El: Doll nem elégedett, de ígéri, a jövő héten jobbak lesznek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.10. 22:50
null
A Ferencváros készülhet a második selejtezőkörre (Fotó: Veres Viktor)
Az El-selejtező 1. fordulójának visszavágója után a Ferencváros vezetőedzője, Thomas Doll a Sliema elleni, továbbjutást érő 2–1-es győzelem kapcsán elmondta, a mutatott játékkal nem elégedett, de a jövő hétre, a Rijeka elleni meccsig még fejlődhet a csapat. Alfonso Greco, a Sliema Wanderers labdarúgócsapatának vezetőedzője sikerként könyveli el azt, hogy csapata meg tudta szorongatni a Ferencvárost az Európa-liga-selejtezőn.

„Ahhoz képest, ahogy a múlt héten futballoztunk, az első harminc percben jobban játszottunk, frissebbek voltunk, a játékosok jobban megismerték egymást. Az volt a problémánk, hogy harminc perc után könnyedén elveszítettük a labdát, és helyzetbe hoztuk az ellenfelet. Akárcsak az előző szezonban, nem tudjuk az első után gyorsan megszerezni a második gólt, ami megnyugtathatná a csapatot” – fogalmazott Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője.

„Kettő-nulla után sem nyugodhattunk meg, mert kaptunk egy gólt, és ha még egyet kapunk, akkor kiesünk. Továbbjutottunk, és most lesz egy hetünk, hogy még jobbak legyünk, de nem vagyok elégedett. A helyzeteket be kell rúgni, mert ha ez így folytatódik, akkor mindenki hamar meg fog őszülni a klubnál” – tette hozzá a szakember, aki a szurkolók kritikájára is reagált kérdésre válaszolva.

„A drukkereknek igazuk van. Ugyanakkor úgy gondolom, nem az egész meccsen, hanem csak a végén fütyültek. A jövőben meg kell találnunk az összhangot a klub, a csapat és a szurkolók között. Az új stadionban sokkal közelebb leszünk a szurkolókhoz, vállvetve küzdhetünk közösen a sikerekért. Az egyébként Németországban is természetes, hogy ha a szurkoló elégedetlen, azt füttyszóval fejezi ki” – mondta Doll.

Doll: A Fradiban előbb-utóbb mindeki meg fog őszülni


A szakember a Rijeka elleni jövő heti meccsel kapcsolatban elmondta, sokkal erősebb rivális vár rájuk, mint amilyen a máltai volt. Emlékeztetett arra, hogy a horvát csapat az előző szezonban a német Stuttgarttal szemben is helyt állt. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy holnap a helyszínen nézi meg a Rijeka Dinamo Zagreb elleni meccsét, amiből sok tapasztalatot leszűrhet.

A Nemzeti Sport felvetésére Doll egyetértett azzal, hogy amit Magyarországon lát, az mintha másik sportág lenne, mint amit mondjuk hazája válogatottja, Németország játszik a világbajnokságon. Elmondta, a magyar futball hosszú út előtt áll, de reméli, vele együtt mehet ezen végig.

„Már arra a tényre is büszkék lehetünk, hogy meccsben voltunk a Ferencvárossal – értékelt a lefújás után a Sliema vezetőedzője, Alfonso Greco. – Tudtuk, hogy a Fradi technikailag és a játék terén is jobb csapat nálunk. Nem ezen a mérkőzésen kellett volna kivívnunk a továbbjutást, hanem a hazai találkozón, ott kellett volna veszélyesebbnek lennünk, és nehezebb helyzetbe hoznunk ellenfelünket. Amikor bementem az öltözőbe, gratuláltam a srácoknak, nem kell szégyenkezve hazautaznunk.”

A máltai csapat szakembere újságírói kérdésre elmondta, kit látott a legjobbnak saját csapatából.

„Nem emelnék ki egyetlen játékost sem, mindenki hozzátette a magáét, de ha muszáj lenne választanom, akkor Stanley Ohawuchit említeném, ő erősebb ligában is megállná a helyét. Egyedül azonban ő sem lett volna elég ehhez, a csapat sikere az, hogy nehézzé tudtuk tenni a továbbjutást az FTC számára.”

EURÓPA-LIGA
ELSŐ SELEJTEZŐKÖR, MÁSODIK MÉRKŐZÉS

FERENCVÁROS–SLIEMA WANDERERS (máltai) 2–1 (Ugrai R. 14. – 11-esből, Busai 56., ill. Scozzese 60.)

EURÓPA-LIGA-SELEJTEZŐ – MENETREND
2. FORDULÓ
2014. július 17.: Győri ETO–IFK Göteborg (svéd)
2014. július 17.:
Veris Chisinau (moldovai)/Liteksz Lovecs (bolgár)–DVTK
2014. július 17.:
HNK Rijeka (horvát)–FTC
2014. július 24.:
IFK Göteborg–Győri ETO
2014. július 24.:
DVTK–Veris Chisinau/Liteksz Lovecs
2014. július 24.: FTC–HNK Rijeka

Legfrissebb hírek

Az ETO legutóbb abban az évben tudta megverni a Debrecent, amikor negyedszer bajnok lett

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 13:50

Dupla Tízes: erre az FTC–ETO rivalizálásra volt szüksége a magyar futballnak!

Labdarúgó NB I
2026.04.23. 19:00

MK: egymás után harmadszor verné meg az ETO az FTC-t – ilyenre 44 éve nem volt példa

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 10:35

A csereember Bánáti Kevin a tabella élére lőtte az ETO-t az FTC elleni aranyrangadón

Labdarúgó NB I
2026.04.19. 21:28

Az ETO 13 év után győzné le újra Győrben a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2026.04.17. 15:30

Újabb zöld-fehér csapatnak hintett egy négyest a Braga, elődöntős az El-ben

Európa-liga
2026.04.16. 23:06

Ismét hátrányból állt fel az FTC, amely pontszámban utolérte és meg is előzte az élen álló ETO-t

Labdarúgó NB I
2026.04.14. 18:35

Újra élre állhat a Ferencváros – ugyanúgy, mint tavaly ilyenkor

Labdarúgó NB I
2026.04.14. 13:21
Ezek is érdekelhetik