A valóság – Sinkovics Gábor jegyzete

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2017.08.25. 00:58

Marko Nikolics aligha így képzelte a csütörtök estét. Szinte hallom, ahogy az öltözőben a kezdés előtt biztatólag tapsol, barátságosan hátba veregeti a fiúkat, és azt mondja: gyerünk, essünk nekik! S ha a meccs elején Loic Nego bebikázza, ha Danko Lazovics becsavarja vagy Ezekiel Henty bepasszolja a labdát, most egészen másról szólna ez az írás – és egészen másról szólna a holnap, a holnapután, s talán a jövő is. Biztató eredmény volt a belgrádi 0–0, jött a mézesmadzag, és éppen az fojtott meg bennünket.

A kérdés jogos: hogyan tudták így meglepni, sakk-matt helyzetbe hozni, lekontrázni a Videotont, amikor Marko Nikolicsnál jobban aligha ismerheti bárki is a Partizant? A Videoton új edzője ugyanis bajnoki címet és kupát nyert a belgrádi együttessel, ismeri minden rezdülését, a játékosok hétköznapi szokásait, sőt ismeri a csapatot a pályán, játék közben.

Már hallom a magyarázatot: ezt eltaktikáztuk.

A Partizan úgy és azzal verte meg a Videotont, amivel ilyenkor szokás, vagyis elképesztően üres területekre belőtt labdákkal, villámgyors ellenakciókkal, a kitámadó ellenfél mögé, fölé küldött indításokkal. Kár érte, mert ebben a meccsben több volt. Belgrádban, sőt korábban Bordeaux-ban már láthattuk, hogy erős is tud lenni a Videoton, és éppen emiatt volt, lehetett volna több ebben a kupacsatában, és ezért fáj most, ami az ünneplőbe öltözött Pancho Arénában történt.

Mire számított az edző korábbi klubjától?

A Partizan pontosan olyan volt, amilyennek lennie kellett, éhes farkasként leste a Videoton sebezhető pontjait, és kegyetlenül meg is találta őket.

Eltaktikázták... Ez lett most a veszte a Vidinek... Annyi haszna lehet ennek a kudarcnak, hogy immár Marko Nikolics is láthatja, a forgolódás, a lassú gondolkodás és reakcióidő elég a magyar bajnokságban, de magában hordozza a kudarc lehetőségét a nemzetközi porondon.

Az álom a meccs előtt még szép volt, a valóság aztán szembejött a pályán.

Legfrissebb hírek

Volt egy kis kavarás… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
19 órája

A futballszuverenitás felé – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 06:35

Ver(het)etlenség nyomában – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.08. 08:02

Változásra van szükség – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 23:57

Hat meccs – Somogyi Zsolt jegyzete

Légiósok
2025.05.06. 23:52

Biztató önéletrajz – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.05. 23:31

A hetedik – Bodnár Tibor jegyzete

Labdarúgó NB II
2025.05.05. 00:27

A honi átlag szintjén – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 23:30
Ezek is érdekelhetik