El: a Puskás Akadémia svéd csapatot is kaphat – kalapok

H. Á., B. L.H. Á., B. L.
Vágólapra másolva!
2020.08.09. 22:04
null
A Puskás Akadémia három lehetséges ellenfele közül kettő is svéd (Fotó: Dömötör Csaba)
A Mol Fehérvár FC a hivatalos honlapján közzétette, mely csapatokat kaphatja az Európa-liga hétfői sorsolásán, a Malmö honlapjáról pedig azt is megtudtuk, a Puskás Akadémia mely gárdákkal futhat össze. Az esti órákban az UEFA is megerősítette a klubok híradásait, egyúttal kiderült a kispestiek hármasa is.

 

A KALAPOK

A Puskás Akadémia az 5. csoportba került, ahol két svéd gárda is található – így jó esélye van, hogy a BL-ben szereplő Ferencvároshoz hasonlóan magyar–svéd párharcot láthatunk.

A fehérváriak szlovén, litván vagy ír gárdával találkoznak, a kispestiek lehetséges ellenfelei között pedig ír, finn és észt csapat található meg.

Az első 13 csoportban hat csapat található, mindegyik mellé egy számot rendeltek (a kiemeltek 1–3., a nem kiemeltek 4–6.). A kiemeltek számát egy tálból veszik ki, a nem kiemeltekét egy másikból, a kettőt összekeverve pedig az elsőként kihúzott lesz a házigazda. Ez érvényes az első 13 csoport mindegyikére, a 14. és a 15. csoportban is hasonló a rendszer, annyi változtatással, hogy itt nyolc gárda van, és 1–4. helyig vannak a kiemeltek, az 5–8. pedig a nem kiemelteké.

A EL-SELEJTEZŐ 1. FORDULÓJÁNAK SORSOLÁSI BEOSZTÁSA

A MAGYAR VONATKOZÁSÚ CSOPORTOK

2. CSOPORT
KIEMELTEK

1. FK Zalgiris Vilnius (litván, 6)
2. FK Riteriai (litván, 4.25)
3. BP. HONVÉD (magyar, 4)

NEM KIEMELTEK
4. Derry City FC (ír, 1.34)
5. Paide Linnameeskond (észt, 0.875)
6. FC Inter Turku (finn, 1.3)

5. CSOPORT
KIEMELTEK

1. Malmö FF (svéd, 22)
2. Hammarby IF (svéd, 4.55)
3. FK Kukësi (albán, 5.5)

NEM KIEMELTEK
4. PUSKÁS AKADÉMIA FC (magyar, 2.575)
5. Cracovia (lengyel, 3.325)
6. Szlávia Szófia (bolgár, 3.475)

10. CSOPORT
KIEMELTEK
1. Bodö/Glimt (norvég, 4.35)
2. Nomme Kalju (észt, 5)
3. MOL FEHÉRVÁR
(magyar, 10.5)

NEM KIEMELTEK
4. Mura (szlovén, 2.6)
5. FK Kauno Zalgiris (litván, 1.575)
6. Bohemian FC Dublin (ír, 1.34)

7. CSOPORT
KIEMELTEK
1. Shamrock Rovers FC (ír, 3.75)
2. AGF Aarhus
(dán, 5.65)
3. FH Hafnarfjardar (izlandi, 4.5)

NEM KIEMELTEK
4. FC Honka (finn, 1.3)
5.
Ilves Tampere (finn, 1.3)
6. DAC (szlovákiai, 3.175)

14. CSOPORT
KIEMELTEK
1. Universitatea Craiova (román, 5)
2. Skendija Tetovo (északmacedón, 7.25)
3. Topolyai SC (szerbiai, 5.1)
4. Kajrat Almati (kazah, 6)

NEM KIEMELTEK
5. FK Noa (örmény, 1.525)
6. Sumgayit FK (azeri, 3.75 koefficienspont)
7. Petrocub Hincesti (moldovai, 2)
8. Lokomotivi Tbiliszi (grúz, 1.15)

Az első forduló játéknapja: augusztus 27.

TUDNIVALÓK

Az már korábban eldőlt, hogy a Fehérvár és a Honvéd kiemelt lesz az első selejtezőben, míg a Puskás Akadémia nem. A kiemelést az UEFA aktuális klubrangsora határozza meg, azt pedig az előző öt európai kupaidényben nyújtott teljesítmény.

Mind a három magyar El-csapatra érvényes: a leggyengébbeknek fenntartott előselejtezőben nem kell pályára lépniük, és a csoportkör eléréséhez négy akadályt kell sikerrel venniük – a koronavírus-járvány okozta rövidítés miatt a szokásokkal ellentétben négy egymérkőzéses párbajt (a már ismert időpontok lejjebb).

A rangsor 122. helyén álló Mol Fehérvár – köszönhetően a 2018–2019-es idény El-csoportkörös szereplésének – 10.5 ponttal erős mutatóval bír az eddig ismert mezőnyben, ennek köszönhetően kezdettől biztosra vehető volt, hogy kiemelt lesz az első sorsolásnál.

Az európai klubsorrendben holtversenyben a 256. helyen álló Bp. Honvéd a legutóbbi három kiírásban ott volt valamelyik európai kupasorozat selejtezőjében (egyszer a BL-ben, kétszer az El-ben), és bár sokáig a „lebegő” csapatok várólistáján szerepelt a neve, a 4 koefficienspont elegendő lett ahhoz, hogy az első körben a kispestiek is kiemeltek legyenek.

A Puskás Akadémia újonc, nincsenek európai kupaeredményei, így a magyar csapatoknak adható legalacsonyabb koefficienssel (2.575) vág neki a versenynek – nem kiemeltként.

Érdekesség, hogy noha a Topolyai SC is kupaújonc, a szerbiai csapatok közelmúltbeli kupaszereplése nyomán az ország klubjainak járó minimum koefficienspont (5.1) is elegendő a kiemeléséhez.

Ismert az is, hogy továbbjutása esetén a Fehérvár a selejtező második körében is kiemelt lesz, a Honvéd viszont nem.

KIEMELTEK
(ezek a csapatok nem találkozhatnak egymással az első körben)
APOEL (ciprusi, 27.5 koefficienspont)
Malmö FF (svéd, 22)
FK Partizan (szerb, 22)
FCSB (román, 20.5)
NK Maribor (szlovén, 14)
Hapoel Beer-Seva (izraeli, 14)
Rosenborg BK (norvég, 13.5)
Apollon Limassol (ciprusi, 12.5)
MOL FEHÉRVÁR (magyar, 10.5)
Skendija Tetovo (északmacedón, 7.25)
The New Saints FC (walesi, 7)
Dinamo Minszk (fehérorosz, 7)
Lech Poznan (lengyel, 7)
Aberdeen (skót, 6.5)
HSK Zrinjski Mostar (bosnyák, 6.25)
Alaskert (örmény, 6)
Kajrat Almati (kazah, 6)
FK Zalgiris Vilnius (litván, 6)
AGF Aarhus (dán, 5.65)
Motherwell FC (skót, 5.575)
FC Vaduz (liechtensteini, 5.5)
FK Kukësi (albán, 5.5)
Valletta FC (máltai, 5.25)
FK Ventspils (lett, 5.25)
Olimpija Ljubljana (szlovén, 5.25)
Servette (svájci, 5.12)
Topolyai SC (szerbiai, 5.1)
Universitatea Craiova (román, 5)
Nomme Kalju (észt, 5)
Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz, 4.75)
Hammarby IF (svéd, 4.55)
FH Hafnarfjardar (izlandi, 4.5)
Bodö/Glimt (norvég, 4.35)
FC Progres Niederkorn (luxemburgi, 4.25)
FK Riteriai (litván, 4.25)
CSZKA Szófia (bolgár, 4)
Szutjeszka Niksics (montenegrói, 4)
BP. HONVÉD (magyar, 4)
Maccabi Haifa (izraeli, 3.925)
Beitar Jeruzsálem (izraeli, 3.925)
Ordabaszi Simkent
(kazah, 3.85)
Neftci PFK (azeri, 3.75)
Shamrock Rovers FC (ír, 3.75)
Kesla FK (azeri, 3.75)
Három csapat az előselejtezőből érkezik.

NEM KIEMELTEK
(ezek a csapatok nem találkozhatnak egymással az első körben)
Sumgayit FK
(azeri, 3.75 koefficienspont)
Lokomotiv Plovdiv (bolgár, 3.475)
Szlávia Szófia (bolgár, 3.475)
FC Botosani
(román, 3.34)
Piast Gliwice
(lengyel, 3.325)
Cracovia
(lengyel, 3.325)
Levadia Tallinn (észt, 3.25)
Hibernians FC (máltai, 3.25)
DAC (szlovákiai, 3.175)
MFK Ruzomberok (szlovákiai, 3.175)
MSK Zilina (szlovákiai, 3.175)
FK Zeljeznicar (bosnyák, 3)
KF Laci (albán, 2.75)
Mura (szlovén, 2.6)
PUSKÁS AKADÉMIA FC (magyar, 2.575)
Szaburtalo Tbiliszi (grúz, 2)
FK Skupi (északmacedón, 2)
Petrocub Hincesti (moldovai, 2)
FC Differdange 03 (luxemburgi, 1.6)
Union Titus Pétange (luxemburgi, 1.6)
FK Kauno Zalgiris (litván, 1.575)
FK RFS (lett, 1.525)
Sirak Gyumri (örmény, 1.525)
Valmieras FK (lett, 1.525)
FK Noa (örmény, 1.525)
FK Teuta (albán, 1.475)
FK Renova Dzsepcsiste (északmacedón, 1.475)
FK Borac Banja Luka (bosnyák, 1.375)
FC Sfantul Gheorghe (moldovai, 1.35)
FC Dinamo-Auto Tiraspol (moldovai, 1.35)
Bohemian FC Dublin (ír, 1.34)
Derry City FC (ír, 1.34)
FC Inter Turku (finn, 1.3)
Ilves Tampere (finn, 1.3)
FC Honka (finn, 1.3)
Breidablik (izlandi, 1.25)
Bala Town FC (walesi, 1.25)
Dinamo Batumi (grúz, 1.15)
Lokomotivi Tbiliszi (grúz, 1.15)
Sirens FC (máltai, 1.15)
Víkingur Reykjavík (izlandi, 1.075)
Paide Linnameeskond (észt, 0.875)
Öt csapat az előselejtezőből érkezik.

EURÓPA-LIGA SELEJTEZŐ 2020–2021 – MENETREND, KULCSDÁTUMOK

A selejtező menetrendje annyiban eltér a Bajnokok Ligájáétól, hogy ebben a sorozatban a playoffkörben is csupán egy mérkőzés dönt a továbbjutásról.

ELŐSELEJTEZŐ (16 csapat)
Sorsolás időpontja:
augusztus 9.
Játéknap: augusztus 20.

Tre Penne (San Marinó-i)–SC Glijani (koszovói)
Lincoln Red Imps
(gibraltári)–FC Pristina (koszovói)
FC Santa Coloma
(andorrai)–Iszkra Danilovgrad (montenegrói)
UE Engordany
(andorrai)–Zeta Golubovci (montenegrói)
Glentoran
(északír)–HB Tórshavn (feröeri)
St Joseph's FC
(gibraltári)–B36 Tórshavn (feröeri)
Coleraine
(északír)–La Fiorita (San Marinó-i)
NSI Runavík
(feröeri)–Barry Town (walesi)

Kiemeltek: Lincoln Red Imps (gibraltári, 5.25 koefficienspont), FC Santa Coloma (andorrai, 4.5), B36 Tórshavn (feröeri, 3.75), La Fiorita (San Marinó-i, 3), Tre Penne (San Marinó-i, 2.25), NSI Runavík (feröeri, 2.25), HB Tórshavn (feröeri, 2), UE Engordany (andorrai, 2).
Nem kiemeltek: St Joseph's FC (gibraltári, 1.75), FC Pristina (koszovói, 1.75), Zeta Golubovci (montenegrói, 1.25), Coleraine (északír, 1.25), Barry Town (walesi, 1), Glentoran (északír, 0.975), Iszkra Danilovgrad (montenegrói, 0.875), SC Glijani (koszovói, 0.8)

SELEJTEZŐ
Selejtező, 1. forduló
– itt kapcsolódik be a három magyar résztvevő, a párharcok egymeccsesek, a pályaválasztóról sorsolás dönt
Sorsolás időpontja:
augusztus 10.
Játéknap: augusztus 27.
A résztvevőket lásd fent!

Selejtező, 2. forduló
Sorsolás időpontja:
augusztus 31.
Játéknap: szeptember 17.
Itt kapcsolódnak be (27 csapat): Tottenham Hotspur (angol), FC Basel (svájci), FC Köbenhavn (dán), VfL Wolfsburg (német), BATE Boriszov (fehérorosz), Galatasaray (török), Standard Liege (belga), Granada CF (spanyol), AC Milan (olasz), Rangers FC (skót), Stade de Reims (francia), Rio Ave (portugál), Dinamo Moszkva (orosz), Slovan Liberec (cseh), Hajduk Split (horvát), Willem II Tilburg (holland), FK Jablonec (cseh), Kolosz Kovalivka (ukrán), TSV Hartberg (osztrák), Anorthoszisz (ciprusi), Arisz Szaloniki (görög), OFI Kréta (görög), NK Osijek (horvát), Vojvodina (szerb), IFK Göteborg (svéd), Viking Stavanger (norvég), Kajszar (kazah)

Selejtező, 3. forduló
Sorsolás időpontja: szeptember 1.
Játéknap: szeptember 24.
Itt kapcsolódnak be (12 csapat): FK Rosztov (orosz), Sporting CP (portugál), Deszna Csernihiv (ukrán), PSV Eindhoven (holland), LASK (osztrák), Sparta Praha (cseh), AEK Athén (görög), NK Rijeka (horvát), SönderjyskE (dán), Charleroi (belga), Alanyaspor (török), St.-Gallen (svájci)

Selejtező, playoffkör
Sorsolás időpontja:
szeptember 18.
Játéknap: október 1.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik