A PSV Dzsudzsák potya góljával verte meg a Debrecent

Vágólapra másolva!
2010.10.21. 18:54
null
A PSV játékosai Dzsudzsák Balázs furcsa gólját ünneplik (Fotó: Szabó Miklós)
Bár Mirszad Mijadinoszki megszerezte a DVSC-TEVA történetének első Európa-liga-gólját, a magyar bajnoknak továbbra is várnia kell arra, hogy pontot szerezzen a sorozat főtábláján. A PSV ugyanis Orlando Engelaar révén előbb egyenlített, majd a korábbi Loki-játékos, Dzsudzsák Balázs furcsa, potya ízű góljával a győzelmet is megszerezte. A csoport másik mérkőzésén a Metaliszt Harkiv annak ellenére legyőzte a Sampdoriát, hogy Koman Vladimir révén a vendégek jutottak előnyhöz.

 

Szöveges tudósításunk megtekintéséhez kattintson ide!

Az előzetesen az I-csoport egyik favoritjának tartott PSV budapesti vendégjátéka jobban lázba hozta a drukkereket, mint az ukrán Metaliszt Harkiv fellépése: délig már húszezer jegy fogyott el az esti találkozóra, de a kezdő sípszó pillanatában körülbelül csak 6 000 néző foglalt helyet a Puskás Ferenc Stadion lelátóin.

Dzsudzsák furcsa gólja három pontot  ért
Dzsudzsák furcsa gólja három pontot ért

Dzsudzsák Balázs, a magyar válogatott és az eindhoveniek balszélsője először lépett pályára korábbi együttese ellen. Előzetesen arra lehetett számítani, hogy Dzsudzsák többször szembe kerül a pályán jó barátjával, Laczkó Zsolttal, de a Loki hátvédje végül kisebb sérülés miatt nem vállalta a játékot, a DVSC így a Malinauskas – Nagy Z., Simac, Mijadinoszki, Fodor M. – Varga J., Kiss Z. – Szakály P., Czvitkovics, Yannick – Coulibaly összeállításban kezdte a találkozót.

A PSV vezetőedzője, Fred Rutten nem okozott meglepetést a kezdőcsapat kihirdetésekor: az eindhovenieknél a várakozásoknak megfelelően Isaksson – Hutchinson, Bouma, Marcelo, Pieters – Afellay, Engelaar, Toivonen – Lens, Berg és Dzsudzsák kezdett.

A fekete mezben és piros nadrágban szereplő vendégek indították útjára a labdát, és már az első percben eljutottak a tiszta fehérben játszó Loki kapujáig, de Dzsudzsák beadását követően nem alakult ki komoly veszély. Azt nem lehetett mondani, hogy egymásnak estek volna a csapatok, az első tíz percben közepes volt az iram, jobbára az eindhoveniek birtokolták a labdát, de Toivonen húszméteres, a jobb alsót elkerülő lövésén kívül nem jegyezhettünk fel helyzetet.

A Loki először Coulibaly révén veszélyeztetett: a francia támadó egy labdaszerzést követően iramodott meg, de erőtlen lövését könnyedén hárította Isakkson. A folytatásban is jobbára a PSV irányította a játékot, Dzsudzsák például szabadrúgásból a sorfalat trafálta telibe. Az első húsz percben a Loki teljesen egyenrangú ellenfele volt a hollandoknak, igaz, a vendégek nem diktáltak észvesztő tempót.

 KOMAN IS BETALÁLT
 

A csoport másik mérkőzésén az ukrán Metaliszt Harkiv az olasz Sampdoriát fogadta, a vendégeknél a kezdőcsapatban kapott helyet Koman Vladimir, a magyar válogatott középpályása.

A San Marino és Finnország elleni válogatott mérkőzéseken nagyszerű formában futballozó játékos ezúttal is főszereplővé lépett elő: a 32. percben ő szerezte meg a vezetést a genovai együttesnek. Koman a leshatárról kilépve remek ütemben tört be a tizenhatoson belülre, majd higgadtan elfektette a kapust, és éles szögből a kapuba helyezett.

 

Igaz, a vendégek nem vezettek sokáig, mivel hat perccel később Taison egyenlített. A brazil támadó a második félidőben nehéz helyzetbe hozta csapatát, mert az 56. percben piros lapot kapott, így az ukránok tíz emberrel folytatták a mérkőzést.

 

Ennek ellenére a Metaliszt nem állt vissza, és a DVSC ellen is eredményes Cleiton Xavier góljával a vezetést is megszerezte a 73. percben. Komant egy perccel ez után lecserélték.

 

A folytatásban már nem változott az állás, így a Metaliszt begyűjtötte a három pontot, ez pedig azt jelenti, hogy ezen a mérkőzésen sem a Loki számára kedvező eredmény született...

Az első játékrész feléhez közeledve egy jobb oldali PSV-szöglet után a kipattanó labdát Afellay rúgta rá 26 méterről, a jobbösszekötő helyéről, de Malinauskas vetődve biztosan védett. Néhány perccel később következett az első DVSC-szöglet, és kis híján megszületett az első debreceni gól is! Yannick jobb oldali szögletét Coulibaly csúsztatta meg középen, az érkező Mijadinoszki pedig a lécet találta el – hatalmas helyzet volt.

Szerencsére Mijadinoszki a 35. percben már nem hibázott, és hátvéd létére megszerezte a DVSC-TEVA első gólját az Európa-ligában! Czvitkovics ívelte kapu elé a labdát, amely Boumáról pattant a korábbi újpesti játékos elé, aki az ötösről nem hibázta el az ajtó-ablak ziccert. 1–0!

A debreceni előny sajnos nem tartott sokáig, mert a kapott gólt követően magasabb sebességi fokozatba kapcsolt a PSV, és Engelaar révén hamar egyenlített is. A 40. percben egy kiugratást Berg a DVSC kapujának háttal talpalt a nagy lendülettel érkező Engelaar elé, aki megtolta a labdát a késve keresztezni érkező Kiss mellett, majd a kifutó és vetődő Malinauskas fölött a hazai hálóba lőtt. 1–1

A félidő hajrájában még Dzsudzsák is veszélyeztetett, de nyolc méterről leadott lövése a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret, így 1–1-es állással mehettek pihenőre a csapatok. A PSV játékosai valószínűleg nem tették zsebre, amit a szünetben Fred Ruttentől kaptak, mivel rögtön veszélyeztettek: egy kipattanó labdát követően Dzsudzsák bombázott kapura, Malinauskas bravúrral hárított.

A lokisták sem maradtak az öltözőben, Czvitkovics helyzete jelezte, hogy nagyon nem támadhat ki a PSV – sajnos a válogatott középpályás ziccerben hosszan tolta meg a labdát. Ezt követően sokáig csak a vendégek előtt adódott lehetőség: nyomott a PSV, de Malinauskas többször is remek védéssel akadályozta meg a második holland gólt.

A 66. percben azonban már a litván kapus is tehetetlen volt. Egy bal oldali beadás Dzsudzsák tarkóján megpattant, középen Reis már nem tudott hozzáérni a labdához, amely a meglepett és tehetetlen Malinauskas mellett a DVSC kapujának bal oldalában kötött ki. 1–2

A gól láthatóan megnyugtatta az eindhovenieket, akik kényelmesebben adogattak, mint döntetlen állásnál, nem is beszélve arról a rövid időszakról, amikor hátrányban futballoztak. Ennek ellenére Afellay eldönthette volna a mérkőzést, de a balösszekötő helyéről kevéssel a rövid felső sarok fölé lőtt.

Herczeg András cserékkel próbálta frissíteni csapatát, de a Loki már nem tudott helyzetet kialakítani a PSV kapuja előtt; a hollandok 2–1-re győztek, és begyűjtötték a három pontot. A Debrecen így továbbra is nulla ponttal áll a csoportban, de a magyar bajnok szurkolói legalább annak örülhetnek, hogy csapatuk megszerezte első gólját a sorozatban.

 DZSUDZSÁK JÓL PASSZOLT, DE A CSELEI NEM JÖTTEK BE

Dzsudzsák Balázs háromszor próbálkozott kapura lövéssel, ezekből egyet Malinauskasnak kellett bravúrral védenie, egy kapu mellé ment, míg egy szabadrúgása elakadt a sorfalban. A passzokat tekintve jónak mondható a PSV magyar szélsőjének statisztikája, négyszer több volt a jó átadása, mint a rossz. Huszonkilenc alkalommal talált társat a labdája, míg hétszer nem oda ment, ahova szánta.

A cselek viszont nem jöttek be a Loki védőivel szemben, mivel négyszer megállították Mijadinoszkiék, és csak az első percben mellel átvett labdájával tudta becsapni őrzőjét.

 

 EURÓPA-LIGA
I-CSOPORT, 3. FORDULÓ
DVSC-TEVA–PSV (holland) 1–2
G: Mijadinoszki (35.), ill. Engelaar (40.), Dzsudzsák (66.)
Metaliszt (ukrán)–Sampdoria (olasz) 2–1
G: Taison (38.), Xavier (73.), ill. Koman (32.)

 

AZ ÁLLÁS
1. PSV32105–2+3 7
2. Metaliszt Harkiv32017–3+4 6
3. Sampdoria31113–30 4
4. Debrecen30031–8–7 0
MINDENKI DZSUDZSÁKOT ÉLTETTE
 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik