Dzsudzsák gólja és a 2-0-s vezetés ellenére elbukott a PSV

Vágólapra másolva!
2011.04.14. 21:02
null
Dzsudzsákék küzdöttek, de elbuktak a Benfica ellen (fotó: Action Images – archív)
Címkék
Bár a csapatot kapitányként vezető Dzsudzsák Balázs és Jeremain Lens már a mérkőzés elején betalált, a PSV nem tudta ledolgozni háromgólos hátrányát a Benfica ellen az Európa-liga negyeddöntőjének visszavágóján. A lisszaboniak részéről az első félidő hosszabbításában Luisao fontos és szép gólt szerzett, majd a második játékrészben Óscar Cardozo is betalált büntetőből, így a portugál csapat a 2–2-es döntetlen után 6–3-as összesítéssel jutott be az elődöntőbe, amelyben a Bragával találkozik.

 

Lehetetlennek tűnő küldetésre vállalkozott a PSV a Benfica ellen: a lisszaboniak 4–1-re kiütötték az eindhovenieket az első mérkőzésen, így hazai pályán a gólzáporos győzelem reményénél nem adhatták alább.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg 2011-ben az Európa-ligát?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Orlando Engelaar és Wilfred Bouma hiányában Dzsudzsák Balázs viselte a csapatkapitányi karszalagot, és a magyar szélső jó példát mutatott: a 17. percben megszerezte a vezetést a PSV-nek! Jeremain Lens robogott el a jobb oldalon, beadását pedig az újdonsült „cséká” a hálóba továbbította. Dzsudzsák Balázs ötödik gólja volt ez az aktuális El-szezonban. 1–0

Fred Rutten csapata hatalmas iramot diktálva rontott neki ellenfelének, aminek hamar meg is lett az eredménye, hiszen már a 25. percben ledolgozott a háromgólos hátrányából kettőt. Lens került szerencsés mód helyzetbe, és ugyan Roberto kapus elsőre védett, a kipattanó labda egy védőről ismét a brazil csatár elé került, aki másodjára már nem hibázott. 2–0

A Benfica zavarodottnak tűnt, több labdát is elveszített már a saját térfelén: Dzsudzsák lecsapott egyre, ám Roberto centik híján menteni tudott, míg Zakariad Labyad lövése nem sokkal ment a kapu mellé.

A félidő hajrájában azonban – akárcsak az első találkozó legvégén – lélektanilag fontos pillanatban gólt szerzett a Benfica: Andreas Isaksson jött ki rosszul a kapujából, Luisao pedig az elé paskolt labdát remek mozdulattal, akrobatikusan rúgta a léc alá. 2–1

A második játékrész elején hiába birtokolta többet a labdát a hazai csapat, érződött, a Benfica magára talált az első félidő kilátástalan játéka után, és kontráik révén mind többször veszélyeztették a saját iramába belerokkanó PSV kapuját.

A 63. percben végleg eldőlt a továbbjutás kérdése: César Peixotót Sztaniszlav Manolev nem tudta megállítani, míg Marcelo csak szabálytalanul, a jogosan megítélt büntetőt pedig Óscar Cardozo váltotta gólra. 2–2 (Összesítés ekkor már 3–6.)

A hajrára így nem sok nyitott kérdés maradt, a PSV férfiasan küzdve bukott el, de a Benfica a két mérkőzésen komplettebb és jobb csapat benyomását keltette.

RUTTEN: DÜHÍTŐ VOLT A SZÜNET ELŐTT KAPOTT GÓL

Fred Rutten, a PSV vezetőedzője a meccs után elmondta, Dzsudzsák Balázs és Jeremain Lens nagyszerű gólt szerzett, de a portugálok szünet előtti szépítése eldöntötte a párharcot.

 

„A meccs első pillanataiban nem játszottunk túl jól, de aztán magunkra találtunk, és megmutattuk, hogy tudunk futballozni. Aztán két nagyszerű gólt szereztünk. Dühítő volt, hogy a félidő utolsó pillanataiban kaptunk egy gólt, amely hatalmas lendületet adott a Benficának. Egy kissé csalódottak voltunk, de pozitív, hogy a srácok mindent beleadtak. A rivális határozottsága eldöntötte a párharcot" – mondta Rutten.

 

PSV–BENFICA 2–2

 

PERCRŐL PERCRE
1. perc: Elkezdődött a mérkőzés.
Lisszabonban a portugálok fantasztikusan futballozva 4–1-re nyertek.
6. perc: Cardozo jobb oldali beadását a hosszún érkező Gaitán akrobatikus mozdulattal tette kapura, és bár Isakkson ujjheggyel beleért, elmaradt a szöglet.
7. perc: Tamata talpalta le Salviót, sárga lapot kapott érte. Az előző mérkőzésen két gólt szerző argentint ápolni kellett.
10. perc: Egy bal oldali szöglet után Cardozo fejelt jócskán kapu fölé.
11. perc: Marcelo hátraadása rövidre sikerült, Saviola ugyan elérte a labdát, de Isaksson remekül robbant ki a kapujából, és menteni tudott.
14. perc: Lens tört be a jobb oldalról a tizenhatoson belülre, majd laposan középre adott, de a bal oldalon érkező Dzsudzsáknak hosszú volt a labda.
16. perc: Luisao rövid mentése Wuytens elé került, de a belga támadó 18 méterről méterekkel kapu fölé lőtt.
17. perc: Dzsudzsák góljával vezet a PSV! Lens robogott el a jobb oldalon, majd középre adott, az érkező magyar válogatott játékos pedig becsúszva a keresztléc alá lőtt. 1–0!
19. perc: Salvio nem tudta folytatni a játékot, helyére Carlos Martins érkezett.
Ez volt a mai mérkőzésen csapatkapitány Dzsudzsák ötödik gólja az Európa-ligában, amellyel a legeredményesebb a PSV-ben az idei szezonban.
25. perc: Lens kapott labdát a jobb oldalon, de már harmadszor maradt lesen a mérkőzésen.
26. perc: Egy labdaszerzés után Lens 11 méterről lőtt, ám Roberto védett, a kipattanó labda azonban egy védőről ismét a brazil csatár elé került, aki a kapuba emelt. 2–0!
27. perc: Dzsudzsák reklamálás miatt kapott sárgát, így ki kell hagynia a következő mérkőzést.
30. perc: A védők ügyetlenkedését Dzsudzsák használhatta volna ki, de hosszan vett át a labdát, Roberto védett.
33. perc: Cardozo emelt kapura 18 méterről, ám fél méterrel kapu fölé ment a kísérlet.
36. perc: Marcelo kapott újabb sárgát, így ő is kihagyja a következő találkozót.
37. perc: César Peixoto 32 méteres szabadrúgását öklözte vissza a mezőnybe Isaksson.
40. perc: Labyad lőtt 20 méterről kapura egy lepattanó labdát, alig ment a bal felső sarok mellé.
41. perc: Ismét Labyad lőtt jobbal, 16 méterről, de jócskán kapu mellé ment a kísérlet.
A Benfica az Európa-ligában 16 mérkőzés óta veretlen. Legutóbb 2010 áprilisában a Liverpool vendégeként kapott ki 4–1-re.
45. perc: Két perc lesz a hosszabbítás.
45+2. perc: Szépített a Benfica! Rosszul mozdult ki egy jobb oldali szögletre Isaksson, és bár elütötte a labdát, az Luisao elé pattant, a brazil védő pedig akrobatikus mozdulattal a bal felső sarokba lőtt. 2–1!
45+3. perc: Véget ért az első félidő.
46. perc: Megkezdődött a második félidő.
47. perc: Egy szép kényszerítő után Carlos Martins lőtt 24 méterről, de eltörte a labdát, amely jócskán kapu mellé ment.
49. perc: Maxi Pereira tartotta fel Dzsudzsákot a bal oldalon, a magyar légiós szabadrúgást kapott, de középre ívelését kifejelték a védők.
52. perc: Dzsudzsák éles, bal oldali beadását elnézték középen a védők, a hosszún üresen helyezkedő Labyad azonban kapásból kapu mellé lőtt.
55. perc: Gaitán látta meg, hogy Isaksson kissé kint állt, kapura ívelt, ám a svéd kapus visszaért, és lehúzta a labdát.
59. perc: Gaitán billentette ki védőjét egyensúlyából, majd 16 méterről lőtt, de Isaksson szögletre tolta a jobb alsó sarokba tartó labdát.
60. perc: Luisao fejelt alig kapu fölé egy jobb oldali szögletet.
62. perc: Büntetőhöz jutott a Benfica! César Peixoto tört be a bal oldalon a tizenhatoson belülre, ám Marcelo becsúszva elkaszálta.
63. perc: A labda mögé Cardozo állt, és higgadtan a kapu közepébe lőtt. 2–2!
67. perc: Nyúl helyett Bohóc, azaz Saviolát Pablo Aimar váltotta.
69. perc: Cardozo most önző volt, passz helyett nyolc méterről, kiszorított szögből méterekkel kapu fölé lőtt.
70. perc: Marcus Berg Marcelót, Jagos Vukovics pedig Tamatát váltotta.
74. perc: Dzsudzsák 22 méteres szabadrúgását bravúrral védte a bal alsó sarokból Roberto.
A Benfica a meccsen eddig 10-szer lőtt kapura, míg a PSV csak háromszor, amelyből kettő gól is lett.
75. perc: Carlos Martins gyengécske lövése kerülte el a kaput.
78. perc: Bakkal próbálkozott 22 méterről, de jócskán kapu fölé ment a kísérlet.
79. perc: Kihasználta utolsó cseréjét a Benfica: Gaitán helyére Airton érkezett.
80. perc: Egy újabb hazai lövés, de Hutchinson lökete méterekkel elkerülte a kaput.
85. perc: Stefan Nijland be, Manolev le a hazaiaknál.
90. perc: Három perc lesz a hosszabbítás
90+3. perc: Véget ért a mérkőzés, összességében megérdemelten jutott tovább a Benfica, a PSV a lisszaboni meccsen bukta el a párharcot.
Az elődöntőben a Benfica a Bragával találkozik, míg a Szpartak Moszkvát kiejtő Porto a Twentét kiütő Villarreallal játszik. Sohasem fordult még elő európai kupasorozatban, hogy három portugál csapat szerepeljen az elődöntőben.
EURÓPA-LIGA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
PSV (holland)–BENFICA (portugál) 2–2 (2–1)
Eindhoven, Philips Arena, V: Stark (német)
PSV: Isaksson – Manolev (Nijland, 85.), Marcelo (M. Berg, 70.), F. Rodríguez, Tamata (Vukovics, 70.) – Bakkal, Hutchinson, D. Wuytens – Labyad, Lens, Dzsudzsák
BENFICA: Roberto – Maxi Pereira, Luisao, Jardel, Fábio Coentrao – Salvio (Carlos Martins, 19.), Javi García, César Peixoto, Gaitán (Airton, 79.) – Saviola (Aimar, 67.), Óscar Cardozo
G: Dzsudzsák (17.), Lens (25.), ill. Luisao (45+2.), Cardozo (63. – 11-esből)
Sárga lap: Tamata (7.), Dzsudzsák (27.), Marcelo (35.)
Továbbjutott: a Benfica, 6–3-as összesítéssel
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Braga (portugál)–Benfica (portugál)
Porto (portugál)–Villarreal (spanyol)
Az elődöntő első mérkőzéseit április 28-án, a visszavágókat május 5-én rendezik. Az elöl álló csapatok kezdik otthon a párharcot.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik