ennek a találkozónak is a Ferencváros az esélyese”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.22. 20:48
A Zeljeznicar vezetőedzője, Milomir Odovic szerint a szurkolóik fantasztikus hangulatot varázsolnak majd a stadionba a Ferencváros elleni Európa-liga-selejtező visszavágóján. A védő, Aleksandar Kosoric azt mondta, ennek a találkozónak is a magyar csapat az esélyese.

„Az első találkozó kiválóan alakult a csapatunk számára. Természetesen tudjuk, hogy rendkívül kemény összecsapásra számíthatunk csütörtökön, ismét remek napot kell kifognunk ahhoz, hogy jó eredményt érjünk el. Mindenkinek maximálisan kell koncentrálnia, és fontos, hogy végig higgadtak maradjunk. Ugyanolyan keménynek kell lennünk, mint Budapesten, a támadójátékunkat pedig fontos, hogy még egy szinttel feljebb emeljük. A szurkolóink nagyszerű hangulatot varázsolnak majd a stadionba, ez mindenképp előny lesz a számunkra. Százszázalékos teljesítményre van szükség ahhoz, hogy továbbjussunk" – idézi a fradi.hu Milomir Odovicot.fradi.hu Milomir Odovicot.

A sajtótájékoztató másik résztvevője a bosnyák csapat védője, Aleksandar Kosoric volt.

„Az öltözőben nagyszerű a hangulat, teljes mértékben elégedettek vagyunk az első mérkőzés eredményével. A visszavágón még keményebbnek kell lennünk, mint Budapesten, hiszen ennek a találkozónak is a Ferencváros az esélyese. A párharc továbbra is nyílt, a legjobb teljesítményünket kell nyújtanunk a szurkolóinkért, hogy mi juthassunk tovább."

A holnap 18 órakor kezdődő visszavágót honlapunk szöveges formában, élőben közvetíti.

Legfrissebb hírek

„A Ferencváros védelme átjáróháznak bizonyult, Ricardo Horta ragyogott” – portugál lapszemle

Európa-liga
7 órája

Őrült izgalmak után időn túli hetesgóllal mentett pontot a Fradi az ETO elleni női kézirangadón

Kézilabda
8 órája

Robbie Keane: Erre a sorozatra csak büszkének lehet lenni

Európa-liga
8 órája

Gróf Dávid: Fájdalmas lett a befejezés, de összességében elégedettek lehetünk

Európa-liga
10 órája

Véget ért az El-menetelés, a Braga hazai pályán megfordította az FTC elleni nyolcaddöntős párharcot

Európa-liga
11 órája

A Braga egy félidő alatt megfordította a Fradi elleni párharcot – videók

Európa-liga
12 órája

Zachariassen helyett Júlio Romao – így kezd a Ferencváros a Braga elleni El-visszavágón

Európa-liga
14 órája

Bevették Braga utcáit a Ferencváros szurkolói – fotók!

Európa-liga
14 órája
Ezek is érdekelhetik