El: a Sport TV adta volna a Fradi meccsét, a klub nem járult hozzá

MTI MTIMTI MTI
2011.06.30. 16:11
A Sport Televízió közvetítette volna a Ferencváros 19 órakor kezdődő Európa-liga-selejtezős mérkőzését, azonban a klub ehhez nem járult hozzá a korábbi, a Kentaróval kötött szerződésben foglalt feltételekkel – tudta meg az MTI a Kentaro egyik munkatársától.

A Kentaro szerezte meg a közvetítési jog értékesítését 2004-ben, annak a 150 000 eurós kölcsönnek a fejében, amit a klubnak nyújtott. Ennek kamatmentes törlesztése úgy zajlott volna, hogy a közvetítési jog értékesítéséből származó bevétel 70 százaléka a Ferencvárost, 30 százaléka pedig a Kentarót illeti meg.

Utóbbi a Prago Sport nevű cégnek adta el a jogokat, ez a cég pedig a magyar Sport TV műsorainak nyolcvanszázalékos jogtulajdonosa – mondta el az MTI-nek a Kentaro munkatársa.

Az ulloi129.wordpress.com internetes oldal szerint is a sporttévé szívesen adta volna a Fradi meccsét, de a csatorna hiába fizeti ki a Pragónak a meccsért kért 13 000 eurót, a jövőben a klubnak is fizetnie kellett volna. A dupla elszámolást és az esetleges költséges pereket pedig a Sport TV nem vállalta.

Az MTI értesülése szerint a fennálló jogvita kapcsán a Kentaro és a Ferencváros képviselői jövő héten, vagy az azt követő hét elején ülnek tárgyalóasztalhoz, hogy az első fordulós siker esetén a második körben már képernyőre kerülhessen a zöld-fehérek meccse. A Kossuth Rádió sem közvetíti az összecsapást, ugyanis ezt a jogot is értékesítették a múltban.

Az ulloi129.wordpress.com csütörtökön azt írta, a Ferencváros megtette a kedden Kubatov Gábor elnök által a szurkolói ankéton bejelentett feljelentést, azonban mégsem Furulyás János korábbi elnök, hanem ismeretlen tettes ellen. Az egyesület súlyos értékaránytalanság miatt meg is támadta a szerződést, valamint jogfenntartással élt.

Legfrissebb hírek

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
3 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Minden más foci
2026.08.08. 20:50

A Real Madrid megérkezett a Groupama Arénába – képek

Minden más foci
2026.08.08. 18:09