Vívó Eb: Szász Emese lemaradt a döntőről, bronzérmes

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.06.06. 18:39
Négy főtáblás győzelem után az elődöntőben vereséget szenvedett, így bronzérmet szerzett a párbajtőröző Szász Emese a montreux-i vívó Európa-bajnokságon.

Szász Emesének a hét győzelem és négy vereség Eb-bronzérmet jelentett (Fotó: Reuters/archív)
Szász Emesének a hét győzelem és négy vereség Eb-bronzérmet jelentett (Fotó: Reuters/archív)
Szász Emesének a hét győzelem és négy vereség Eb-bronzérmet jelentett (Fotó: Reuters/archív)
Szász Emesének a hét győzelem és négy vereség Eb-bronzérmet jelentett (Fotó: Reuters/archív)
Szász Emesének a hét győzelem és négy vereség Eb-bronzérmet jelentett (Fotó: Reuters/archív)

 

SZÁSZ: ÖRÜLTEM AZ ÉREMNEK
Szász összegzésében először arról beszélt, hogy nehezen indult számára a versenynap, s a csoportjában elszenvedett három vereség
után az is megfordult a fejében, hogy kiesik.
„Aztán sikerült átesnem a holtponton, és amikor kezdődött a 64-es tábla, átkerültem a megszokott, tizenöt tusos környezetembe.
Valamennyi ellenfelemmel szemben előre kidolgozott taktikával léptem pástra, és ehhez akkor is ragaszkodtam, amikor szorosabbá vált
egy-egy asszóm.”
Amint azt elmondta, a Geroudet elleni nyolcaddöntõben ugyanakkor váltania kellett, így sikerült négytusos hátrányból fordítania.
„A Branza elleni asszó előtt már begörcsölt a kezem, úgy kellett egyesével ráerőltetnem az ujjaimat a markolatra, ehhez képest nagyon
jól sikerült a meccs.... Örültem az éremnek is, a szünetnek is, de Kolobjova ellen már hiába volt meg az elképzelés, nem tudtam végrehajtani, amit akartam. Nagyon-nagyon elfáradtam.”

A magyar szövetség honlapja szerint nem kezdett jól Szász, első három csoportmérkőzését elveszítette, utána viszont a maradék hármat megnyerte. Formája nagyot javult, amire szüksége is volt a folytatásban, mert a fegyvernem legjobbjai kerültek az útjába a főtáblán.

A francia Maureen Nisimát és a német Britta Heidemannt 15:8-ra verte, a svájci Tiffany Geroudet-t 15:14-re győzte le, majd a román Ana Maria Branzát 15:10-zel búcsúztatta. Végül az elődöntőben 15:10-re kapott ki az orosz Vijoletta Kolobjovától.

A világranglistán éllovas Szász 2013 után másodszor lett harmadik egyéniben Európa-bajnokságon. Emellett vb-n – ugyancsak egyéniben – nyert már egy ezüstöt és két bronzot, a svájci kontinensviadalon pedig az övé az első magyar érem.

Az Európa-bajnokság vasárnap a női kardozók és a férfi párbajtőrözők egyéni versenyével folytatódik.

VÍVÓ EB, NŐI PÁRBAJTŐR
DÖNTŐ
Vijoletta Kolobjova (orosz)–Rossella Fiamingo (olasz) 15:12
A végeredmény:
1. Vijoletta Kolobjova, 2. Rossella Fiamingo, 3. Szász Emese és Simona Pop (román), ... 30. Budai Dorina, ... 34. Antal Edina, ... 69. Kun Anna
ELŐDÖNTŐ
Fiamingo–Pop 15:9
Kolobjova–Szász 15:10
NEGYEDDÖNTŐ
Fiamingo–Marie Florence Candamassy (francia) 13:12
Pop–Tatyjana Logunova (orosz) 15:11
Kolobjova–Olena Krivicka (ukrán) 13:10
Szász–Ana Maria Branza (román) 15:10
A 16 KÖZÖTT
Szász–Tiffany Geroudet (svájci) 15:14
32 KÖZÖTT
Szász–Britta Heidemann (német) 15:8
Simona Pop (román)–Budai 15:3
A 64 KÖZÖTT
Szász–Maureen Nisima (francia) 15:8
Budai Dorina–Suvi Lehtonen (finn) 15:11
Loredana Dinu (román)–Antal Edina 15:5

FÉRFI TŐR, NEGYEDDÖNTŐ
Daniele Garozzo (olasz)–James–Andrew Davis (brit) 15:8
Edoardo Luperi (olasz)–Radu Daraban (román) 15:5
Carlos Llavador (spanyol)–Richard Kruse (brit) 15:10
Andrea Cassara (olasz)–Dmitrij Rigin (orosz) 15:9
ELŐDÖNTŐ
Garozzo–Luperi 15:6
Cassara–Llavador 15:10
DÖNTŐ
Cassara–Garozzo 15:11
A végeredmény: 1. Andrea Cassara, 2. Daniele Garozzo, 3. Edoardo Luperi és Carlos Llavador, ...38. Dósa Dániel, ...41. Szabados Gábor, ...49. Németh Gábor, ...64. Szabados Kristóf

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik