Vívó Eb: kikapott az elődöntőben, bronzért vív a férfi párbajtőrcsapat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.21. 15:15
Nagyon szoros mérkőzésen, hosszabbításban esett találattal kikapott a magyar férfi párbajtőrcsapat az elődöntőben, így utolsó pástra lépése alkalmával a bronzéremért vívhat a düsseldorfi Európa-bajnokságon.

Dancsházy-Nagy Tamás vezetőedző az összecsapás előtt úgy vélekedett, a címvédő oroszok ellen más lesz, mint a csehekkel és az olaszokkal szemben volt, mert ők általában jönnek előre, ha hátrányban vannak, ha vezetnek. Ezzel együtt a magyaroknak ezúttal is sikerült hamar előnybe kerülniük, ezért a világranglistán éllovas orosz válogatott lépéskényszerben volt.

Az előny szűk győzelmekkel, döntetlenekkel, majd minimális különbségű vereségekkel a hetedik párig kitartott, akkor Nyikita Glazkov fordított Siklósi Gergellyel szemben, de a magyar vissza tudott jönni egyenlőre: 18:18-cal fejezte be ezt az asszót, majd a nyolcadik párharc, Berta Dániel és Szergej Bida között 2:2-vel ért véget.

Rédli András és Pavel Szuhov sem bírt egymással – az első támadásnál a magyar párbajtőröző lámpája villant fel, de sportszerűen jelezte, hogy földet szúrt –, így 23:23 után következett a ráadás, amelyben Szuhov eltalálta Rédlit, ezzel az oroszok jutottak a döntőbe.

Az összecsapás után Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány elmondta: ilyen szoros mérkőzésre lehetett számítani, a győzelem apróságokon múlt. Például azon, hogy Siklósi egyik akciójának végét kifordulásnak vette a mérkőzésvezető, és mivel már volt a csapatnak sárga lapja, a mozdulat piros pontot ért az oroszoknak 13:9-es magyar vezetésnél. Vagy azon, hogy Rédli egyik találatát nem adta meg a zsűri. A földszúrást illetően a kapitány határozottan kijelentette: „azt be is kell mondani, sportszerűtlenek nem leszünk".

Berta plusz kettővel, Siklósi mínusz hárommal zárt, Rédli pedig ugyanannyi tust adott, mint ahányat kapott.

A magyarok a bronzéremért az észtekkel vívnak 15.45-től.

VÍVÓ EB, FÉRFI PÁRBAJTŐR
A 16 KÖZÖTT

Magyarország–Csehország 45:26
NEGYEDDÖNTŐ
Oroszország–Németország 36:26
Magyarország–Olaszország 33:28
Észtország–Lengyelország 45:30
Dánia–Svájc 39:38
ELŐDÖNTŐ
Oroszország–Magyarország 24:23
Dánia–Észtország 40:32

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik