Balotelli „idióta volt”, a City kiesett

Vágólapra másolva!
2011.03.17. 21:04
null
Balotelli (balra) pirosat kapott, és ezzel nehéz helyzetbe hozta csapatát (Fotó: Reuters)
A labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntő-visszavágóján csütörtök kora este a Zenit hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Twentét, de 3–2-es összesítéssel búcsúzott a sorozattól. Huszti Szabolcs a második félidőben csereként lépett pályára. A Manchester City 2–1-es összesítésben maradt alul a Dinamo Kijevvel szemben, de az angolok több mint egy félidőt emberhátrányban játszottak Mario Balotelli kiállítása után; a csatárt csúnya belépője miatt keményen kritizálták az angol sportoldalak tudósítói. Továbbjutott a Szpartak Moszkva és a Benfica is.

 

MANCHESTER CITY (angol)–DINAMO KIJEV (ukrán)

MANCINI BALOTELLIT HIBÁZTATTA

Roberto Mancini, a Manchester City vezetőedzője úgy nyilatkozott, Mario Balotelli „butasága" miatt is esett ki együttese.

 

„Ha egyenlő létszámban játszhattuk volna végig a mérkőzést, akkor két-három gólt is szerezhettünk volna. Nem láttam tisztán a szabálytalanságot, de nagyon csalódott vagyok, mert egy ilyen meccsen óriási hátrány, ha pirosat kap valaki a csapatból, főleg ha valami butaság miatt. Marióval az a baj, hogy azt hiszi magáról, hogy fantasztikus játékos. De ha ilyen hülyeséget csinál, akkor engem, saját magát és a csapatot is nagyon nehéz helyzetbe hozza" – mondta Mancini, aki szerint az ukrán csapat húzta az időt.

 

„Az ellenfél egyfolytában színészkedett és a bíró ezt végig látta. De ilyen a labdarúgás. Tizenegy játékossal sem lett volna könnyű dolgunk. Jól játszottunk, és nem hagytuk nekik, hogy helyzeteket alakítsanak ki, de tíz emberrel nagyon nehéz" – tette hozzá a szakember.

A Manchester City nehéz helyzetben várhatta a Dinamo Kijev elleni visszavágót, Roberto Mancini csapata ugyanis 2–0-ra kikapott Ukrajnában az első összecsapáson.

Az angol együttes már az ötödik percben megszerezhette volna a vezetést, amikor Micah Richards hozta nagy helyzetbe Mario Balotellit, aki közelről, óriási helyzetben fölé durrantott.

Az olasz támadó nemcsak a nagy lehetőséget hibázta el, hanem még nehezebb helyzetbe is hozta csapatát a 34. percben: talppal beleszállt Goran Popovba, amiért azonnal piros lapot kapott. A Sky Sports tudósítója „teljesen idiótának" nevezte a játékost tettéért szöveges közvetítésében.

A kiállítás ellenére néhány perccel később vezetést szerzett a Manchester City. Igaz, ehhez Olekszandr Sovkovszkij hibájára is szüksége volt, a kapus Alekszandar Kolarov lapos lövésénél rosszul ért a labdához, amely a kapujában kötött ki.

A 64. percben Gareth Barry jó labdát adott David Silvának, aki ígéretes helyzetben próbálkozhatott, de Sovkovszkij bravúrosan mentett.

A City hiába harcolt tovább tíz emberrel, nem tudta megszerezni a ráadáshoz szükséges gólt, pedig a bíró majdnem hat percet hosszabbított, így Andrij Sevcsenkóék jutottak be a negyeddöntőbe.

 

ZENIT (orosz)–TWENTE (holland)

Azt mondják, egy csapat ereje a bajban mutatkozik meg igazán. Ez a megállapítás ma hatványozottan érvényesült Huszti Szabolcs csapata, az orosz Zenit esetében. A szentpétervári alakulat egy hete az Európa-liga nyolcaddöntőjének első meccsén 3–0-ra kikapott a Twente vendégeként, a mai visszavágó előtt pedig autóbalesetben életét vesztette a csapat kapusának, Vjacseszlav Malafejevnek a felesége.

A Zenit így Jurij Zsevnovval a gólvonalon kezdte a meccset, de a második számú kapusnak nem sok dolga akadt az első félidőben, a hazaiak ugyanis mindent egy lapra feltéve nyomás alá helyezték a hollandokat, és az első félidőben két gólt ledolgoztak hátrányukból.

A 16. percben a vendégvédők között remek ütemben kilépő Roman Sirokov szerezte meg a vezetést, majd a 37. percben Alekszandr Kerzsakov vágott öt méterről a léc alá egy lecsorgó labdát.

Huszti Szabolcs a szünetben állt be Fernando Meira helyére, de az újabb gólhoz már ő sem tudta hozzásegíteni csapatát. A Zenit hiába rohamozott nagy erőkkel a második félidőben, újabb gólt már nem szerzett, így 3–2-es összesítéssel búcsúzott.

 

PSG (francia)–BENFICA (portugál)

A PSG egygólos hátrányba került a nyolcaddöntő első mérkőzésén Lisszabonban. Sokáig egyik csapat sem tudott igazán nagy helyzetet kialakítani, ám a 27. percben a portugálok tovább növelték előnyüket.

Nicolás Gaitán kapott labdát a hazaiak tizenhatosának bal oldalán, majd gondolt egyet, és célba vette a kapu jobb oldalát. Apoula Edel nem számított a lövésre, és a labda a kapujában kötött ki.

A hazaiak majdnem azonnal válaszoltak a találatra, de Roberto nagyot védett, ám a 35. percben már nem volt esélye a mentésre. Mevlut Erding visszafejelt egy beívelt labdát a vendégek tizenhatosán belül, és a középen helyezkedő Mathieu Bodmer kapásból a vendégek kapujába bombázott.

A második félidőben a PSG rendkívül közel állt hozzá, hogy továbbjutásra mentse a mérkőzést, de a Benfica nagy szerencsével elkerülte a gólt. A franciáknak még az utolsó pillanatban is volt helyzetük.

 

SZPARTAK MOSZKVA (orosz)–AJAX (holland)

A Szpartak Moszkva egygólos előnyből kezdte az Ajax elleni hazai visszavágót, és már a 21. percben megszerezte a vezetést Dmitrij Kombarov révén, aki egy védelmi hiba után a bal szélen ugrott ki remek ütemben, és az ötös vonaláról a kifutó kapus lábai között a kapuba lőtt.

Az Ajaxban Maarten Stekelenburg helyett ujjtörése miatt Jeroen Verhoeven védett, de nem rajta ment el a meccs.

A moszkvai gárda jobban játszott, a második félidőben Alex révén egy parádés szabadrúgásgólt is szerzett, végül 3–0-ra győzött, és 4–0-s összesítéssel jutott tovább.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik