Vívó Eb: a románok is kipipálva, döntős a férfi kardcsapat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.22. 15:25
null
Szilágyi Áron és Szatmári András ünnepli a döntőbe jutást (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
A britek után a románokat is legyőzte, ezzel a döntőbe jutott a magyar férfi kardcsapat szombaton a düsseldorfi vívó Európa-bajnokságon.

 

A ellenfél – a román csapat a negyeddöntőben az oroszokat búcsúztatta – jól kezdett, Tiberiu Dolniceanu 5:4-re verte Szatmári Andrást, majd Iulian Teodosiu 5:3-ra Szilágyi Áront. Gémesi javított a csapat helyzetén azzal, hogy 6:5-re legyőzte Gelu Florin Zalomirt.

A második kör 13:15-ről indult, ekkor a 2017-es egyéni világbajnok Szatmári nagyon megérezte, mit kell csinálnia Teodosiu ellen, 7:1-gyel zárta asszójukat (20:16 ide). Négytusos magyar előnynél Gémesi eleinte bizonytalan volt Dolniceanuval szemben, az ellenfél 23:21-re fordított, de a magyar kardozó összeszedte magát és sorozatban négy találatot adott. Ezután Szilágyi megverte Zalomirt, majd a különbség fokozatosan nőtt. Amikor ugyanő Dolniceanu elleni asszóját a kilencedik párban elkezdte, már 40:32 volt az állás a mieinknek. A román kardozó szívósan küzdött, 43:39-re feljött, de a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi bevitte a hiányzó találatokat, és 45:40-es magyar győzelem született.

A hajrában, 44:39-nél egy kicsit várnia kellett a két félnek, mert a másik páston a németek 44:42-re vezettek az olaszok ellen, és a közönség nagyon hangos volt, így a mérkőzésvezető megvárta, amíg a hazaiak az utolsó tust is beviszik. Az őrjöngés után Dolniceanu talált, azután Szilágyi lezárta a magyar–román ütközetet.

Szatmári plusz nyolcat, Gémesi plusz egyet, Szilágyi mínusz négyet vívott.

A 16 órakor kezdődő döntőben a címvédő magyar válogatott a hazaiakkal csap össze.

VÍVÓ EB, FÉRFI KARD, CSAPAT
NEGYEDDÖNTŐ

Olaszország–Grúzia 45:44
Németország–Franciaország 45:40
Románia–Oroszország 45:42
Magyarország–Nagy-Britannia 45:28
ELŐDÖNTŐ
Németország–Olaszország 45:42
Magyarország–Románia 45:40

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik