Vívás: megható gesztussal emlékezett volt olasz klubja Kulcsár Győzőre

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.09.21. 11:35
null
A Pro Vercelli honlapja Kulcsár Győzőre emlékszik
Kulcsár Győző Párbajtőr Paganini című életrajzi kötetéből idéz fel néhány emlékezetes momentumot a tavaly szeptemberben elhunyt vívómester olaszországi munkájából a Pro Vercelli. Kulcsár korábbi klubja a közös sikerek mellett megjegyzi: Kulcsár volt az első külföldi edző, aki a Pro Vercelli élén dolgozhatott, miután az akkori elnök, Aldo Vene meggyőzte a sportolóként négyszeres olimpiai bajnok párbajtőrözőt.

Kulcsár 1979 és 1985 között a magyar válogatott szövetségi kapitánya volt, majd ezt követően szerződött Olaszországba. A Pro Vercellinél tanítványai közül Maurizio Randazzo olimpiát (is) nyert, míg Elis Uga ötkarikás ezüstérmet, illetve Európa-bajnoki aranyat szerzett.

Nem ez az első gesztus, amivel Vercelliben Kulcsár emlékét igyekeznek ápolni: tavaly októberben emléktáblát avattak a tiszteletére, melyen az „Az olimpiai bajnok és bajnokok mestere” felírat olvasható olaszul és magyarul.

A Nemzet Sportolója 2018. szeptember 19-én, 77 esztendős korában, hosszan tartó betegség után hunyt el.

Tanítványa, a 2016-ban Rio de Janeiróban olimpiai bajnoki címet nyerő Szász-Kovács Emese az évfordulón szintén megemlékezett mesteréről.

„Már egy éve... nagyon-nagyon hiányzol Maestro” – írta angolul a közös képük fölé.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik