A Sportdöntőbírósághoz fordult a Liteksz - lapértesülés

Vágólapra másolva!
2010.09.10. 14:27
null
Tovább tart a Liteksz és a Loki csatája (Fotó: Balázs Bence)
A Nemzeti Sport információi szerint a lausanne-i székhelyű nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordult a bolgár Liteksz Lovecs a Máté Péter ügyében hozott döntés kapcsán.

Bolgár lapértesülés szerint a Liteksz Lovecs a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult, miután az UEFA első fokon elutasította a bolgárok óvását, majd az európai szövetség a fellebbezésnek sem adott helyt. Erről a chasa24.bg bolgár portál számolt be.

A szervezet állítólag a jövő hét elején hozza meg döntését.

Mint ismert, augusztus 31-én az UEFA fegyelmi bizottsága elutasította a Liteksz Lovecs óvását, amelyet a bolgárok azért nyújtottak be, mert az El-selejtező visszavágóján Máté Péter úgy lépett pályára a 90. percben, hogy neve a 25-ös El-listán nem szerepelt. Az európai szövetség akkor helybenhagyta a pályán elért eredményt, a DVSC-t pedig 15 ezer euróra büntette.

A döntés ellen a bolgároknak három napjuk volt fellebbezni, és ezzel a lehetőséggel éltek is. Az UEFA ismét megtárgyalta a döntést, és ezután hozott végleges döntést: ahogy arra számítani lehetett, másodfokon is elutasította a lovecsiek óvását.

A hajdúsági egyesületnek a sorsolás alapján a holland PSV, az olasz Sampdoria és az ukrán Metaliszt Harkiv lesz az ellenfele a csoportkörben.

Legfrissebb hírek

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 17:36

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
2025.12.22. 06:33

Videón Toniszlav Jordanov saját térfeléről szerzett, DVSC elleni győztes gólja

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 20:43

A gól és a győzelem lenne Bíró Bence igazi karácsonyi ajándéka

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 11:02

NS-infó: Bogdán Ádám lehet a DVSC új sportigazgatója

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 11:57

Páratlanul izgalmas év végi hajrá az NB I-ben: négy csapat is esélyes arra, hogy őszi első legyen!

Labdarúgó NB I
2025.12.19. 13:11

A gyors gondolkodásban rejlik a Loki ereje

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 09:49

Zseljko Gavrics beírhatja magát az ETO történelemkönyvébe

Labdarúgó NB I
2025.12.16. 11:33
Ezek is érdekelhetik