A Chelsea visszatér a 2008-as BL-döntő helyszínére

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.11. 15:37
null
A Chelsea ezúttal jó szájízzel távozna a Luzsnyiki Stadionból (Fotók: Action Images)
Ma este rendezik a labdarúgó Európa-liga negyeddöntőjének visszavágóit. A 18 órakor kezdődő összecsapáson a Rubin Kazany Moszkvában, a Luzsnyiki Stadionban fogadja a Chelsea-t, amely a 2008-as BL-döntőben ugyanitt vérzett el a Manchester Uniteddel szemben, míg 21.05-től a Basel a Tottenham, a Lazio a Fenerbahce, a Newcastle United pedig a Benfica ellen igyekszik kiharcolni a továbbjutást.

 

RUBIN KAZANY–CHELSEA

A Chelsea az első mérkőzésen hazai pályán 3–1-es győzelmet aratott, így alapvetően megnyugtató előnnyel várhatják a visszavágót a „kékek", hátra azonban nem dőlhetnek. Már csak azért sem, mert kapujukat az a Salomón Rondón riogathatja, aki a még versenyben lévő csapatok játékosai közül a második legeredményesebb játékos.

Rafael Benítezt, a Chelsea menedzserét aligha kell sajnálni a játékoskerete miatt, a balhátvédposzt betöltése ugyanakkor ma problémát okozhat, hiszen Ashley Cole és Ryan Bertrand sem bevethető (előbbi térdsérülés, utóbbi vírusos megbetegedés miatt nem állhat a spanyol szakember rendelkezésére).

„David Luiz már játszott balhátvédet, ő az egyik jelölt a posztra" – nyilatkozta az 50. európai kupamérkőzésére készülő brazil védőről Benítez, aki a tegnapi, még a londoniak edzését megelőző sajtótájékoztatóján hozzátette: „Van ötletem, de csak a mai edzés után fogunk dönteni. Nem hiszem, hogy nagy probléma lenne, ha Akénak kellene játszania."

A negyeddöntőben érdekelt csapatok trénerei közül az európai fronton legtapasztaltabbnak számító spanyol szakember által említett 18 esztendős Nathan Ake ebben a szezonban kétszer lépett pályára a Chelsea első csapatában, az El-ben még nem volt alkalma bemutatkozni. Szintén van esély a szezonban már kiegészítő embernek számító Paulo Ferreira játékára is.

Ami a találkozó helyszínét, a moszkvai Luzsnyiki Stadiont illeti: a Chelsea 2008 májusában itt veszítette el a Bajnokok Ligája döntőjét tizenegyespárbajban a Manchester United ellen. Az csak hab a tortán, hogy az akkor sorsdöntő büntetőt hibázó John Terry éppen ezen a pályán játszhatja 100. európai kupatalálkozóját.

Az angol várakozások szerint ahhoz hasonló dráma ma nem fog megtörténni a Chelsea-vel.

BASEL–TOTTENHAM

A másik nagy angol esélyesnek jóval nehezebb dolga lesz, ha tovább szeretne jutni, hiszen keretéből többen is sérüléssel bajlódnak, köztük a párharc első meccsén bokaficamot szenvedő Gareth Bale, aki ma biztosan nem léphet pályára. Kérdés, ez mennyire fog meglátszódni a londoniak támadójátékán, amelyet ezen az estén Jermain Defoe és Aaron Lennon sem segíthet, szintén sérülés miatt, így ismét kulcsszerep hárulhat az Everton elleni hétvégi bajnokin is eredményes Emmanuel Adebayorra, valamint Gylfi Sigurdssonra.

Dempseyre és Adebayorra fontos szerep hárulhat Bale hiányában
Dempseyre és Adebayorra fontos szerep hárulhat Bale hiányában

„Ambiciózusan és motiváltan fogunk játszani, és úgy kell koncentrálnunk, mint tette azt a múlt héten a Basel. Szervezettnek kell lennünk. Mindkét csapat a támadójátékot erőlteti, így gólokat várok a meccstől" – mondta André Villas-Boas, a Tottenham menedzsere.

A svájciakat irányító Hakan Yakin leszögezte, csapata nem elégedne meg a döntetlennel, győzelemre tör.

„Nem hiszem, hogy a játékosok úgy gondolkodnak, hogy a döntetlen is elég. Ahogy az egész szezonban, most is nyomást fogunk gyakorolni az ellenfélre, hogy legyen esélyünk. Tudja a csapat, hogyan kell hazai pályán játszania" – hangsúlyozta a korábbi 87-szeres válogatott labdarúgó.

Ejtsünk néhány szót a Baselről, annak is a támadószekciójáról, amelyet nem akármilyen játékosok alkotnak. A legjobb nyolcba jutott csapatok játékosai közül az európai kupákban legtöbb gólt szerző, és a szezon végén visszavonuló Alexander Frei valószínűleg ma is csak a kispadon kezd, ellenben a 24. születésnapját holnap ünneplő Valentin Stocker, valamint a Tottenham védelmében az első meccsen rengeteg zavart keltő Mohamed Szala a kezdő sípszótól kezdve a pályán lehet.

LAZIO–FENERBAHCE

A Lazio hazai pályán egy, a Fenerbahce idegenben kettő (azokat is egy meccsen) gólt kapott az El 2012–2013-as szezonjában, így egyik csapatnak sem lesz könnyű dolga, ha fel szeretné törni a másik csapat védelmét. Márpedig a rómaiak erre rá lesznek kényszerülve, hiszen az első meccsen nem koncentráltak eléggé a végjátékban, így az utolsó negyedórában kapott találatok következtében kétgólos hátrányból várhatja a mai visszavágót. Még akkor is, ha soraiban tudhatja az Európa-liga góllövőlistáját nyolc góllal vezető Libor Kozákot. Mindezek ismeretében különösen érdekes lehet, hogy a cseh támadó, avagy a sérüléséből nemrégiben felépülő Miroslav Klose kezd-e a Lazio támadósorában.

„Csak száznyolcvan perc után fog kiderülni, hogy melyik csapat a jobb. Ebben a szezonban nagy dolgokat értünk el az El-ben, nem szeretnénk feladni. A Fenerbahce erős együttes gyors támadókkal és kiváló játékosokkal, de engem a saját csapatom játéka érdekel. Ötven százalék esélyünk sincs a továbbjutásra, de a végsőkig harcolni fogunk" – mondta Vladimir Petkovic, a Lazio vezetőedzője.

A statisztika egyébként nem a rómaiak mellett szól: az Európa-liga négyéves történetében eddig két csapat tudott kétgólos hátrányból megfordítani egy párharcot az egyenes kieséses szakaszban (a Gera Zoltánnal felálló Fulham az idegenbeli 3–1-es vereséget követően hazai pályán 4–1-re győzte le, s ejtette ki a Juventust, míg a Steaua Bucuresti ebben a szezonban egyenlített ki, majd tizenegyespárbajban nyert meg egy elveszettnek hitt párharcot az Ajax ellen).

A Fenert irányító Aykut Kocaman a másik török nagycsapattal, a Galatasarayjal példálózott.

„Az olasz csapatok hagyományosan nagyon erősek, a Galatasaray pedig a Real Madrid ellen bebizonyította, hogy az első meccs elbukása után sincs minden veszve" – intette óvatosságra övéit a szakember.

Az első meccs 92. percében fontos gólt szerző Dirk Kuyt számára különös jelentőséggel bír a sorozat, hiszen a döntőt hazájában, Hollandiában rendezik.

„Rengeteg barátom van Amszterdamban, akik arra várnak, hogy lássanak engem, de a legfontosabb dolog jelenleg az, hogy a mai mérkőzésre koncentráljunk. A szezon végéig minden meccs döntővel ér fel a számunkra" – mondta a holland válogatott labdarúgó.

NEWCASTLE UNITED–BENFICA

A Newcastle Unitednek átlagon felül kell teljesítenie ahhoz, hogy az első mérkőzésen elszenvedett 3–1-es vereséget követően hazai pályán kiharcolja a továbbjutást. A „szarkák" ugyan már 13 meccs óta veretlenek hazai pályán az európai kupaporondon, ám ebben a szezonban meccsenként átlagosan kevesebb mint egy gólt lőttek. Márpedig gólok nélkül a Newcastle-nek nincs esélye az elődöntőbe jutásra.

A Benfica ellenben szenzációs formát mutat. A „sasok" öt fordulóval a vége előtt négy pont előnnyel vezetik a portugál bajnokságot, míg az Európa-liga egyenes kieséses szakaszában eddig mind az öt találkozójukat megnyerték, sőt 2010 novembere óta nem szenvedtek akkora különbségű vereséget az európai porondon, amely most a kiesésüket jelentené.

Alan Pardew, a Newcastle menedzsere elmondta, nem fognak nekiesni az ellenfélnek, hiszen két gólt az utolsó 20 percben is lehet szerezni.

Papiss Cissé góljaira ma is nagy szüksége lenne a Newcastle-nek
Papiss Cissé góljaira ma is nagy szüksége lenne a Newcastle-nek

„Két gólra van szükségünk. Azt gondolom, hogy akkor is képesek lennénk a továbbjutásra, ha húsz perccel a vége előtt még nulla nulla lenne az eredmény. A szurkolóinkkal a hátunk mögött és a hajrában szerzett góljainkkal nagy veszélyt jelenthetünk a Benficának" – nyilatkozta az angolok menedzsere.

A Newcastle egyébként nem mindennapi bravúrt mondhat magáénak: legutóbbi három hazai tétmeccsét úgy nyerte meg egy góllal, hogy a győztes találatok Papiss Cissé jóvoltából a 90. perc után érkeztek.

Jorge Jesus, a Benfica vezetőedzője ugyanakkor másra számít.

„A Newcastle roppant erősen fog kezdeni, sokkal határozottabb játékot fognak játszani, mint az első meccsen, amivel nagy nyomást helyeznek majd a védelmünkre. Papiss Cissé és Shola Ameobi is nagyon erősek a levegőben, szerintem mindketten a kezdőcsapatban kapnak helyet, de megpróbáljuk semlegesíteni őket – mondta a portugál tréner. – A játékosaink egyébként nyugodtan készülnek. Tudjuk, hogy jó formában vagyunk, és hogy jó esélyünk van a továbbjutásra."

EURÓPA-LIGA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK

18.00: Rubin Kazany (orosz)Chelsea (angol)
Moszkva, Luzsnyiki Stadion. Vezeti: Firat Aydinus (török). Tv: Story4
Az első mérkőzésen: 1–3

21.05: FC Basel (svájci)–Tottenham Hotspur (angol)
Bázel, St. Jakob Park. Vezeti: Olegário Benquerenca (portugál). Tv: Digi Sport1
Az első mérkőzésen: 2–2

21.05: Lazio (olasz)–Fenerbahce (török)
Róma, Stadio Olimpico. Vezeti: Pavel Královec (cseh).
Az első mérkőzésen: 0–2

21.05: Newcastle United (angol)–Benfica (portugál)
Newcastle, St. James' Park. Vezeti: Ivan Bebek (horvát). Tv: Digi Sport2
Az első mérkőzésen: 1–3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik