A Manchester City fordítani tudott Portóban

Vágólapra másolva!
2012.02.16. 20:30
null
Az első félidőben csak ritkán emelkedett Micah Richards James Rodríguez fölé (Fotó: Reuters)
Címkék
Csütörtök este folytatódott a labdarúgó Európa-liga egyenes kieséses szakasza, például a Porto–Manchester City portugál–angol csúcsrangadóval, amelyet a vendégek nyertek meg 2–1-re.

Meglehetősen óvatos volt a portói fellépés előtt a Manchester City menedzsere, Roberto Mancini, és nem csak nyilatkozataiban, hiszen egyetlen támadóval küldte ki a pályára csapatát. A BL-ből való kiesést szintén sorscsapásként megélő Porto a kötelező ismerkedés percei után agresszíven letámadta az angolokat, akiknek védelmét bizony sokszor megzavarta a cudar bánásmód. Különösen a húszéves szélső, James Rodríguez volt aktív, például az ő remek beadását fejelte kapura Rolando úgy, hogy Gaël Clichynek a gólvonal előtt kellett mentenie, hogy megóvja csapatát a góltól.

Belehúzott ezt követően a City, Mario Balotelli kétszer is helyzetbe került, de mindkettőt elrontotta, a kettő között pedig előnybe került a Porto: Hulk balról középre lőtt labdáját Silvestre Varela közelről pofozta a hálóba.

A kapott gól után próbált íziben egyenlíteni a City, de a Porto kapusa, Helton jó napot fogott ki, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy igazán nagy bravúrt nem kellett bemutatnia a szórványos lövéseknél. A hajrá viszont a házigazdáé volt, de az irányzékkal Hulkéknak is gondjaik akadtak.

Az első félidőben többször átjátszott Micah Richardsnak viszont nem sok hibádzott a gólszerzéshez: kiszorított helyzetből telibe trafálta a bal oldali kapufát. Némi szerencse hiányzott ekkor a manchesterieknek, nem úgy pár perc múlva, amikor Yaya Toure felívelése a 16-os előtt Balotellivel viaskodó Álvaro Pereira hátára, onnan pedig a Helton kapus által fölöslegesen elhagyott kapuba pattant. Öngól, de milyen!

Az egyenlítést követően csúnyán eldurvult a mérkőzés, röpködtek a sárga lapok és a kegyetlen belemenések; igaz, a küzdelem inkább volt férfiasnak nevezhető, mintsem alattomosnak. A hajrára beállt a hazaiaknál a Falcao-utód Kléber, a vendégeknél pedig Balotellit Sergio Agüero váltotta, aki a 85. percben megszerezte a győztes találatot, Yaya Toure újabb gólpassza után.

Innen már nem volt visszaút a Porto számára, amely nem tudta tehát megőrizni előnyét, roppant kellemetlen helyzetbe hozván magát a visszavágó előtt.

PORTO–MANCHESTER CITY 1–2

EURÓPA-LIGA
A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
PORTO (portugál)–MANCHESTER CITY (angol) 1–2
Portó, Estadio Dragao. V: Cakir (török)
Porto: Helton Maicon, Danilo (Mangala, 22.; Defour, 88.), Rolando, Á. Pereira Fernando, Moutinho, Lucho González Varela (Kléber, 77.), Hulk, J. Rodríguez
Manchester City: Hart Richards, Kompany, Lescott, Clichy – N. de Jong, Barry, Y. Toure, Nasri (Zabaleta, 88.) – D. Silva (Kolarov, 82.) – Balotelli (Agüero, 78.)
G: Varela (27.), ill. Á. Pereira (55. – öngól), Agüero (85.)
PERCRŐL PERCRE
90. perc Ezzel vége is, győzött a City Portóban.
90. perc Micah Richards törleszt Rodrígueznek a sok lecselezésért. Sárga.
Három perc a ráadás.
88. perc Nasri is lebaktat, Pablo Zabaleta pedig be. Mangala megsérült egy sorral lejjebb, Steven Defour áll be helyére.
86. perc Kolarov rúgja fel Mangalát, de megússza sárga nélkül.
85. perc Sergio Agüero kiváló csere volt: Yaya Toure tör be Rolando mellett a 16-osra, az ötös bal sarkáról középre gurít Agüerónak, akiről lemarad Mangala, így nem nagy kunszt három lépésről az argentinnak a kapu jobb oldalába belsőznie. 1–2
83. perc Pereira jelentkezik egy lábkulccsal Richards mellett, de ezért nem jár pont.
82. perc Silvát Alekszandar Kolarov váltja.
Mintha mindkét gárda feladta volna. Nyom a Porto, de nem veszélyesen.
78. perc Balotellit pedig Sergio Agüero.
77. perc Varelát a felépült gólvágó, Kléber váltja.
74. perc Hulk indulna meg a kapu felé, ha nem rúgná fel Samir Nasri. Sárga.
74. perc Pereira játszik össze Hulkkal, majd 18 méterről fölé durrant jobbal.
72. perc A portói Fernando dönt-borít mindenkit, szabálytalanul, de szimpatikus elszántsággal.
69. perc N. de Jong rántja le Hulkot kapujától 28 méterre. Hulk ível az ötösre, Hart repül és fogja.
69. perc Hulk lő a 16-os jobb sarkáról kapura. Bedobás.
67. perc Y. Toure ad sarokkal szép passzt Nasrinak, de már lesen állva.
Kezd eldurvulni a mérkőzés.
61. perc Gareth Barry is jelentkezik egy kemény belemenéssel Rodríguez kárára, sárga ez is.
60. perc A sorfalizgága Nigel de Jong kap sárgát, korai elindulásért. Hulk ismétel, és Hartnak kell nagyot védenie a jobb alsónál.
59. perc Vincent Kompany is besárgul, mert felrúgta Hulkot. Szabadrúgás a kaputól 28 méterre.
Yaya Toure adta a nem mindennapi gólpasszt. Öngólpasszt.
55. perc A felívelt szabadrúgásnál Balotelli harcol meg a 16-osra befutva Álvaro Pereirával, és a labda a védő hátára pattan, onnan pedig a fölöslegesen kifutó Helton által üresen hagyott kapuba. 1–1
55. perc Álvaro Pereira teszi rá a kezét Balotelli arcára, aki eljátssza a nagy halált. Sárga.
54. perc Hulk ugrathatná ki Rodríguezt, de elrontja, pedig ziccer lehetett volna.
49. perc Y. Touré teszi jobbra Richardsnak, aki meghúzza, majd jobbal 12 méterről, erősen kisodródva a hozzá közelebb áll kapufára bombáz.
46. perc Elkezdődött a második félidő.
Meglepte az első negyedóra tájékán a City a Porto, megérdemelt a portugál gól, de kiegyensúlyozott a találkozó. „Akármi lehet még" – mondanák a nagy magyar szakértők.
45. perc Rövidke túlórát követően kitört a szünet.
45. perc Rodríguez játssza át menetrendszerűen Richardsot a balon, Hulkhoz passzol, aki a 16-os bal széléről 14 méterről csúnyán fölé durrant. Nem sokkal később Lucho lő 16-ról, de előtte Kompany blokkol.
43. perc Silva teker egy bal oldali szabadrúgást éles szögből a rövid sarok felé, de Heltont nem tudja meglepni.
41. perc Clichy bal oldali beadása csúszik el centikkel a védők, a kapus és Balotelli előtt az ötösön.
36. perc Hosszas unalom után Rodríguez bal oldali szöglete után lő Lucho a 16-os jobb sarkától kapura, de Kompany blokkol az ötös közepén állva, pontosabban felugorva.
27. perc Moutinho rúg Nasri alá, de ebbe a durvaságba is a tettes sérül bele. Ápolás.
29. perc Nasri ad csodalabdát Balotellinek, aki a kapuig gyalogolhatott volna azzal, de inkább ellőtte a 16-osról, Helton pedig alig balra dőlve hárít.
27. perc Lucho González futtatja a balon Hulkot, aki erőből középre lő, az ötösről a becsúszó Clichyt megelőzve Valera pedig a hálóba lő. 1–0
26. perc Hulk cselezget a 16-os bal oldalánál, Kompany tisztán, a kinyújtott bal kezével ellöki, de nincs büntető.
25. perc Yaya Touré rúgja fel Rodríguezt, sárga.
22. perc Nasri kap egy remek labdát, amelyet el is lő jobbról, jobbal, 13 méterről, de Helton ismét eredményesen repül a bal alsóhoz. Közben a hordágyon levitt Danilót Eliaquim Mangala váltja.
21. perc Nasri előreívelését Balotelli csúsztatja meg az ötösön, csak csak pókhálónyit, így Helton védeni tud, akár csak a bal alsónál Richards 17 méteres lövésénél.
19. perc Danilo röpteti meg Y. Tourét, kap is egy sárgát - annak ellenére is, hogy éppen ő sérült meg, mert a becsúszás közben maga alá gyűrte a bal térdét. Később kiderült még az is, hogy csak leheletnyit ért a citystához.
15. perc Rodríguez ad be balról Richards mellől, 14 méterről, középről Rolando fejel kapura, és a lekéső Hart helyett Clichy ment fejjel egy méterrel a gólvonal előtt.
14. perc Rodríguez sokadik bal oldali beadását vágja ki sokadszor az ötös előtt Kompany.
Agresszív Porto-letámadás, ezzel nem tud mit kezdeni sokszor az angol védelem, és vaktában vágja előre a labdákat a 16-osról.
10. perc Azóta pedig unalmas mezőnyharc.
6. perc Baloletti indítja (!) Y. Tourét, aki bead Fernando mellett, de középen Rolando tisztáz az ötös előtt.
3. perc Balotellit rángatja meg Fernandez a miheztartás végett, majd Glichy kezel le egy labdát. Ez meg szabadrúgás kezezésért. Aztán N. de Jong is kezez.
Az elmúlt három, angolok elleni párharcban mindig a Porto húzta a rövidebbet.
1. perc A hazaiak kezdik a találkozót.
A kispadon: Bracali, Alex Sandro, C. Rodríguez, Mangala, Defour, Kléber és Djalma itt, Pantilimon, Zabaleta, Kolarov, Szavics, D. Pizarro, Dzeko és Agüero ott.
A kezdők:Helton Maicon, Danilo, Rolando, Á. Pereira Fernando, Moutinho, Lucho González Varela, Hulk, J. Rodríguez itt, Hart Richards, Kompany, Lescott, Clichy – N. de Jong, Barry, Y. Toure, Nasri – D. Silva – Balotelli ott.
Óvatosabb felállást választott a vártnál Mancini, csak egy csatárral kezd a City.

A hazaiaknál az újonnan igazolt Marc Jankót nem nevezhették a sorozatra, mert a Twente színeiben már játszott ebben, Kléber és Emidio Rafael pedig sérüléssel bajlódott a héten. A másik oldalon nincs ilyen, csak Kolo Toure nyögi még az ANK fáradalmait, Carlos Tévez pedig csak nemrégiben térhetett vissza a kerethez.

„Mindenki tisztában van a City erejével. Vezeti a Premier League-et, nagyszerű csapat, de én csak a saját játékunk minőségére koncentrálok – mondta a Portót irányító Vítor Pereira. – Ha a legjobbunkat nyújtjuk, jó eséllyel megnyerhetjük a meccset. A Porto egyértelműen az Európa-liga egyik favoritja.”

Az Európa-ligát tavaly a portugál csapat nyerte meg, és edzője szerint képes a címe megvédésére.

„A Portóval találkozunk, egy olyan csapattal, amely a Bajnokok Ligájában szokott szerepelni. Nagyon nehéz meccsre számítok. Általában előnyt jelent a visszavágót otthon játszani, ám ez most nem sokat nyom a latban, mivel mindkét találkozó megjósolhatatlan. A Portónak remek játékosai vannak, a szélsői gyorsak, nagyon jól védekezik, Európa egyik legjobb csapatáról van szó” – dicsérte ellenfelüket a Cityt irányító Roberto Mancini.

A billentyűknél: B. J.
Üdvözöljük kedves olvasóinkat a Porto–Manchester City Európa-liga 'tizenhatoddöntő" mérkőzés online közvetítésében!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik