Dzsudzsákék a 92. percben mentettek pontot

Vágólapra másolva!
2009.09.17. 22:48
null
Isaksson húzza le a labdát Hubník elől Prágában (fotó: Reuters)
Címkék
Hatalmas csatában mentett pontot a Dzsudzsák Balázzsal felálló PSV a labdarúgó Európa-liga K-csoportjában. A meccs hőse Jonathan Reis volt, aki kétszer is eredményes volt. A Sáfár Szabolccsal felálló Austria Wien simán kikapott Bilbaóban, míg a Németh Krisztiánt nélkülöző AEK Athén az Everton otthonában szenvedett vereséget.

Dzsudzsák Balázs természetesen kezdőként kapott szerepet a PSV-ben, amely Prágába látogatott.

Jól kezdett a PSV, Danko Lazovics már a második percben helyzetbe került. A folytatásban is próbálkozott a holland együttes, de eredmény nélkül. Dzsudzsáknak is volt egy veszélyesebb lövése, ám abból sem lett gól.

Az első találatra a 76. percig kellett várni, ekkor Martin Zeman labdáját Roman Hubník továbbította a hálóba. A PSV-t azonban nem fogta meg a gól, és öt perccel később ki is egyenlített: a gólban főszerepet játszott Dzsudzsák, aki jól küldte középre a labdát szabadrúgásból, és a csereként beálló Reis nem hibázott.

Ezután lett azonban igazán izgalmas a találkozó, ugyanis a szintén csereként beálló Václav Kadlec gólpasszt adott Zemannak, aki a 87. percben betalált. Úgy tűnt, eldőlt a mérkőzés, de a PSV-nek még erre is volt válasza. A játékvezető a 92. percben  tizenegyest ítélt, ezt pedig Reis értékesítette, pontot mentve csapatának.

Németh Krisztián a kispadon kezdte az AEK Athén liverpooli vendégszereplését. A görög együttes borzasztóan kezdte a meccset, hiszen az első negyedórában két szöglet után kétgólos hátrányba került.

Előbb jobbról jött egy sarokrúgás, Saja kapus benn ragadt a kapuban, Joseph Yobo pedig a hosszún érkezve a jobb sarokba fejelt. A másik szögletet balról ívelték be az angolok, többen elvétették a labdát, a kapu előtt álló Distin azonban nem, és megduplázta az előnyt.

A félidő vége előtt még Steven Pienaar távoli hatalmas bombája is beakadt. A második játékrészben ráadásul Araujo fegyelmezetlensége miatt tíz emberre fogyatkozott az AEK, a vendégjátékos visszarúgott ellenfelének, Distinnek.

Miután a hajrában Jo is betalált, a meccset simán elvesztette az athéni csapat, Némethet nem cserélte be Dusan Bajevics. Az Everton amiatt sajnálkozhat, hogy Louis Sahát a lefújás előtt ütésért kiállították.

Sáfár Szabolcs védte az Austria Wien hálóját Bilbaóban. A bécsi együttes hamar hátrányba került, hiszen Fernando Llorente a nyolcadik percben értékesített egy tizenegyest.

A válogatott támadó a folytatásban is megkeserítette a vendégvédők életét, a 25. percben már a második gólját szerezte meg, egy balról érkező beadás után helyezett Sáfár hálójába.

Az Austria nem vallott szégyent, ám helyzeteit nem tudta értékesíteni, ezek elpuskázásában leginkább Diabang jeleskedett. Szünet után Bak és Ortlechner helyezkedési hibáját Iker Muniain használta ki, eldöntve ezzel a meccset. Sáfár végigvédte a találkozót.

Meglepetésre hazai pályán szenvedett vereséget a Fenerbahce, a Lazio és az FC Bruges is, utóbbit nagyon megverte a Sahtar. A Sheriff pontot szerzett a Steaua Bucuresti vendégeként.

Futács Márkót nem nevezte a mérkőzésre a Portugáliában nyerő (3–2) Werder Bremen. 

 EURÓPA-LIGA
G-CSOPORT
Lazio (olasz)–Salzburg (osztrák) 1–2 (Foggia 59., ill. Schiemer 82., Janko 92.)
Villarreal (spanyol)–Levszki Szófia (bolgár) 1–0 (Nilmar 72.)

H-CSOPORT
Fenerbahce (török)–Twente (holland) 1–2 (Mehmet Topuz 71., ill. Nkufo 75., 80.)
Steaua Bucuresti (román)–Sheriff (moldovai) 0–0

I-CSOPORT
Benfica (portugál)–BATE Boriszov (fehérorosz) 2–0 (Nuno Gomes 36., Cardozo 41.)
Everton (angol)–AEK Athén (görög) 4–0 (Yobo 10., Distin 17., Pienaar 37., Jo 82.)

J-CSOPORT
FC Bruges (belga)–Sahtar Doneck (ukrán) 1–4 (Geraerts 62., ill. Hai 12., Willian 19., Srna 35., Kravcsenko 75.)
Partizan Beograd (szerb)–Toulouse (francia) 2–3 (Krsztajics 23., Cléo 69., ill. Sirieix 30., 38., Pentecote 49.)

K-CSOPORT
CFC Cluj (román)–FC Köbenhavn (dán) 2–0 (Culio 53., Traoré 75.)
Sparta Praha (cseh)–PSV (holland) 2–2 (Hubník 76., Zeman 87., ill. Reis 81., 91. – a másodikat 11-esből)

L-CSOPORT
Athletic Bilbao (spanyol)–Austria Wien (osztrák) 3–0 (F. Llorente 8. – 11-esből, 25., Muniain 56.)
Nacional (portugál)–Werder Bremen (német) 2–3 (Lopez 68., Halliche 75., ill. Frings 39. – 11-esből, C. Pizarro 55., 85.)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik