World Urban Games: háromszáz versenyző indul Budapesten

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.09.12. 17:57
Negyvenhat ország 300 versenyzője vesz részt a World Urban Games utcai sportok világjátékán, melyet péntektől vasárnapig rendeznek Budapesten.

Az eseményt felvezető csütörtöki kerekasztal-beszélgetésen elhangzott, hogy a Csepel-sziget bejárójánál fekvő Nagyvásártelepen 2019 nyarán kezdődött a tereprendezés, majd szeptember elején indult a 60 000 négyzetméter alapterületű rendezvényhelyszín építése.

„Hatalmas munkát végeztünk az elmúlt öt-hat hónapban, olyan eseményt szeretnénk rendezni, amely a későbbi házigazdák számára mintául szolgálhat” – mondta Molnár Viktor, a szervezőbizottság tagja.

Hozzátette, az extrém és a tradicionális sportok urbanizálódtak, azaz a beköltöztek a városokba, ahol a fiatalok körében egyre népszerűbbek lettek.

„A jelen és a jövő generációja számára fontosak ezek a sportágak, ezt mutatja, hogy jövő nyáron Tokióban a 3x3-as kosárlabda és a bmx, míg 2024-ben Párizsban a bréktánc is bemutatkozik az olimpián” – fogalmazott Molnár Viktor.

Raffaele Chiulli, a Nemzetközi Sportszövetségek Szövetsége (GAISF) elnöke azt mondta, boldog, hogy itt lehet Budapesten egy olyan eseményen, ahol a sport, a művészet és a zene is találkozik.

„A helyszínek lenyűgözőek, a szervezők remek munkát végeztek. Fontos, hogy tartsuk a lépést a fiatalokkal, ezzel a háromnapos rendezvénnyel nagy lépést teszünk ebbe az irányba” – jelentette ki a sportvezető.

A verseny egyik legnagyobb sztárja, az ötszörös extrémsport-játékok-győztes bmx-versenyző, a venezuelai Daniel Dhers kiemelte, a szervezők nehéz, de rendkívül magas színvonalú pályát építettek.

„A világ legjobbjai jöttek el, sok különböző stílusú versenyzőt láthatnak majd a nézők, biztosan nagy csatát fogunk vívni egymással” – mondta a 34 éves sportoló, aki néhány héttel ezelőtt megnyerte a Pánamerikai Játékokat.

A sportág ötkarikás programba kerülése kapcsán azt mondta: amikor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság bejelentette, hogy a szabadstílusú (freestyle) bmx ott lesz a tokiói játékokon, „nagyjából egy hónapig buliztak”.

„Örülök, hogy megmutathatjuk a kultúránkat az ötkarikás versenyeken is” – tette hozzá.

Az első World Urban Games megrendezéséért folyó versenyben Budapest mellett 49 másik város szállt harcba, a magyar főváros többek között Barcelonát, Los Angelest és Tokiót is megelőzve láthatja vendégül a sportolókat.

A kilátogatók hatféle sportág versenyeit, a 3x3 kosárlabdát, BMX freestyle-t, a bréktáncot, a parkourt, illetve az inline és repülő korong freestyle-t követhetik figyelemmel. Bemutatósportágként a laser run és az evezős ergométer is helyet kapott a városi sportok világjátékának programjában.

A rendezvény – melyet koncertek is kísérnek – ingyenesen látogatható.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik