A Fulham Gera remeklésével győzte le a Sahtart

Vágólapra másolva!
2010.02.18. 23:06
null
Gerát (jobbra) ünnepelték a társak (Fotó: Reuters)
Címkék
Gera Zoltán nagy szerepet vállalt a Fulham Sahtar Doneck elleni 2–1-es sikerében az Európa-liga 16 közé jutásért rendezett párharcának első mérkőzésén: a magyar játékos gólt szerzett, valamint gólpasszt adott. Dzsudzsák Balázs hiába hozta többször nagy helyzetbe társait, a PSV kikapott a Hamburgtól. Juhász Roland együttese, az Anderlecht ikszelt a Bilbaóval, míg Dárdai Pál nem lépett pályára a Hertha Benfica elleni találkozóján.

Roy Hodgson, a Fulham menedzsere a kezdőcsapatban adott játéklehetőséget Gera Zoltánnak a Sahtar Doneck elleni mérkőzésen, és a szakember döntése jónak bizonyult: az angolok már a harmadik percben vezetést szereztek a magyar futballista góljával.

Egy előrelőtt passzt Bobby Zamora mesterien készített le Gera elé, aki a tizenhatos bal oldaláról a rövid sarkot vette célba, és Andrij Pjatovról a hálóban kötött ki a labda.

 

 

A gyors találat azonban nem küldte padlóra az Európa-liga elődje, az UEFA-kupa utolsó kiírásának ukrán győztesét, és a fokozódó mezőnyfölényt a 33. percben gólra váltotta. Ilsinho adott nagyszerű indítást Luiz Adrianónak, aki mindenkit lefutva elhúzta Mark Schwarzer mellett a labdát, és a kapuba gurított a „brazil akció" végén.

A második félidőben aztán hiába játszott továbbra is veszélyesen a Sahtar, a Fulham ismét vezetést szerzett. Egy előrepasszolt labdát Gera tett tovább nagyszerűen Zamorának, aki hatalmas gólt ragasztott a kapu bal felső sarkába.

Néhány perccel később aztán ismét a Fulham magyarja okozott veszélyt a Sahtar kapuja előtt, de Pjatov védte Gera fejesét.

A végén azért még vezetett néhány nagyon veszélyes akciót a Sahtar, de Schwarzer a helyén volt, így a Fulham 2–1-re legyőzte az ukrán együttest.

Dzsudzsák Balázs csapata, a PSV Németországban, Hamburgban vendégszerepelt csütörtök este, és mivel szerzett gól nélkül kapott ki, nehéz visszavágó elé néz. A mérkőzés egyetlen gólját Marcell Jansen szerezte a Mladen Petric által kiharcolt tizenegyesből a 26. percben. A nem túl eseménydús találkozó utolsó 25 percére a HSV Ruud van Nistelrooyt is bevetette, ám így sem tudta növelni előnyét.

A mérkőzést végigjátszó Dzsudzsák Balázs nem került gólhelyzetbe, ám veszélyes megmozdulásai ezúttal is voltak. Az elsőt a 21. perc hozta: a magyar szélső ballal a kapu irányába csavart szabadrúgása után Orlando Engelaar fejjel úgy csúszatta tovább a labdát, hogy Frank Rost kapusnak nagyot kellett nyújtóznia a hárításhoz.

A második félidő derekán szinte futószalagon érkeztek az ígéretes Dzsudzsák-beadások a hamburgi kapu elé, de sem Danko Lazovics, sem Ola Toivonen, sem Otman Bakkal nem tudta őket gólra váltani – így bár a gólpassz most is „ott volt" a magyar légiós lábában, ezúttal ott is maradt.

Az Anderlecht Juhász Rolanddal a kezdőcsapatban lépett pályára a San Mamésban a Bilbao elleni találkozón. Az első félidőben mindkét együttes kialakított néhány ígéretes helyzetet, majd a 34. percben a belga csapat megszerezte a vezetést.

A második félidőben aztán sikerült egyenlítenie a baszk csapatnak: az 58. percben Markel Susaeta passzolt Mikel San Joséhoz, aki a tizenhatoson belül volt eredményes. Több találat nem született, így 1–1 lett a végeredmény.

Dárdai Pál nem volt tagja a Hertha keretének a Benfica elleni mérkőzésen, amely meglehetősen rosszul kezdődött a berliniek számára, hiszen egy tért ölelő indításból Ángel Di María már a 4. percben belőtte a portugálok vezető gólját. A Hertha még a szünet előtt egyenlített, ám megint – sorozatban az ötödik tétmérkőzésén – nyeretlen maradt.

EURÓPA-LIGA
A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
Fulham (angol)–Sahtar Doneck (ukrán) 2–1 (Gera 3., Zamora 63., ill. Luiz Adriano 33.)
Athletic Bilbao (spanyol)–Anderlecht (belga) 1–1 (San José 58., ill. Biglia 34.)
Hamburg (német)–PSV (holland) 1–0 (Jansen 26.)
Hertha BSC (német)–Benfica (portugál) 1–1 (Javi García 33. – öngól, ill. Di María 4.)
A visszavágókat egy hét múlva rendezik.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik